Klasszikus

Vissza!

2008.05.27. 00:00
Ajánlom
Vastapssal ünnepelték a Zenekadémia kórusát Moszkvában, ahol Erdei Péter vezényletével és a moszkvai Csajkovszkij konzervatórium zenekarával léptek fel vasárnap este.

Ez a koncert egy hosszútávú együttműködés kezdete volt, ugyanis 2011-ig minden évben közös projekteken fog dolgozni a két intézmény, legyen az csere, mesterkurzus vagy koncert. Jövőre a moszkvai konzervatórium zenekara Banda Ádámmal, a moszkvai Jampolszkij verseny 2006-os II. helyezettjével lép fel, az Erkel-évben, 2010-ben a Himnusz megzenésítője és Glinka kerül középpontba, 2011-ben pedig hangversennyel emlékeznek Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Színház

Jogsértő lett volna a félév semmissé tétele, de segít Vidnyánszkynak az éj leple alatt kiadott kormányrendelet

Hiába állítják az SZFE hallgatói, hogy az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumnak nem áll jogában felfüggeszteni az oktatást, Vidnyánszkyék könnyedén megtehetik ezt a kormány friss rendeletének segítségével.
Színház

Csak akkor tanítanak, ha orvoslatot kap az egyetem autonómiája

Nem az egyetem hivatalos honlapján, hanem a Független Szabad Egyetem közösségi oldalon tették közzé az SZFE tanárai, kik indítanának osztályt a következő tanévben.
Jazz/World

Az LGT legjobb számai „csíkosítva” – Itt a Csík Zenekar új lemeze

A Locomotiv GT előtt tiszteleg A dal a miénk című új lemezével a Csík Zenekar. A rockszámok népzenei ihletésű átdolgozásairól is ismert együttes friss albumán közreműködött Presser Gábor, Karácsony János és Kovács Kati.
Plusz

Az adventi időszakban minden nap új tartalommal ajándékozza meg közönségét a Müpa

December 1. és 24. között mindennap egy-egy bármikor elérhető digitális tartalommal – podcasttel, playlisttel vagy koncertvideóval – ajándékozza meg közönségét a Müpa.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus online közvetítés

Online koncertek a Filharmónia Magyarországtól

A 17 éves zongorista Bach, Beethoven és Schumann műveit adja elő a pécsi Kodály Központban. A Filharmónia Magyarország közvetítéseit ajánljuk.
Klasszikus hír

Japán zeneszerző nyerte idén a Zeneakadémia Bartók Világversenyét

Sinszuke Okamoto nyerte el idén a komponistáknak meghirdetett Bartók Világverseny első díját. A győztes mű szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is.
Klasszikus gyász

Elhunyt Terényi Ede erdélyi magyar zeneszerző

Elhunyt 85 éves korában Terényi Ede Erkel Ferenc-díjas romániai magyar zeneszerző, zenetudós, aki az egyik legjátszottabb alkotónak számít az erdélyi magyar zeneszerzők között.
Klasszikus Live

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Klasszikus hír

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.