Klasszikus

Visszatérés a Walhallába

2022.06.24. 15:40
Ajánlom
A Covid miatti kényszerű kihagyás miatt idén végre visszatérhetett a Budapesti Wagner-napok közönsége a Müpába, ahol már az első fanfárként felcsendülő Walhalla-motívum közben sokan érezték, ismét egy különleges utazás részesei lehetnek. Beszámoló az első Ring-sorozatról és a Rienziről.

Akik nem jártak még a Budapesti Wagner-napok előadásain, netán nem rajonganak különösebben a zeneszerzőért (állítólag ilyen csodabogarak is léteznek), fura megszállottként tekinthetnek azokra az embertársaikra, akik június elejétől egyre nehezebben tudnak koncentrálni a napi teendőikre, tekintetükben pedig néha ködös révület jelenik meg. Bizony, a nyárnak ez a szakasza sokak számára csak egyet jelenthet:

újra elmerülhetünk egy varázslatos világban, végigkísérhetjük, amint az a semmiből létrejön, majd sorozatos hibák következtében a semmibe hull.

Néhány nap erejéig csak fizikai valónkban tartózkodunk Budapesten, mert még ha az egyórás szünetekben ki is ülünk a Müpa elé, és csodáljuk a budai látképet, akkor is a Walhalla és a Rajna környékén kóborolunk.

NA20220609_kicsi_08-153253.jpg

Fischer Ádám (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

A Wagner-napok semmihez nem fogható hangulata is jelzi, hogy ez a módosult tudatállapot alighanem a jelenlevők nagy többségére jellemző. Az elkapott beszélgetésfoszlányok is arról tanúskodnak, hogy a legtöbben szünetben és előadás után is a darabokat elemzik, néhányan motívumokat fütyörésznek, és idegenek válnak pillanatok alatt jó ismerőssé: együtt sajnálkoznak egy szereplőváltozás miatt, évekre visszamenőlegesen felidézik, egyik vagy másik énekes melyik előadásokban szerepelt, és milyen teljesítményt nyújtott, ötletelnek, hogy kit lenne még érdemes meghívni napjaink legnagyobb Wagner-énekesei közül, vagy éppen torokcukorkával kínálják meg egymást – mert hát a zene nem szenvedhet csorbát!

Hogyan is kerülhet sor arra, hogy ezek a komoly emberek, akik gyakran felelős pozíciókat töltenek be,

olyan kamaszos rajongással lelkesednek az előadásokért, mint amikor a tizenéves korosztály kedvenc fantasyjának várja a folytatását?

A zeneszerző mindig is szélsőséges indulatokat váltott ki az emberekből, miközben egyesek nem tudnak mit kezdeni az órákon át hömpölygő, monumentális zenei anyaggal, másokat azonnal magába szippant ez a világ, hangzás, filozófia. Wagner ugyanis amellett, hogy muzsikájában kiteljesítette a korszak valamennyi vívmányát, sőt, amennyire a zenei rendszer radikális átalakítása nélkül lehetett, tovább is fejlesztette, páratlan lélektani érzékével már Freudot megelőlegezve kutatta az emberi személyiség mélyén működő mozgatórugókat. Érthető, ha az embernek kedve támad újra és újra alámerülni a wagneri történetekben.

2021-2022-Tavasz_220611_WagnerSiegfried_c_KotschyGabor_MUPA_GKOT8787-152902.jpg

Jochen Schmeckenbecher a Siegfriedben (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

A másik ok a Budapesti Wagner-napok sajátos struktúrájában keresendő. Négy egymás utáni napon játsszák a Ring négy részét, miközben az egyórás szünetek miatt az amúgy sem rövid előadások a nap jelentős részét elfoglalják. A szellemi és fizikai erőpróba miatt adja magát a döntés, hogy az ember ebben az időszakban ne nagyon csináljon mást, csak pihenjen, más Wagner-látogatókkal csevegjen, esetleg még az előadás után is ott maradjon egy kis ideig, kitárgyalni a látottakat, különösen lelkes rajongók pedig a művészeket igyekeznek elkapni néhány szó erejéig. Négy nap, egyetlen hatalmas utazás, miközben a hétköznapi élet szinte teljesen háttérbe szorul – csoda-e, hogy bekövetkezik az átlényegülés, és a jelenlevőket a közös élmény egy hagyományos opera-előadásnál erősebb egységbe kovácsolja?

Egy tényezőről nem esett még szó, pedig anélkül aligha működhetne mindez a hangulati körítés. A fesztiválon ugyanis kiválóbbnál kiválóbb produkciók kerülnek színre. A Wagner-előadások speciális képességeket és stílusismeretet követelnek meg az énekesektől, ám ezekre a júniusi napokra a zeneszerző művészetének avatott tolmácsolói érkeznek Budapestre.

A szereposztás gyakran egyezik meg kisebb vagy nagyobb mértékben a bayreuthival vagy a világ más, elsőrangú operaházainak előadásaiéval.

Mellettük természetesen magyar énekesek is színre lépnek, ám olyanok, akik egészen kiváló hangi adottságokkal rendelkeznek, és ha eddigi pályájuk során nem is specializálódtak a német repertoárra, ebben a környezetben hamar a zeneszerző értő és érzékeny interpretátoraivá válnak. A néző csak úgy tobzódhat a jobbnál jobb vokális és színészi alakításokban, ahol az számít gyengébb produkciónak, ha valaki a gyönyörű hangja mellé egy kicsit fakóbb érzelemvilágot jelenít meg, vagy ha egy roppant erőpróbát jelentő szólamot helyenként nyersebb hangon szólaltat meg.

NA20220612_kicsi_08-152646.jpg

Stefan Vinke és Catherine Foster Az istenek alkonyában (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

Az évek során a Wagner-napok közönsége természetesen kiválasztotta a maga kedvenceit. Az idei év nagy fájdalma, hogy betegség miatt megint nélkülözni kényszerültünk Iréne Theorint, aki pedig az egyik legérzékenyebb és legkarizmatikusabb Brünnhilde, akit a fesztivál ideje alatt láthattunk – természetesen ragyogó hangi adottságokkal, ám ahogyan már szó esett róla, itt az szinte magától értetődőnek tekinthető. Szerencsére két nagyszerű helyettese is adódott. Catherine Foster a Siegfriedben és a második Ring-sorozatban amúgy is énekelt volna, így kézenfekvő választásnak bizonyult, ráadásul nem ismeretlen a budapesti közönségnek. Sokan emlékeznek még rá, amikor 2010-ben beugrott a Siegfried Brünnhildéjének szerepébe, és így váratlanul egymás utáni három este kellett megformálnia a hősnőt. Most „csupán” két egymás utáni előadáson bújt a walkürlány bőrébe, és szinte meglepetésként ért, milyen szép színű, nemes hanganyaggal rendelkezik. Hiába, a hangminőség egy olyan sajátosság, amit az adott énekest közvetlenül hallgatva értékel igazán az ember, az emlékezés szükségszerűen fakít az élményen.

Catherine Foster emellett a darabot mélyen értő, érzékeny interpretációt nyújtott, miközben végigvezette a hallgatóságot Brünnhilde ébredésétől a végső megvilágosodásáig.

A másik beugró, Allison Oakes szintén lépett már fel Budapesten, most sem okozott csalódást, átütő magasságai mellett azzal is meghódította a hallgatóságot, hogy a lágyabb részeket is képes volt érzékeny lélekábrázolással megszólaltatni.

Régi kedvenceink is visszatértek a fesztiválra, az örök Loge, Christian Franz megint színezett egy kicsit a figurán, ezúttal azt a folyamatot hangsúlyozta, ahogy a tűzisten meghasonlik, mikor végignézi Alberich kifosztását. Tomasz Konieczny szenvedélyes, mégis kifinomult és részletgazdag előadása A Rajna kincse és A walkür Wotanját is fajsúlyos, mégis megérthető karakterré tette.

Öröm volt újra látni az egyre fehérebb szakállú Walter Finket, aki még akkor is erőteljes karaktereket tud megformálni, ha már segíteni kell neki felkapaszkodni a díszlet mögötti lépcsőn.

Albert Dohment se alkatát, se életkorát tekintve nem gondolnánk tipikus Hagennek, ám ő nem nagy hanggal, hanem a figura fanatizmusát hangsúlyozva nyújtott igazán hátborzongató alakítást. És persze felfedezhettünk új énekeseket, az Alberichet megformáló Jochen Schmeckenbechert, aki kellően karakteres ellenpontja lett a főistennek. Nadine Weissmannt leginkább a bayreuthi közvetítésekből lehetett ismerni, bár a díszletek mögötti pozíciója miatt kevésbé hallottuk jól, mint ideális lett volna, így is ősanya-sötétségű hangot szólaltatott meg. Ragyogó volt Mime szerepében a fesztiválon újoncként debütáló Cornel Frey, mind vokálisan, mind színészileg egészen szélsőséges eszköztárat volt képes mozgósítani a karakterábrázolás érdekében.

NA20220612_kicsi_89-152258.jpg

Albert Dohmen és Szemerédy Károly Az istenek alkonyában (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

Hasonlóképpen a magyar közreműködőket illetően is akadtak örömteli viszontlátások és kellemes meglepetések. Schöck Atala Frickája vagy Pasztircsák Polina Gutrunéja nélkül már szinte nem is tudnánk elképzelni a müpás Ringet, olyan megbízható tartópillérei az előadásnak. Csak azoknak volt újdonság, hogy Szemerédy Károly milyen kiváló Gunther, akik nem látták az operaházi produkcióban, ám

míg ott a teljes egészében hazai művészekből álló szereposztásnak volt egyik legragyogóbb pontja, ezúttal a nemzetközi mezőnyben is emlékezetesnek bizonyult.

A kisebb szerepek között ismét remek volt Haja Zsolt Donnerje, Brickner Szabolcs Frohja, Szemere Zita Erdei madara vagy az első nornát idén először megformáló Fürjes Anna Csenge. És emeljük ki ismét a produkció szívét-lelkét, a Magyar Rádió Zenei Együtteseit és Fischer Ádámot, akik ezúttal isgondos kalauzaink voltak a négynapos utazáson át, a mindig új arcát mutató wagneri muzsika felfedezésében.

A két Ring-sorozatra mintegy ráadásként, levezetésként következett a tíz nagy Wagner-művet megelőlegező Rienzi, melyben a zeneszerző a francia nagyoperával kísérletezett. Már önmagában meghökkentő, hogy Wagner korai műveiben végigpróbálta a korszak uralkodó zenés színházi irányzatait, hogy aztán rájöjjön, ő valami egészen mást szeretne, és nekiálljon a ma már jól ismert daraboknak. A Rienzi azonban abból a szempontból is érdekes lehet, hogy számos későbbi megoldás csírájában fellelhető benne,

például a komponista bizonyos szófordulatokat hasonló gesztussal, érzelmi töltettel zenésített meg, mint később akár a Ringben, akár más műveiben.

Ugyanakkor – elismerve, hogy a műfajra egyébként is jellemző a lassan pergő, óriási tömegjelenetekbe fulladó cselekmény és a lélektani megalapozottság hiánya – nem lehet nem észrevenni, hogy ezen keretek között Wagner sem tudott remekművet alkotni, mert bár a Rienziben időnként remek zenék vannak, ha ez lenne a zeneszerző legfontosabb darabja, az életműve valószínűleg csak ritkán szerepelne operaszínpadon.

20220622_WagnerRienzi_kicsi_csi_19-151152.jpg

Sara Jakubiak, Láng Dorottya és Stefan Vinke a Rienziben (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Müpa)

Mindennek ellenére az opera nagyon hálás, habár igen megterhelő feladatot ró az előadókra. Az igazi főszereplők a kórusok, és persze a zenekar, ezen az estén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, valamint a Honvéd Férfikar, Marc Albrecht vezényletével. A Wagner-napoknak már szinte hagyománya, hogy a produkciók alkotói a muzsikusok elrendezését illetően széleskörűen kihasználják a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adottságait, ezen az estén is a magasból szólt a férfikar, illetve a harmadik felvonásban a hadi muzsikát festő hangszerek. A hasonló megoldások mindig rejtenek kockázatot, ezúttal azonban

óriási elismerés illet mindenkit a fantasztikusan feszes, összehangolt játékért és énekért, aminek következtében átütő erővel szólaltak meg az opera sokszínű zenéi,

a 4. felvonás templomi jelenetében pedig egészen kísértetiesen hatottak a férfikar pianói. A vendégegyüttesek ezúttal is bizonyították, hogy méltó partnerei a Wagner-napok állandó közreműködőinek.

Hasonlóan nagy öröm, hogy ezúttal az előadás legragyogóbb énekesi produkcióját egy magyar művésznek köszönhettük. Persze Adriano talán az egész opera legtöbb hangi és színészi bravúrra lehetőséget adó szerepe, hiszen Wagner nagy ideálja, Wilhelmine Schröder-Devrient számára írta. Láng Dorottya a produkció legszebb, legkompaktabb hangját mutatta meg, nemcsak a furán szabálytalan dallamvezetésű áriáját győzte magabiztosan, de a szólam szélsőséges érzelemvilágát is magával ragadóan szólaltatta meg. A címszerepet a Ringben már Siegfriedként is színre lépő Stefan Vinke énekelte, hasonló erényekkel és hibákkal, mint az ifjú hőst. A tenorista hangja nem különlegesen szép, alakítása nem túl érdekes, de stabilan bírja a hosszú és megterhelő szerepeket, és a darabok különösen fontos pontjain rendre meghaladja korábbi korlátait.

Rienzi szólama azért igazán nehéz, mert a zeneszerző négy súlyos felvonás után, az ötödik elejére tette a hajlékony hangot és szép pianókat igénylő imát,

és Vinke – ismét túllépve önmagán – mindent megtett, hogy megfelelő hangminőséggel szólaltassa meg az áriát. Bár intonációja nem volt végig tökéletes, a közönség az igyekezetet is lelkesen fogadta. Ki kell még emelni a Günther Groissböcköt, akinek basszusa még a tipikusan „rosszfiús” érdessége ellenére is szépen, kiegyenlítetten szólt, és az Irenét megformáló Sara Jakubiakot, az átlényegült szerepformálásért.

20220622_WagnerRienzi_kicsi_csi_10-150757.jpg

Láng Dorottya a Rienziben (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Müpa)

Az idei évre véget ért a varázslatos utazás Wagner világába, és arra a kis szigetre, ahol minden egy kicsit szebb és jobb, mint a hétköznapi életben.

Ahol magától értetődő, hogy a német szóra német válasz érkezik, mégis mindenki különösen örül a magyar énekesek sikereinek.

Ahol egyformán helye van a legelegánsabb ruhakölteményeknek, a művek tematikájához kapcsolódó, extravagánsabb daraboknak, és az idei év új divatjának, a New York Times kritikusának szavaival díszített pólónak („No tickets for Bayreuth? Budapest has a Wagner Festival, too.”). Ahol egy pillanatra a sárkányt is megértjük és megsajnáljuk. Hiszen ez a legfontosabb, amit Wagnertől megtanulhatunk, hogy semmi sem fekete vagy fehér, a legpozitívabb szereplőnek is vannak hibái, és az ellenségének is megvan a maga igazsága. Így talán érthető, miért is jó minden évben legalább egy hosszú hétvége idejére szabadságra menni az istenek és hősök világába.

Fejléckép: Tomasz Konieczny és Christian Franz A Rajna kincsében (fotó/forrás: Nagy Attila / Müpa)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Életörömre hangolunk! – Szeptemberben jön a Zsidó Kulturális Fesztivál

Könnyű- és komolyzenei koncertek, irodalmi és gyermekprogramokkal, hazai és nemzetközi művészekkel várja a látogatókat a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 4. és 12. között. A programokat hét fővárosi helyszínen rendezik meg.
Színház

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.
Vizuál

Miskolcon debütál Csoma Sándor filmje, amelyet Erőss Zsolt története inspirált

Magasságok és címmel készült el Csoma Sándor első nagyjátékfilmje, amely a 2013-ban elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt történetén alapul. Az alkotás elsősorban a férfi feleségére, Sterczer Hildára és a gyászfeldolgozására fókuszál. 
Jazz/World

Egy napig ismét a manouche jazzé lesz a főszerep

Francia, német, szerb sztárelőadók és magyar zenészek lépnek fel a második alkalommal megrendezett Django Feszt Budapesten. A Kobuci Kertbe augusztus 14-én várják a manouche jazz műfaj kedvelőit.
Vizuál

Megérkezett az első előzetes Martin McDonagh új filmjéhez

Egy barátság vége és az észak-írországi polgárháború között von párhuzamot legújabb filmjében Martin McDonagh. Az Oscar-díjas rendező The Banshees of Inisherin című drámája 2023 januárjában kerül a hazai mozikba.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A megújulás útján – augusztusban újra Arcus Temporum Művészeti Fesztivál

Valódi mélységek és tartalmak. Ezt kínálja minden évben az Arcus Temporum a Pannonhalmi Főapátságban. A monostor csodálatos tereiben idén is a zenei, az irodalmi és a képzőművészeti élet hazai és nemzetközi kiválóságai, és persze a bencés szerzetesek várják a közönséget augusztus 26–28. között.
Klasszikus interjú

„Abban bízunk, hogy a mi lelkesedésünk a közönségre is átragad” – Hornyák Balázs és Várdai István a Kaposfestről

Idén augusztus 13. és 16. között kerül sor az immár tizenhárom éves múltra visszatekintő kamarazenei fesztiválra, a Kaposfestre. A tervekről és a programról Hornyák Balázs fesztiváligazgatóval és Várdai Istvánnal, az eseménysor egyik művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Klasszikus kritika

Történetek dallamokban, képekben, szavakban – ilyen volt a Fesztivál Akadémia Budapest

A hangszeres zene kiemelkedő jelentőségű előadói idén is felkeresték Budapestet, július 15. és 24. között került sor a Fesztivál Akadémia Budapest idei koncertsorozatára, amely során változatos karakterű hangversenyeken ismerkedhetett meg a hallgatóság a kamarazene gyöngyszemeivel.
Klasszikus kritika

Egyik szemem sír…

Megtartották Peter Caelen zongoraművész szólóestjét Keszthelyen, a Klassz a pARTon! Fesztivál keretében. Gyenge Enikő beszámolója.
Klasszikus ajánló

Fantasztikus látványvilággal vár az Attila opera a Margitszigeten

Legendák, titkok, múlt és jövő. 400 nm ledfal, 21. századi látványtechnika, filmes hatás. Varázslatos animációs környezet idézi meg a kor hangulatát Verdi monumentális és szenvedélyes zenéjével a magyar vonatkozású operában augusztus 12-én és 14-én a Margitszigeti Színház hatalmas színpadán.