Klasszikus

Világpremier Gül Baba életéről Ankarában, magyar művészek közreműködésével

2022.03.31. 14:30
Ajánlom
Ankarában vezényli Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, a török Elnöki Szimfonikus Zenekart, Balog József zongorista is fellép a nagyszabású ünnepi koncerten. A műsoron Ilyas Mirzayev Gül Baba című szimfonikus költeménye szerepel, mely hamarosan Magyarországon is hallható lesz.

A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy hidat képezzen a török és a magyar nép között, elősegítve a két ország közti kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok, tudományos együttműködések fejlődését – ennek szellemében most a névadójáról szóló különleges szimfonikus költeményt viszi közönség elé a szervezet a zenekar ankarai hangversenytermében.

Az alapítvány küldetése, hogy hozzájáruljon a két nemzet történelméhez, kultúrájához és társadalmi életéhez azzal, hogy élő kulturális és művészeti helyszínné teszi Gül Baba síremlékét, amely Törökország és Magyarország közös történelmének szimbóluma.

A szervezet tevékenységének újabb mérföldköve, hogy a török közönség legelső alkalommal hallhatja az Ilyas Mirzayev által komponált Gül Baba szimfonikus költeményt, amelynek a világpremierjére április elsején, Ankarában kerül sor a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekara, az Elnöki Szimfonikus Zenekar előadásában, amelyet a tervek szerint magyarországi premier is követ, ugyancsak világhírű előadók részvételével.

A művészeti produkció a szervezők reményei szerint tovább mélyíti a két ország között meglévő szoros kulturális, tudományos és idegenforgalmi köteléket.

belsokert3-103722.jpg

Gül Baba türbéje - belső kert (Fotó/Forrás: Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány)

A különleges esemény vonatkozásában Adnan Polat, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezetője rámutatott: „Törökország és Magyarország két olyan baráti ország, amelyek régi gyökerekkel, közös történelemmel és kultúrával bírnak, és évszázadok óta nem is távolodtak el egymástól. Az erős történelmi köteléket tükrözi, hogy a két országban bárhol járva a közös múltra utaló műtárgyak nyomaira bukkanhatunk. Gül Baba hagyatéka és a sohasem látott mértékű felújítási munkával megnyílt Gül Baba Türbéje a két legfontosabb tényező, amely Törökország és Magyarország példaszerű kapcsolatát, valamint a kulturális és kereskedelmi együttműködést támogatja.

Ezt a kiváló együttműködést megkoronázza a Gül Baba szimfonikus költemény világpremierje.

Ezzel szeretnénk még jobban előmozdítani, hogy ez a szellemi örökség minél több emberhez eljusson, és hogy ezt a szétszakíthatatlan kulturális köteléket még jobban megerősítsük világhírű karmestereken és zenekarokon keresztül Törökországban és Magyarországon. Óriási öröm számunkra, hogy a közönség hamarosan Magyarországon is találkozhat a szimfonikus költeménnyel.”   

Fejléckép: Gül Baba szobra (Fotó/ Forrás: Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány)

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Jazz/World

Világsztárok a Balaton-felvidéken: jön a Paloznaki Jazzpiknik 

Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz, Mario Biondi, Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience, valamint a Deladap is Magyarországra látogat július végén.
Klasszikus

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Az időtlenség fénye – Tim Braithwaite a középkori hangzás újrafelfedezéséről

Antwerpen évszázados múltra visszatekintő épületeinek falai között augusztusban ismét megszólal a múlt: a Laus Polyphoniae fesztivál Európa egyik legkülönlegesebb régizenei eseménye, amelynek egyik visszatérő fellépője a Cappella Pratensis.
Klasszikus ajánló

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Klasszikus ajánló

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus hír

Időtlen dallamok – kortalan élmények a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon

Kilenc napnyi zenei elmélyülés, találkozás és lelki feltöltődés után július 13-án, vasárnap este ünnepélyesen véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely idén Johann Sebastian Bach gazdag öröksége köré építette tematikáját.
Klasszikus ajánló

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.