Klasszikus

Webber is gratulált Mahó Andreának

2004.04.02. 00:00
Ajánlom
Eddigi igen magas színvonalú énekes szerepeiért péntek este eMeRton-díjat vehetett át Mahó Andrea. A 25 esztendős vonzó színésznő ifjú kora ellenére már jelentős, nagy musical-szerepekkel büszkélkedhet, mint például a West Side Story Mariája, a Nyomorultak Cosette-je, Az Operaház fantomja Christine-je, valamint a Rómeó és Júlia címszerepe. Most azonban a Budapesti Operettszínházban az egyik legvarázslatosabb operettben, A mosoly országában kapott szubrett szerepet.

- Nagyon szeretem az operettet – beszélt az eddigiektől elütő feladatáról. – Engem elvarázsol a meséje. Én erre is készültem. Amikor kiderült, hogy milyen hangom van és elkezdtem komolyan foglalkozni az énekléssel, már izgatott az operett. Az énektanárnőm szerint a hangszínem is fekszik hozzá.

- Nyilván meglepő, de Mahó Andrea csak tizennyolc évesen kezdett el énektanárnál énekelni, addig erre a pályára nem is gondolt. Ráadásul első szerepe a győri színházban prózai volt, Molnár Ferenc Liliomjában Lujzát alakította.

- Fogalmam sem volt, mi legyek, ha nagy leszek, ezért külkereskedelmi szakközépiskolába mentem, ahol még énekóra sem volt – emlékezett a nem is olyan régi kezdetekre. - Aztán az érettségi után elmentem egy szinkronstúdióba, mert szerettem volna kipróbálni, mit tudok. Ott mondta Gerhardt Pál szinkronrendező, aki sajnos már nem él, hogy érdemes lenne beszédtanárhoz és énektanárhoz járnom. Akkor kezdtem el az énektanulást. Soha nem vágytam csupán csak énekesnek, esetleg a gyorsabb sikert igérő popénekesnek. Egyrészt nem olyan stílusú a hangszínem, inkább a klasszikus irányzat az, ami nekem jól áll.

- A nagy kiugrást Az Operaház fantomja főszerepe hozta Andreának. Ahogy elmondta, embert próbáló feladat, a musical-irodalom egyik legnehezebb szerepe, hiszen majdnem operai hangképzés szükségeltetik hozzá. Nagy hangterjedelme van a daloknak, és ehhez a klasszikus hangképzés kell. Nem kis elismerésként a többes szereposztásból ő énekelhetett a Fantom lemezén.

- Nem is tudom elmondani, mennyire örültem, hogy én énekelhettem a CD-n és játszhattam a világhírű szerzőnek, Webbernek. Ugyanis itt volt azon a premieren, amikor én énekeltem. Gratulált, nagyon jó érzés volt.

- Most azonban a várva várt operett-bemutatkozás következik április 5-én. A mosoly országának felújításában szubrett szerepet kapott.

- Nagyon szeretem, gyönyörű zenéje van. Volt olyan próba, amikor nem voltam benne, de csak ültem és hallgattam a csodálatos Lehár-muzsikát. A következő szerepem is operett lesz: már próbáljuk Győrben a Leányvásárt. Ott életemben először primadonna lehetek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Színház

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.