Klasszikus

Webber el van ragadtatva

2005.05.31. 00:00
Ajánlom
Az angol zeneszerző átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét Nem csak azért jött Budapestre Andrew Lloyd Webber, hogy a kitüntetést átvegye Gyurcsány Ferenctől. Vasárnap este megnézte a Beatiful Game című musicaljéből készült magyar produkció bemutatóját.

Kordon mögé szorítják az újságírókat, tévéseket, fotósokat a Parlament Munkácsy-termében. Andrew Lloyd Webber életrajzát nyomják a kezünkbe, háttéranyagként. Álldogálunk a Honfoglalás-képpel szemben: többek mellett - John Nichols nagykövet, Bozóki András kulturális miniszter, Bródy János dalszövegíró, Szirtes Tamás színházigazgató, később Schiffer János főpolgármester-helyettes is befut. A terem rövidebbik végében Webber és mögötte felesége ül három gyerekükkel.

Egyszer csak belép a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc. Öles léptekkel szeli át a termet, hogy kezet rázzon a zeneszerzővel, akit II. Erzsébet királynő 1992-ben lovaggá is ütött. Majd visszamegy a középkeresztek mellé. Ekkor hangzik el, hogy Webber a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a magyar kultúra támogatásáért, nemzetközi hírnevének öregbítéséért, műveinek magyar feldolgozására adott egyedi lehetőségért kapja.

A zeneszerző - aki nagy megtiszteltetésnek tartja a kitüntetést - arról is szól, hogy 1956-ban iskolás volt, és emlékszik, hogy a magyarokat az akkori forradalommal kötötték össze. Szeretete és szimpátiája jeléül már akkor gyűjtötte a magyar bélyegeket. Bartók és Kodály munkássága is része lett az életének. Webber nem felejt el megemlékezni Szirtes Tamásról sem, a Madách Színház igazgatójáról, aki a Volt egyszer egy csapatot, a Beatiful Game című musicaljéből készült magyar adaptációt állította színpadra. Majd hozzáteszi: Budapest lassan a zenés színház fővárosa lesz.

A ceremónia után egysoros oszlopba rendeződnek a prominensek, hogy gratuláljanak a kitüntetéshez, kezdetét veszi a negyedórás fogadás. Gyurcsány Ferenc Webber felesége és gyerekei elé siet, hogy magával vigye őket az ünneplők közé. Az újságírókat egy hölgy paterolja ki a teremből, mondván, hagyjuk ünnepelni a díjazottat és a díjazót, a vendégeikkel együtt. A folyosón várakozók már jóval kevesebben maradnak, mint a díjátadáson, ahol a kamerák és fényképezőgépek tülekedése alatt azon töprengek, van-e valójában ennyi újság és tévé Magyarországon.

Tizenkettőig marad Webber - értesülünk, és ha a zeneszerző nem egy kiskapun távozik, még talán beszélhetünk is vele. Amikor megjön, mindenki azt várja, hogy az első kérdést más tegye fel. Így rögtön meg is tudjuk, hogy a zeneszerző el van ragadtatva a magyar produkciótól, Budapest fantasztikus hely a műveinek. Nem véletlen, hogy ez az egyik első ország, amelyik önálló produkciót készíthet a zenéjére, és nem kell a londoni vagy a Broadway-verziót koppintania. A Volt egyszer egy csapat története szinte ugyanaz, mint az eredeti, csak a vége újszerű Magyarországon - tudjuk meg. Néhány új zenét írt hozzá Webber, de a színpadra állítása sehol sem fedi a korábbit. Majd sietve hozzáteszi, élete egyik nagy pillanata volt a vasárnapi Madách-premier. - Ez teljesen új verzió - állítja Webber. - Sokkal jobb, mint az eredeti, jobb a rendezés, a koreográfia, a díszlet és a jelmez. A szereposztás is kimagasló. Egyébként nemrég volt a zeneszerző legújabb musicalje, a The Woman in White premierje. Mikor írja a következőt? - kérdésre azt mondja, nem is biztos, hogy lesz több musicalje.

A premier utáni nap Szirtes Tamás rendező egyetlen dologra vágyik, hogy kialudhassa magát. Arról kérdezem, hogy beszél-tek-e további közös munkáról Webberrel, hiszen ennek a zenés darabnak a színpadra állítása akkor került szóba, mikor Az operaház fantomját két éve bemutatták. Egyelőre a Volt egyszer egy csapatot cizellálják a zeneszerzővel, aláfestő zenéket cserélnek, aprókat módosítanak. Mivel Webber látta az összes szereposztást, van kedvenc csapata, de hogy melyik, azt természetesen nem árulja el.

Egyelőre arról sem akar beszélni Szirtes, milyen új zenés darabban gondolkodik. Információnk szerint a Producer című musicalt fontolgatja a Madách Színház vezetése, ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta az igazgató-rendező. Mikor azt kérdezem, állítólag van egy náci vonal a történetben, amitől valószínűleg nem lenne túl népszerű itthon ez a darab, Szirtes csak annyit válaszol, ez egy óriási vígjáték.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Mindennek a magyar irodalom a közepe” – Valuska László a tízéves Margó Fesztiválról

Több mint 60 programmal, könyvbemutatókkal, koncertekkel és irodalmi sétákkal jelentkezik a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár október 14. és 17. között a Várkert Bazárban. A jubileum alkalmából a fesztivál alapítójával, programigazgatójával beszélgettünk.
Könyv

Egy stadionnyi Paradicsom – Nádasdy Ádám az új Dante-fordításról

Egy közös karácsonyi italozás alkalmával jutott Nádasdy Ádám és Térey János arra a megállapításra, hogy Dante Isteni színjátékának Paradicsom részét újra kéne fordítani. Nem azért, mert Babits szövege ne lenne jó, nagyon is szép, a mai olvasóközönség viszont már nehezebben fogadja be. Az új változat elkészült, Nádasdy Ádám, a mű fordítója pedig a 2021-es Budapesti Őszi Fesztivál keretében ismertette a művet a Márai Sándor Kulturális Központban.
Klasszikus

Cziffra György századik születésnapját ünnepli a zenészvilág

Két különleges koncerttel, kiállítással, külföldi programokkal folytatódik a Cziffra György-emlékév, a zongoraművész századik születésnapján Eötvös Péter erre az alkalomra írt műve is elhangzik
Tánc

Tejbe mártott testek

Új weboldallal jelentkezett a Győri Balett, a honlaphoz tartozó rendhagyó társulati fotókat a csapat egyik táncművésze, Jekli Zoltán készítette.
Klasszikus

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Klasszikus videó

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.
Klasszikus ajánló

Vidovszky László-est a Zeneakadémián

Vidovszky László korai munkásságát mutatja be az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, abszurd hanghatásokat felvonultató zenemű, kamaraopera és filmvetítés is szerepel a programban.
Klasszikus ajánló

Cziffra György századik születésnapját ünnepli a zenészvilág

Két különleges koncerttel, kiállítással, külföldi programokkal folytatódik a Cziffra György-emlékév, a zongoraművész századik születésnapján Eötvös Péter erre az alkalomra írt műve is elhangzik
Klasszikus beszámoló

Zeneszerzők párbeszéde – Beszélgetés Georges Aperghisszel

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány zeneszerző-beszélgetései, a mustMEET Composers sorozat legújabb vendége a görög származású zenés színházi alkotó, Georges Aperghis volt.