Klasszikus

Vonósnégyesek Eszterházán (1.)

2005.09.05. 00:00
Ajánlom
Hetvenöt százalékos volt a korabeli hangszereken játszó Quatuor Mosaiques részvétele a fertődi Haydn-fesztiválon – az együttes csellistája, Christophe Coin ugyanis hirtelen megbetegedett. Szerencsére mégsem kellett triókkal beérnünk augusztus 31-én este: Othmar Müller, az Artis vonósnégyes tagja ugrott át Bécsből, hogy megmentse a koncertet. Így erre az estére egy száz százalékig osztrák Mosaiques állt össze.

Erich Höbarth együttese eredetileg három, különböző időszakban keletkezett Haydn-vonósnégyest tűzött műsorára: az op. 33-as G-dúr (1781), az op. 54-es C-dúr (1788) és a késői op. 77-es G-dúr (1799) műveket. Othmar Müller beugrása azonban műsorváltozást is eredményezett, ezért a C-dúr darab helyett végül Schubert Esz-dúr kvartettje (D 87) hangzott el. Az eddigi évekhez képest igen kevesen jöttek el az Esterházy-kastélyba. Ennek bizonyára az volt az egyik oka, hogy a zenetermet idén restaurálják, így a kisebb befogadóképességű előtérben kellett rendezni a hangversenyeket, de az talán még kevésbé használt a fesztivál látogatottságának, hogy a rendezvénysorozat előtt két héttel még nem lehetett tudni, megrendezik-e egyáltalán a hangversenyeket. Szerencsére végül voltak koncertek; csak azt sajnálhatjuk, hogy a világhíres vonósnégyes-társaság nem nagyobb közönség előtt játszott.

Haydn op. 33-as G-dúr kvartettjében a karakterek határozott megformálása és az előadás természetes lélegzése ragadott meg. Különösen szép volt a lassú tétel, Höbarth gazdagon árnyalt hegedűszólójával. Az együttes tagjai között itt annyira tökéletes volt az összhang, hogy sikerült elhitetniük: egyetlen szólóhangszer improvizált cadenzája szól a tétel végén – miközben mind a négyen játszottak. A Schubert-műben a puha, meleg vonóstónus tetszett; itt sokkal inkább helyénvalónak éreztem azokat a hevesebb sforzato-gesztusokat is, amelyek az előző darabban stilárisan még kissé idegenül hatottak.

A szünet utáni Haydn-vonósnégyes szélső tételeit hallatlan frissesség és energia uralta. Kiderült, Erich Höbarth az előadóművészeknek abba a csoportjába tartozik, akik többre becsülik a pillanatnyi intuíciót a jól begyakorolt, könnyen gépiessé váló interpretációnál – így óhatatlanul nagyobb kockázatot vállalnak. Valóban hallhattunk néhány hamis hangot, többször „besípolt” a húr Höbarth keze alatt, ezeket azonban bőven ellensúlyozta az előadás teremtő, élő jellege.
A zárótétel interpretációja olyannyira élő és energikus volt, hogy Höbarth E-húrja közvetlenül a cél előtt feladta a versenyt, és elszakadt. Ez azonban szerencsére a legkevésbé sem gátolta a Mosaiques vonósnégyest abban, hogy ráadásként eljátssza az op. 20-as D-dúr kvartett híres „Alla zingarese” menüettjét.

(2005. augusztus 31. 19:00, Fertőd, Esterházy-kastély – Haydn Eszterházán 2005; A Quatuor Mosaïques koncertje; tagjai: Erich Höbarth, Andrea Bishof (hegedű), Anita Mitterer (brácsa), Othmar Müller (cselló); Haydn: G-dúr vonósnégyes, op. 33/5; Schubert: Esz-dúr vonósnégyes, D 87; Haydn: G-dúr vonósnégyes, op. 77/1)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Plácido Domingo fia végigfényképezte a Virtuózok koncertjét – íme a fotók!

„Istenem! Annyi érzelem van bennem a Virtuózokkal kapcsolatban!” – mondta a koncert után José Plácido Domingo, a világhírű tenor fia.
Zenés színház

Először csendült fel az Egyesült Államokban a Bánk bán

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban.
Klasszikus

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.
Klasszikus

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!
Klasszikus

Akit Kodály még személyesen instruált – Perényi Miklós

Azt vallja, egy zeneművet eljátszani csak a kezdet: elmélyedni, újrajátszani, folyton keresni, mint az aranyásó, ez a zenész feladata. Perényi Miklós Kult50-ben megjelent portréja.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ősbemutató

Az édeni konfliktusról szól Szentpáli Roland új ősbemutatója

Különleges estére várja a zenerajongókat a Budapesti Vonósok Zenekar 2018. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermébe.
Klasszikus ajánló

Klasszikus zenei minikoncertek nyolc budapesti szórakozóhelyen

Szombaton késő délutántól éjfélig A zene éjszakája - csak klasszikusan címmel ünneplik Pest, Buda és Óbuda egyesülését.
Klasszikus bűnügy

A klasszikus zenétől a marihuána is jobban növekszik

Öt embert tartóztattak le Spanyolországban, akik a nap 24 órájában klasszikus zenét játszottak mintegy 2000 tőből álló kenderültetvényüknek. Nem a zenével volt a baj.
Klasszikus hangfelvétel

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!
Klasszikus beszámoló

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.