Klasszikus

Visszatérő forma

2008.07.30. 00:00
Ajánlom
Negyedszer rendezik meg Hegymagason a Rondino Fesztivált, idén július 30. és augusztus 3. között. A kortárs zenei koncerteknek a római katolikus templom ad helyet.

A fesztivált Gémesi Géza, valamint a Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar hozta létre. A programoknak először Balatonboglár, majd Balassagyarmat adott otthont, a Balatonfelvidék csak 2005-ben vált a fesztivál székhelyévé. A rendezvény a pesti Katona József Színház "Sufni"-jában rendezett Rondino Estekből nőtte ki magát. A Rondino fesztivál olyan repertoárt vonultat fel, amely feltehetően a zenekedvelők és zeneértők szűkebb köre számára érdekes. Kortárs magyar alkotók kompozíciói régi és újabb mesterek darabjaival szembesítve, kortárs irodalmi felolvasásokkal keretezve jelennek meg a programban. A fesztivál ugyanakkor mégsem "a szűk szakmai elit" belterjes pásztoridillje kíván lenni a Balaton partján – fogalmazta meg Gémesi, hanem inkább egyfajta rousseaui remeteség, ahova az ember nem társasági kötelezettségként vonul el, hanem hogy a művészet révén önmagával találkozzon.

Az idei fellépők között ott lesz Csalog Gábor, a Ránki-Klukon házaspár, Rozmán Lajos, az UMZE kamaraegyüttes és a jazzgitáros, Gadó Gábor is színpadra lép. Ősbemutatókból sem lesz hiány: Dukai Barnabás, Gémesi Géza, Vidovszky László és Dinyés Dániel mutatkozik be új kompozíciójával. A klasszikus tradíciót Haydn, Bach, Liszt és Mahler művei képviselik, az irodalmi keretet pedig Konrád György és Závada Pál felolvasóestjei adják majd.

(2008. július 30. 20:00 Római katolikus templom (Hegymagas) - Nyitóhangverseny; km.: Csalog Gábor, Rozmán Lajos és Sáry László kurzusainak résztvevői

2008. július 31. 20:00 Római katolikus templom (Hegymagas) - A Rondino Együttes hangversenye

2008. augusztus 1. 20:00 Római katolikus templom (Hegymagas) - Csalog Gábor (zongora) koncertje

2008. augusztus 2. 20:00 Római katolikus templom (Hegymagas) - Klukon Edit és Ránki Dezső (zongora) koncertje

22:00 Római katolikus templom (Hegymagas) - Gadó Gábor és a Rondino Együttes koncertje

2008. augusztus 3. - 20:00 Római katolikus templom (Hegymagas)
Az UMZE Együttes fesztiválzárózáró koncertje)

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt
Klasszikus magazin

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Klasszikus magazin

Bach és a létezés szakrális matematikája

Milyen zeneeszmény vezette Johann Sebastian Bachot odáig, hogy saját és Isten nevét egyetlen ütemben rejtse el a kottában? A lipcsei zeneszerzőt gyakran emeljük a legmagasabb piedesztálra, miközben merőben máshogy gondolkodott a zenéről, mint ahogy mi tesszük. Nem öncélú önkifejezésnek tartotta, hanem egy magasabb igazság keresésének.