Klasszikus

Világsztárok a Müpában: klasszikusok és ősbemutatók az új évadban

2021.06.10. 17:25
Ajánlom
Türelemre, alázatra és rugalmasságra tanított az előző időszak – idézte fel az elmúlt másfél évet Káel Csaba vezérigazgató a Müpa évadnyitó sajtótájékoztatóján, emlékeztetve rá, hogy ez a nyitás most többet és mást jelent mindenki számára. A következő szezon a megújulás jegyében telik: a visszatérő közönségkedvencek mellett számos új program érkezik az intézménybe, a magyar sztárok mellett pedig a nemzetközi művészvilág kiemelkedő alkotói is képviseltetik majd magukat a koncerttermekben.

Bár a járványhelyzet előtt a Müpa már csaknem 10 éves gyakorlattal rendelkezett az online közvetítések terén, céljuk most mindvégig az volt, hogy nem belekényelmesedve a rutinba, a produkciókat a lehető legmagasabb minőségben adják át a közönségnek. A streameket több ezer ember látta estéről estére.

„De az élő koncert varázsát semmi sem pótolhatja” – fűzte hozzá Káel Csaba, aki harmadik ötéves vezetői ciklusát kezdheti meg a Müpa élén. Káel kimelete, hogy a jövő évad megtervezésénél a kreativitás, minőség és megújulás volt a fő szempont. A Müpa eddig is fontos találkozási pont volt, és a jövőben is szeretné megadni a látogatóknak ezt az élményt, ehhez igazodik a zenei és színházi előadások mellett megvalósuló a számos irodalmi, és a több mint harminc családi program.

Igazi világsztárokat köszönthet az augusztusban kezdődő 2021/22-es évadban az intézmény.

Különleges produkcióval érkezik a New York-i Metropolitan lett dívája, Elīna Garanča, a Fesztivál Színházban pedig újból látható lesz a Recirquel Társulat két nemzetközi hírű előadása, a My Land és a Solus Amor.

1920x850_14853_zubin_mehta_es_a_becsi_filharmonikusok_171003_02-160932.jpg

Zubin Mehta és a Bécsi Filharmonikusok (Fotó/Forrás: Terry Linke / Müpa)

Régi adósságát törleszti a Müpa azzal, hogy vendégül látha Christian Thielemannt, aki a Drezdai Staatskapellével érkezik, és ugyancsak kiemelt koncertnek ígérkezik a Bécsi Szimfonikusok estje Andrés Orozco-Estradával és Sarah Connollyval kiegészülve. A bécsiek mellett a Mariinszkij Színház Zenekara, valamint a Berlini Német Szimfonikus zenekar is koncertezik majd itt,

az évadban pedig a 85 éves karmesterlegendát, Zubin Mehtát is köszöntheti majd a közönség.

Mehta Rudolf Buchbinderrel tér vissza Budapestre és a Maggio Musicale Fiorentino Zenekarát dirigálja majd.

A Müpa a Cziffra György-emlékév egyik kiemelt helyszíne, a legendás művész életműve előtt a következő szezonban is kivételes alkotók tisztelegnek: koncertet ad a zongoravirtuóz Gyenyisz Macujev és a Francia Rádió Filharmonikus Zenekara, de ősbemutatóra is készül az intézmény, Eötvös Péter Cziffra Psodia című művét mutatják be, szólistaként színpadra lép Lukács Miklós és a Cziffra100 programsorozat művészeti vezetője, Balázs János zongoraművész is.

GettyImages-129090702-160814.jpg

Anna Nyetrebko (Fotó/Forrás: Simon Russell / Getty Images Hungary)

A klasszikus zene mellett az operarajongókra is gondoltak a következő évadban, Anna Nyetrebko és Yusif Eyvazov egy igazi klasszikusban, a Tosca koncertváltozatában lép majd színpadra. Az idén csak online formában megrendezett Wagner-napokat is megtartják jövőre – a tervek szerint immár élőben, közönség előtt elevenítve fel a darabok mitikus hőseit, középkori szerelmeseit, mesterdalnokait és Grál-lovagjait. Az sem véletlen, hogy

„az évad művésze” az operák világából érkezik, a páratlan tehetségű és nemzetközi színpadokon is brillírozó Baráth Emőke – bár munkája most Franciaországhoz köti – a következő évadban három alkalommal is látható lesz a Müpában.

„Az évad együttese” tavalyi évhez hasonlóan a Győri Balett lett, a Müpa vezetősége így tiszteleg a társulat előtt. „Méltatlan ehhez a nagy hírű együtteshez, hogy a közönség nem láthatja őket élőben” – mondta indoklásában Káel Csaba, utalva a kényszerű bezárás miatti online térbe szorulásra.

Különös figyelmet kap a következő időszakban a jazz és a könnyedebb műfajok: ismét lesz Jazz Showcase és Jazztavasz, a JazzTime fesztivállal pedig már nyáron elkezdődik a koncertek sora.

Folytatódik a hagyományos Európai Hidak sorozat is, amely ezúttal nem csupán két országot köt össze, hiszen az idei program még tematikusabb: Berlin városa mutatkozhat be a Müpában, míg Németországban a magyar kultúrába nyerhet bepillantást Budapesten keresztül a közönség. „Német földön kalandozva” nem maradhat el az egész napos zenei maraton sem, melynek középpontjában 2022-ben Richard Strauss életműve áll.

A Müpa nyári programjaira több lépcsőben zajlik a jegyértékesítés, június 10-től a Müpa+ hűségprogram platina szintű tagjainak nyílik meg az elővásárlási lehetőség, június 11-től az arany szintű tagjai válthatnak belépőt, a nagyközönség pedig június 14-től vásárolhatja meg a jegyét.

A következő évad előadásaira, hasonlóan több lépcsős rendszerben, június 22-én kezdik meg a jegyértékesítést, bérletet az intézmény ezúttal nem hirdet.

A pontos programokról is időpontokról a Müpa honlapja ad tájékoztatást.

A Müpa előadásai és koncertjei a mindenkori járványügyi szabályok betartása mellett kizárólag védettségi igazolvánnyal és maszkban látogathatóak, a nézők biztonsága érdekében az intézmény a jegyeket úgy értékesíti, hogy két székenként egy helyet üresen hagy.

Fejléckép: A Müpa épülete a 2021/22-es évad molinóival (fotó: Vass Antónia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Liszt arcai: Liszt, a virtuóz

Liszt Ferencet, a 19. század legjelentősebb magyar zeneszerzőjét és a csodagyerekként induló, világhírű zongoristát az is ismeri, aki nem kifejezetten jártas a zenetörténetben. Ám Lisztet vétek lenne pusztán e két attribútum alapján beskatulyázni,
Klasszikus ajánló

Neves baszk zeneszerző működik közre az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusában

Ramon Lazkano a kurzus során tanítja a fiatal karmestereket és zeneszerzőket, emellett beszélgetést hallhat vele a közönség, a zárókoncerten pedig műveit is játszani fogják.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.