Klasszikus

Vivaldi örmény operája

2004.07.31. 00:00
Ajánlom
Nagy Tigran, Örményország uralkodója az időszámításunk előtti I. században élt. A „királyok királya"-ként tisztelték, hiszen Elő-Ázsia legnagyobb hatalmú ura volt. Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok című írásában tehetséges, nagyvonalú politikusként ábrázolja.

- Önök mutatják be a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában a Nagy Tigran című Vivaldi operát. Már itt, az elején meg kell egy pillanatra állni, mert én azt gondolom, hogy a köztudatban az nincs benne, hogy Vivaldinak vannak operái, merthogy nem ismerjük, nem szokták játszani őket.

- Valóban így van, nagyon keveset ismerünk, és keveset játszanak, de ez azért különös, számomra legalábbis, mert én erdélyi örmény família sarja vagyok, és kötelességemnek tartom, hogy ezt megmutassuk – mondta el Moldován Domokos, a Budapesti Kamara Opera művészeti vezetője. Nagyon kedves örmény barátaim hívták föl erre a figyelmet.

- Jól van, akkor nemcsak nekem volt meglepetés.

- Megtaláltam az eredeti autográf kéziratot, ami Torinóban, a Giordano-gyűjteményben van. Sajnos, csak egy felvonást írt le a mester, mert ezt 1824-ben, a római karneválra írta, és az első, és a harmadik felvonást két fiatal olasz zeneszerzőcske írta, csak a középső tételt írta Vivaldi. Ezt be is mutattuk rögtön, az imádott kiscelli barokk romtemplomunkban tavaly, szeptember 15-én. Fantasztikus pacsirtáink vannak, Arthur Stefanovics, ő varsói kontratenor, a világot járja, Londonban Orpheókat énekelt szériában.

- Önök figyelnek arra, hogy minden előadásban legyen külföldi vendég?

- Valóban így van, nagyon fontosnak tartom, hiszen az opera egy ilyen műfaj, hogy jó és a legjobb művészek kellenek, különben nem szól. Szerényen mondom, szép csendben, hogy voltaképpen az első barokk operát én rendeztem '91-ben, amivel megnyílt voltaképpen a kamara opera, a Gluck Orpheus és Eurüdikéjét, mert valahogy engem borzasztóan zavart az, hogy ilyen fantasztikus mezzoszopránok szaladgálnak bugyiban vagy gatyában, és mondják, hogy de szeretlek Eurüdiké, szóval, ezt nem lehet. Gluck mester Bécsben, a Burgtheaterben aztán egy kasztráltra írta természetesen, és valahogy ez motoszkált bennem, hogy akkor próbáljuk meg ezt a barokk időszakot megidézni valamilyen módon, és akkor jött. Egy New York-i kontra tenorral kezdődött '91-ben, és attól kezdve minden olyan operát, amit mi előadtunk, és kasztrált szerep van benne - a kottából kitűnik -, azt mindig kontratenorral énekeltettük. A Tigrant folytatva tehát megcsináltuk ezt a tavaly szeptember 15-i első megszólalását a dolognak, és akkor leültünk és elkezdtünk diskurálni, hogy hogyan is lehetne ebből két felvonást csinálni legalább. És akkor kiderült, hogy ennek a szövegkönyve megvan Firenzében, a Marcellana-gyűjteményben. Meg is szereztük, és megnéztük, hogy más Vivaldi operákból, más egyházi zenei műveiből mit lehet használni szótagszám szerint. Végül is, tényleg sikerült két felvonást csinálni belőle. A szombaton van a premier, és vasárnap kezdődik a lemezfelvétel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Színház

Udvaros Dorottya: „Mintha az élet direkt adná nekem ezeket a szerepeket”

Világhírű román rendező, Silviu Purcărete állította színpadra a Nemzeti Színházban Csehov utolsó, összegző főművét, a Meggyeskertet. A román és az orosz színházi iskoláról, Csehovról és a tavaszról is beszélt a női főszerepet alakító Udvaros Dorottya.
Klasszikus

Megújul a Virtuózok, május elejétől már nézheti a tévében

Idén kamaraegyüttesek versenyeznek a Virtuózok 5. évadában, május 3-án lesz a széria első adása. Mutatjuk, kik versenyeznek!
Jazz/World

Mary Lou Williams, aki az ujjaival imádkozott zongorázás közben

A női zenészekről szóló sorozatunkból nem hiányozhat Mary Lou Williams, aki nemcsak azért izgalmas, mert elsőként szerzett érvényt magának női zeneszerzőként és zongoristaként, de azért is, mert beemelte zenéjébe azt a spirituális töltetet, ami a szakrális jazz anyjává avatta őt.
Vizuál

Ruben Brandt visszatért a tett helyére – interjú Milorad Krstić-csel

Milorad Krstić animált krimije, a Ruben Brandt 40 ezer néző felett jár, és közel került az Oscar-jelöltséghez. A Műcsarnokban rendezett kiállítással a kör teljessé vált, a festménytolvaj visszatért születési helyére. A művészettörténeti utalásokkal zsúfolt mozi 2018 egyik legmeghatározóbb mozzanata volt a magyar kultúrában, így alkotója bekerült az idei Kult50-be is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikusok

Hét bérletet hirdet meg A zene kaland! mottójú 2019/20-as évadára a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar. Az évad rezidens művésze Rost Andrea lesz.
Klasszikus magazin

A Kodály-módszer hírnöke: Szőnyi Erzsébet 95 éves

A kilencvenöt éves Szőnyi Erzsébet rengeteget tett a Kodály-módszer megőrzéséért, de saját jogán is kiváló zeneszerző. Születésnapján köszöntjük.
Klasszikus virtuózok

Megújul a Virtuózok, május elejétől már nézheti a tévében

Idén kamaraegyüttesek versenyeznek a Virtuózok 5. évadában, május 3-án lesz a széria első adása. Mutatjuk, kik versenyeznek!
Klasszikus hír

Miniszteri biztos segíti a zeneiskolák hangszercsere-programját

A megalakult a hangszercsere bizottság a Hangszercsere program gördülékenységét biztosítja.
Klasszikus hír

Elhunyt Martin Böttcher, Németország egyik legsikeresebb filmkomponistája

A Winnetou-filmek legendás zeneszerzőjét kilencvenegy éves korában, szombatra virradóra érte a halál a schleswig-holsteini Rendsburgban.