Klasszikus

Virágh András Gábor a Bazilika új orgonistája

2010.08.02. 08:00
Ajánlom
Virágh András Gábor tölti be a Szent István-bazilika orgonista állását Koloss István halála után.

Az április 11-én, 78 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Koloss István orgonaművész helyét vette át Virágh András Gábor zeneszerző, orgonaművész a Szent István-bazilika sípjainál.

Virágh András Gábor 2009-ben végzett a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának orgona szakán. Tanárai dr. Karasszon Dezső, Kovács Szilárd és dr. Jakab Hedvig voltak. 2005-ben felvételt nyert Fekete Gyula osztályába a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakára. 2010 óta a Debreceni Egyetemen Zeneművészeti Karának óraadó tanára. Számos külföldi mesterkurzuson vett részt orgona és zeneszerzés szakon, ahol mesterei Ewald Kooiman (Amsterdam), Szatmáry Zsigmond (Freiburg), Váradi Antal (Stuttgart), Ács József (Eschweiler), Gárdonyi Zsolt (Würzburg), Maros Miklós (Stockholm) voltak.

A budapesti Színház- és filmművészeti Egyetem dalversenyén „Legjobb kortárs mű" díjat vehette át. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársaság Ösztöndíját, 2009-ben kitüntették Debrecenben a „Tudományegyetemi karok kiváló hallgatója" címmel. 2010-ben Fischer Annie előadóművészi ösztöndíjat kapott.

Előadóművészként és zeneszerzőként Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Romániában, Svájcban, Szerbia-Montenegróban, Szlovákiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban lépett fel.

http://bazilika.biz/

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kulka János tanítja újra beszélni a sztrókon átesett Lang Györgyit

Az énekesnő erről a Klubrádió Ötös című műsorában beszélt Falusi Mariannak, akivel korábban együtt vezették a műsort – számolt be róla a Színház Online.
Klasszikus

59 éves korában elhunyt Patkós Sándor fagottművész

Tragikus hirtelenséggel, életének 59. évében, január 26-án elhunyt Patkós Sándor fagottművész, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja.
Zenés színház

Visszatérés a varázserdőbe – a Szentivánéji álom az Eiffel Műhelyházban

Január 28-tól újra látható az Opera műsorán Britten operája, a Szentivánéji álom. Az eredetileg operavizsgaként létrejött produkció csaknem hat év után kerül ismét színre.
Klasszikus

Mozart első műve

Mindenki tudja, hogy Wolfgang Amadeus Mozart csodagyerek volt, aki már egészen ifjú korában elbűvölte a zeneszerető közönséget. De melyik volt az ifjú komponista legelső darabja, és hány évesen alkotta meg?
Tánc

Élőben, a színpadon festenek majd a Feledi Project legújabb táncszínházi bemutatójában

Feledi János Csehov Sirályát állítja színpadra február 7-én a Nemzeti Táncszínházban. Az előadás érdekessége, hogy Bánki Ákos festőművész a teljes előadás alatt a színpadon fog festeni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Zene építőkockákból – Beszámoló az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál koncertjeiről

Mi járhat egy zeneszerző fejében? Vajon hogyan találja ki, milyen hangok következnek egymás után? Erről is megtudhatott egyet s mást a közönség, ha ellátogatott az idén szerencsére élőben tartott Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál január 15-16-i koncertjeire.
Klasszikus ajánló

Olasz áriaesttel érkezik Budapestre a Metropolitan Opera sztárja

A világhírű lett szoprán, Kristīne Opolais legkiemelkedőbb szerepeiből énekel áriákat és duetteket a Müpában, február 7-én tartott koncertjén. A műsor gerincét verista operák részletei alkotják.
Klasszikus hír

Minden korosztályból várja az énekelni szerető gyerekeket a Magyar Rádió Gyermekkórusa

Nagycsoportos óvodások és általános iskolás gyermekek számára hirdet felvételt a Magyar Rádió Művészeti Együttesei tagjaként működő Magyar Rádió Gyermekkórusa. A jelentkezési határidő a leendő elsősöknek február 23., a felsőbb évfolyamokba jelentkezők számára pedig április 4. 
Klasszikus videó

Mozart első műve

Mindenki tudja, hogy Wolfgang Amadeus Mozart csodagyerek volt, aki már egészen ifjú korában elbűvölte a zeneszerető közönséget. De melyik volt az ifjú komponista legelső darabja, és hány évesen alkotta meg?
Klasszikus gyász

59 éves korában elhunyt Patkós Sándor fagottművész

Tragikus hirtelenséggel, életének 59. évében, január 26-án elhunyt Patkós Sándor fagottművész, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja.