Klasszikus

Visszatér Magyarországra Mozart gyászmiséje

2016.12.02. 09:50
Ajánlom
Mozart Requiem című művének előadásával emlékeznek a zeneszerző halálának 225. évfordulójára december 5-én a Budapesti Belvárosi Főplébánia Templomban.

A szervezők szerint Mozart gyászmiséjének különös kapcsolata van a templommal, ugyanis a zeneművet itt mutatták be először Magyarországon 1801-ben a Gyulai huszárezred elhunyt katonáinak emlékére. Azóta a halottak napi szertartások keretében rendszeresen felcsendül a darab a templomban, idén pedig koncertszerű előadásként élvezheti a közönség három másik egyházzenei alkotással együtt.

A december 5-i lesz az első hangverseny, amely a kívül-belül megújult és régészetileg feltárt Főplébánia Templomban rendeznek meg. A két éven keresztül zárt kapuk mellett folyó feltárások eredményeként látható ma az altemplomban feltárt római erődrendszer és az eredeti román templombelső is.A koncerten az Etunam Vegyeskar, a Monarchia Szimfonikus Zenekar és operaházi szólisták működnek közre Virágh András Liszt Ferenc-díjas karmester vezényletével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Jazz/World

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Klasszikus

Kínába vitte Balázs János Bartók III. zongoraversenyét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Elhunyt Martin Böttcher, Németország egyik legsikeresebb filmkomponistája

A Winnetou-filmek legendás zeneszerzőjét kilencvenegy éves korában, szombatra virradóra érte a halál a schleswig-holsteini Rendsburgban.
Klasszikus ajánló

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Klasszikus magazin

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus hír

Kínába vitte Balázs János Bartók III. zongoraversenyét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.
Klasszikus london