Keresve sem lehetett volna fellelni két német barokk komponistát, aki már évszázadokkal az Unió megszületése előtt, meggyőzőbben jelenítette meg életével és működésével a nemzetek fölötti, egységes Európa gondolatát - a "hídépítést" - mint Georg Muffat (1653-1704) és Georg Friedrich Händel (1685-1759). Előbbinek nem is németek a felmenői, hanem Savoyában megtelepült skótok, sőt maga Muffat is Savoyában születik, tanulmányait azonban hat éven át Párizsban folytatja, az itáliai születésű Jean-Baptiste Lullynél. Később elzarándokol olasz földre, hogy a Frescobaldi-követő Bernardo Pasquininél orgonálni tanuljon, de találkozik Arcangelo Corellivel is, akit csodál. És Händel? Róla tudjuk, hogy noha Halléban született, zenei fejlődésében meghatározó szerepet játszottak itáliai tanulóévei - de azt is, hogy élete nagy sikereit és kudarcait Angliában élte meg, ahol máig vezetéknevét umlaut nélkül írva, keresztneveit George Fridericre változtatva angolnak tekintik. Világpolgár németek.
Immár több esztendeje, sikerrel működik a Budapesti Fesztiválzenekar barokk zenei együttese, amely a historikus előadópraxis meghívott nemzetközi kiválóságainak vezetésével ad koncerteket a régi zene különlegességeiből. Játszottak már Reinhard Goebel, Jos van Immerseel, Nicholas McGegan vezényletével, megszólaltattak műveket a barokk repertoárból Monteverditől a Bach családig, Rebeltől Telemannig, Farinától Schmelzerig. A cél nyilvánvaló: leküzdeni a túlzott szakosodás káros következményeit és kilépni a szimfonikus zenekarokra jellemző 19-20. századi repertoárból, felkínálva a zenekari muzsikusoknak a sokoldalúság kihívását: barokk hangszert kézbe véve, barokk játékmódokat tanulni. A BFZ húsz vonósa a kritika tárgyául szolgáló koncerten is barokk vonókkal, barokk hangszerré visszaépített modern instrumentumokon, bélhúrokon játszott. Az elképzelést fényes siker koronázza: kezdettől jelen vagyok a BFZ régizenei koncertjein, és az a tapasztalatom, hogy a zenekar nyitott és rugalmas tagjai az említett szakértők betanításával tőről metszett régizenészekként muzsikálnak.
Az Európai Hidak - Németország fesztivál koncertjére a BFZ stílusosan német illetőségű muzsikust hívott meg. Midori Seiler bajor apa és japán anya Salzburgban nevelkedett gyermeke, és immár közel negyedszázada, 1991 óta a berlini Akademie für Alte Musik régizenei együttes tagja, 2000 óta pedig koncertmestere - de szintén koncertmester a Jos van Immerseel vezette Anima Eternában is, vendég koncertmesterként pedig olyan együttesekkel dolgozik, mint A Felvilágosodás Korának Zenekara és a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen. Emellett megbecsült szólista is, aki Bach, Telemann, Haydn, Mozart, Beethoven, Mendelssohn versenyműveit játssza világszerte.
Vezetésével az együttes megosztotta a koncert két félidejét Muffat és Händel között. Az első részben az idősebb szerző Florilegium primum sorozatának 1. szvitjét és az Armonico tributo sorozat 5. szonátáját hallottuk, majd a szünet után Händel híres op. 6-os sorozatának 6. g-moll concerto grossója következett, befejezésül pedig Yeree Suh közreműködésével három slágerária koronázta meg az estét: a Da tempeste il legno infranto (Giulio Cesare), a Lascia, ch'io pianga (Rinaldo) és a Myself I shall adore (Semele). Utóbbiakat a dél-koreai szoprán - a BFZ hasonló koncertjein immár szokásos gyakorlat szerint - jelmezben, színpadi produkcióként, barokk gesztusok kíséretében adta elő.
Könnyedség, levegős hangzás, dinamizmus és hangsúlygazdagság jellemezte Midori Seiler vezetésével az együttes választékos játékát. Húsz vonóst hallottunk, egy (orgonára váltó) csembaló és egy theorba continuo-csoportjával kiegészítve. Midori Seiler magabiztosan és rátermetten irányít, érzékelhetően nagy gyakorlattal. Mindkét szerző műveiben jelentős súlyt helyezett a karaktergazdagságra, az egyes tételtípusokhoz (ouverture, sarabande, gigue, menuet, passacaglia, musette) kapcsolódó megszólalásmódok előtérbe állítására. Az általa betanított produkciók azt is világosan érzékeltették, hogy miközben Muffat a barokk kor tisztes színvonalon komponáló, nagy műveltségű mestere, addig Händel a kiválasztottak közé tartozik. A BFZ korábbi barokk karmesterei közül Goebel és Immerseel erőteljesen kontrasztos dramaturgiájú, meglepetéselemekben bővelkedő, indulatos zenélést szorgalmaztak - hozzájuk képest Midori Seiler zenei irányításában inkább a lekerekített folyamatosság uralkodott. Mindezt azonban nem hiányérzetként fogalmazom meg: egy harmonikus egyéniség megnyilvánulásait hallottuk - és egyébként sem kell mindenkinek egyformán játszani. Itt-most kétségkívül kevesebb volt a "dráma".
No persze nem a három áriában, melyeket Yeree Suh a teljes színpadot bejárva, élénk taglejtésekkel, a szereplők lelkiállapotát intenzíven megjelenítve szólaltatott meg. Érdekes megfigyelni a barokk gesztika működését: egyfelől a hatás kifinomult és részletező, másfelől a gesztusok nyilvánvalóan egy meglévő és alkalmazható formulakincs részei. Az eredmény egy különös és elgondolkoztató ellentmondás: miközben az elmúlt évtizedekben mindazok, akik a barokk operát a közönséggel megszerettetni igyekeztek, azon fáradoztak, hogy a recitativók és áriák előadását közvetlenné és személyessé tegyék, ez a formulakincs kétségkívül eltávolít és személytelenné teszi az előadást. Sajátos keverék: "drámai és személytelen". Lehetséges ez? Úgy látszik, igen. Amit látunk, nagyon hitelesnek tűnik, de nem közvetlenségével fegyverez le, hanem dinamizmusával és aprólékos manierizmusával. Akárhogy is: a kis hangú, de virtuóz vokális technikájú, s a koloratúrákat is fölényesen pergető Yeree Suh énekesként és színészként egyaránt csúcsteljesítményt nyújtott.
hírlevél
