A Magyar Állami Operaházban két estén, ma és kedden a Traviata címszerepében Rost Andrea, világhírű szopránénekesnőnk és partnere, Renato Bruson, korunk operajátszásának mitikus alakja művészetében gyönyörködhet a hazai közönség. Az a komolyzene-rajongó publikum, amely nagy szeretettel fogadja az elmúlt napokban bemutatott, költői szépségű Bánk bán-filmet, benne Rost Andrea Melinda alakítását.

Egészen friss, szép élményem a Bánk bán-filmmel kapcsolatos: az Uránia filmszínházi vetítés után a nézők lelkes tapssal köszönték meg a produkciót. A stáblistát az utolsó kockáig moccanás nélkül néztük végig…
– Megható, hogy a mozilátogatók megvárják, amíg elhangzik az az áriarészlet, amely nincs is a filmben. Melinda második áriájának eleje rendezői döntés nyomán került a produkció legvégére. Szerencsémre jelen lehettem a Los Angeles-i novemberi bemutatón, ahol az amerikai közönség sem sietett el.
A vetítés után a magyar történelemről keveset tudó amerikai emberek méltatták a film képi világát, a fantasztikus zenét. Lengyelországban nyert már egy díjat. Olaszországból érkeztem haza, ott is tudnak már a Bánk bánról: érdeklődtek a DVD felől. Sajnos kevés operafilm készül manapság.
– A film „nagy bűne”, hogy az előző kormány segítette megalkotását. Mit gondol a késedelmes magyarországi forgalmazásról, a film készítőit ért támadásokról?
– Nem szeretem, ha a kultúrához politikai felhangok társulnak. Sajnos, ez a történet sem volt mentes a politikától.
– Olvastam az ön honlapján (www.andrearost.com), hogy a Los Angeles Times recenzense, aki cikkében végig meleg szavakkal méltatja a Bánk bánt, szó szerint ezt írja: „Minden egyes elköltött forint ott van a vásznon.”
– Meg kellett adni a lehetőséget a minőségre; arra, hogy legyen mód ilyen közreműködőket, helyszíneket biztosítani. Aki ért hozzá, látja, hogy ez nem egy összevágott, silány kellékekkel kiállított alkotás. Minden résztvevője lelkiismeretesen járult hozzá az eredményhez.
– Támadták önt is, amiért elvállalta Melinda szerepét…
– Nem értem, mi kifogásolnivaló van azon, hogy magyar énekesnő számára az egyik legszebb női alakot eljátszottam. Elénekeltem egy komoly technikai felkészültséget igénylő szerepet, vállalva azt is, hogy óhatatlanul összehasonlítanak majd nagy elődeimmel, akik színpadon vitték sikerre a darabot.
– Zsigmond Vilmos képköltészete lenyűgöző, ezt még az „ellendrukkerek” sem tagadhatják, s azt sem, hogy elsőrangú a magyar sztárénekesek színészi játéka. Önnek ez az első mozifilmje. A tapasztalataiból, megtanultakból mit tud felhasználni a színpadon?
– Az érzelmek koncentrálását, a kifejező arcjátékot. Azt például, hogy a széles gesztusok helyett hogyan tudom a belső átélésre, a karakter belülről való építésére helyezni a hangsúlyt.
– A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt rendezvényére, a Traviata előadására jött haza.
– Igaz, csak néhány napra érkeztem, de kedvenc szerepeim egyikében, s ráadásul egyik legkedvesebb partneremmel, Renato Brusonnal lépek az Operaház színpadára. A világon mindenütt csodálattal adóznak sötét, bársonyos baritonjának. A kollégák általábam nem kedvelik határozottságát, igényességét. Én meg éppen ezért a tulajdonságáért szeretem. Ő már egy mitikus alakja a mai operajátszásnak. Amikor Salzburgban Violettaként debütáltam, Bruson játszotta Germont papát. A próbák szünetében egyszer csak átnyújtott nekem egy négylevelű lóherét, hogy hozzon szerencsét az első Violettámhoz. Azóta is őrzöm a kottámban.
– Annak idején pedig húzódozott ettől a szereptől.
– Riccardo Muti győzött meg akkor arról, hogy eljött az ideje: én már Violetta lehetek. Most valami hasonló helyzet állt elő, hiszen Maestro Muti szerint már vállalkozhatom Desdemonára; egészen pontosan az Othello párizsi változatára mondtam igent. Nagy az erőpróba. A produkciót Japánban adjuk elő a Scala társulatával. Később, ha a hangom megérik rá, bizonyosan eléneklem a másik verziót is.
– Sokan tudják önről, hogy megválogatja, mikor vesz fel új szerepet a repertoárjába. Desdemonán kívül milyen feladatok állnak ön előtt?
– Az idei évem izgalmasan alakult. Sikerrel túl vagyok a debütálásomon a Bohéméletben. Cagliari után majd Amszterdamban énekelem. Május–júniusban Donna Anna szerepében debütálok Los Angelesben, ahol először fogok együtt dolgozni Kent Naganóval. A luzerni fesztivál nyitó hangversenyén Abbado vezényletével Debussy Szent Sebestyén vértanúsága című oratóriumában lépek pódiumra.
– Egyébként hogyan vált be Mimi, a régóta dédelgetett álom?
– Az elkövetkező két-három évben túl sokat nem fogom énekelni. Erőteljes középhangokat igényel. Amikor tanultam, megkérdeztem Tokody Ilonát, hogyan érzi magát ebben a szerepben. Óva intett: vigyázzak, mert könnyen rászokhatok a kényelmes középfekvésre. Nos, ez az, amit kerülni szeretnék.
– Miért halljuk itthon ritkán? Milyen a kapcsolata az Operaházzal?
– Jó. Csakhogy nekem évekre előre szóló szerződéseim vannak. Tavaly tárgyaltunk ugyan az új vezetéssel Az alvajáró bemutatásáról, de a dolog anyagi okok miatt meghiúsult. A darab megérdemelt volna egy nem csak koncertszerű előadást, s persze, abból többet.
– A sajtó többször megírta, hogy szeretne készíteni egy hazai kiadású Mozart-lemezt. Ám ez a CD csak nem akar megjelenni...
– A kiadók inkább a még soha nem rögzített operákat, alig ismert vagy ismeretlen szerzőket vadászszák. Bízom abban, hogy jövő ilyenkor a közönség a kezében tarthatja az árialemezemet. A Don Giovanni és a Figaro házassága összes nőszerepének áriáját fel szeretném venni. Ha ma Magyarországon jól működne a művészet szponzorálása…
– Újabb szerepálmai?
– Massenet Manonja, a Carmenből Michaela, Sophie a Rózsalovagból, és a Pillangókisaszszony.
– Nem is régen azt nyilatkozta, szívesen „blokkosítaná” az évadját, hogy egyszerre hosszabb időt tölthessen egy adott helyen…
– Belátható időn belül erre nem lesz lehetőségem. Évadra leszerződni sehová sem tudok, vendég vagyok mindenütt. Különleges az én szabadságom: gúzsba kötött. Állandóan úton kell lennem. Biztosan nagyon termékeny időszak áll előttem és egy fontos változás is bekövetkezik a privát életemben…