Klasszikus

Virtuális fogadóóra

2005.03.18. 00:00
Ajánlom
A kultúra.hu vendége: Bozóki András A www.kultura.hu címen elérhető kulturális portál nemrégiben elindult „fórum” rovatában ezentúl havi rendszerességgel lehet művészeket, szakembereket és a minisztérium vezetőit kérdezni a hazai kulturális élet aktuális ügyeiről.

A fórum első vendége március 22-én délután 15 és 16 óra között Bozóki András kulturális miniszter lesz. A hozzá intézett kérdéseket már most is bárki elküldheti a fórum „Kérdezze a minisztert!” rovatába, vagy az adott időpontban jelezhetik az érdeklődők véleményüket, ötleteiket, javaslataikat és kérdéseiket.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Csak röpülnék – beszélgetés Bodnár Erikával

Gyerekként József Attila versei adtak neki hitet. Sírni mindig szégyellt, nevetni csak a főiskolán tanult meg. Legendás művészekkel dolgozott együtt és sohasem elégedett meg azzal, ami már bevált. Új utakat keresve próbált meg röpülni, mindig egyre feljebb, s gondolatban talán most is egyik híres szerepében szárnyal. Bodnár Erika – Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész – már két éve nem lépett színpadra. Megtisztelő, hogy az otthonában beszélgethettünk vele.
Könyv

Elhunyt Kálmán C. György

Vasárnap hajnalban, hatvanhét éves korában elhunyt Kálmán C. György – tudatta a neves egyetemi tanár, irodalomtudós, kritikus, publicista féltestvére
Zenés színház

74 évesen elhunyt Edita Gruberová

A „Szlovák Fülemüle” becenéven is emlegetett, világhírű szoprán énekesnő halálhírét a család közlése alapján müncheni ügynöksége, a Hilbert Artists Management tette közzé.
Klasszikus

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.
Klasszikus

Még lehet jelentkezni a Hubay Jenő Hegedűversenyre

Október 22-ig várja a húszévesnél fiatalabb közép-európai hegedűművészek jelentkezését a Fesztivál Akadémia által szervezett Hubay Jenő Hegedűverseny

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Lengyel-magyar barátság - Emszt/Koszowski Duó első lemeze

A Folks című albumon lengyel és magyar zeneszerzők művei szólalnak meg az alkotók átiratában, szoprán szaxofonon és zongorán.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Hubay Jenő Hegedűversenyre

Október 22-ig várja a húszévesnél fiatalabb közép-európai hegedűművészek jelentkezését a Fesztivál Akadémia által szervezett Hubay Jenő Hegedűverseny
Klasszikus ajánló

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.
Klasszikus hír

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Klasszikus videó

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.