Klasszikus

Világsztárok Szegeden

2004.05.20. 00:00
Ajánlom
Miközben a szegedi teátrum igyekszik stabilizálni anyagi helyzetét, a nyári szabadtéri játékok a város újjáépítésének 125. évfordulójára nagyszabásúnak ígért programot kínálnak. A július elején kezdődő rendezvényekhez Szeged megemelt anyagi kerettel járul hozzá.

A minap az idei Szegedi Szabadtéri Játékokat beharangozó sajtótájékoztatón Székhelyi József direktor azt találta mondani, hogy ő bizony kézen fogva jár Botka László polgármesterrel Szeged utcáin, de ezt természetesen csak szimbolikusan kell érteni. Vagyis ez annyit jelent, hogy tulajdonképpen a színház és a politika kézfogásáról van szó. Ez a mondat hirtelen Botkát is meglepte. A tájékoztatón ülők közül pedig néhányan azt gondolhatták, hogy eljött a beismerés ideje. Az egyik jelenlegi kormányzópárttal korábban vállaltan jó kapcsolatokat ápoló Székhelyit, aki tavaly tavasszal lett a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, kinevezése után azonnal meggyanúsították ugyanis, hogy csak azért lett szegedi színidirektor, mert a helyi városi politikai vezetéssel azonos nézeteket fúj. Aztán a tájékoztatón kiderült, Székhelyi arra gondolt, hogy a közpénz elköltésénél a város és a színház vezetője egyaránt felelősen dönt. A szegedi közgyűlés az idei nyári játékokra még tavaly decemberben 120 millió forint többlettámogatást szavazott meg. Ezzel a fesztivál idei költségvetése elérte a 652 millió forintot, ebből 180 millió a tervezett saját bevétel. A kulturális tárca 75 millióval támogatja a rendezvénysorozatot, a Nemzeti Kulturális Alap pedig 38 millióval. Szponzori támogatásból több tízmillió forintot sikerült szerezniük a szervezőknek. Az idén ünnepli Szeged a város 1879-es árvíz utáni újjáépítésének 125. évfordulóját, ezért jubileumi koncepció született. Akkor az újjáépítésben segített több európai város – London, Róma, Párizs, Berlin, Brüsszel és Bécs – is. A mostani nyáron az említett városok anyagi segítséget ugyan nem adnak a nyári fesztiválhoz, de művészeket, sőt a szervezők ígérete szerint világsztárokat köszönthetünk ezekről a helyekről a Dóm téren. Korai lenne megítélni, hogy egyszerű, jól időzített marketingfogás-e világsztárokként beharangozni a nyári külföldi fellépőket. Mindenesetre például a július 18-án a Stefan Diedrich vezényletével koncertező Berlini Szimfonikusok nem az első számú zenekara Berlinnek, de az együttes tagjai külföldi pódiumokon gyakori vendégek. A július 24-ei Római Operagálának ugyancsak lesz Európában ismert vendége, mégpedig Katia Ricciarelli, aki a gálakoncertek szívesen látott közreműködője. Verdi Nabucco című operáját is bemutatják a nyáron Szegeden, szintén olasz szólistákkal, Kesselyák Gergely rendezésében. A francia Jerome Savary igazi világsztárnak számít a színházi világban. Savary rendezésében a Zazou című, tavaly novemberben az Opera Comique-ban bemutatott művet láthatjuk augusztus 13-án és 14-én. Savary írta a darabot, és lányával, valamint felségével együtt játszik is az előadásban.

A szabadtéri játékokról nem hiányoznak a "szegedikumok" sem. A néhány éve még a Tisza-parti városban nemkívánatosnak tartott Szegedi Kortárs Balett a július 9-ei nyitó előadáson az Új világ című darabot adja elő. A rendező-koreográfus, Juronics Tamás elmondta, hogy a mű a tűz és víz misztikus harcáról szól. A táncjáték első része a tűz birodalmába vezeti el a nézőt, a zenét a kiváló kortárs énekes, Ágens szerezte. A második részben pedig a víz lesz az úr, a zene pedig DvoŠrák Újvilág Szimfóniája, a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában.

Bátyai Edina, a szabadtéri játékok ügyvezetője kérdésünkre közölte, hogy a belépőjegyek árát az új áfatörvény miatt kénytelenek voltak harminc százalékkal emelni. A legdrágább belépők a Római Operagálára 12 ezer forintba kerülnek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.