Klasszikus

Xaver: 45

2008.11.27. 00:00
Ajánlom
45. születésnapját ünnepli az orgonaművész 2009. április 29-én a Művészetek Palotájában, ahol a jazz-zene egyik jeles képviselője Jacques Loussier és triója emeli az est fényét.

Az orgonavirtuóz és a világ legkeresettebb jazzmuzsikusának számító francia zongorista Bach legnagyobb műveit, így többek között a híres d-moll toccata és fúgát adja elő, mozaikszerűen illesztve össze az eredeti, bachi zenei szövetet, és az arra rögtönzött jazz-betéteket. A hangverseny előtt a két művész három hetet tölt majd együtt Észak-Franciaországban, hogy kiválasszák a műveket, és együtt gyakoroljanak.

Generációk nőttek fel a 2009-ben pontosan 50 esztendős Loussier Trió Bach-felvételein, hiszen 1959-es bemutatkozásuk forradalomnak számított a zenei világban. Ebben az évben adták ki ugyanis a Loussier Plays Jazz című Decca-albumot, amelyen először volt hallható Bach muzsikája jazzes feldolgozásban. A lemez kiemelkedő eladási számot ért el: 30 millió példányban kelt el. A most 75 esztendős Jacques Loussier olyan művészekkel adott közös koncerteket, mint Pink Floyd, Elton John vagy Sting, és ezidáig több mint 200 millió eladott lemezével ő Louis Armstrong óta a legnagyobb példányszámokat elérő jazz-muzsikus.

2000. július 28-án, Johann Sebastian Bach halálának 250. évfordulóján, Varnus Xaver temető-koncertjével egyidőben, Jacques Loussier és egy másik legenda, Bobby McFerrin 200 ezres tömeg előtt improvizált Bach zenéjére a lipcsei Tamás templom előtti téren, 20 méterre a szerző sírjától. A jövő áprilisi koncertre november 20-tól lehet jegyet venni, és jól mutatja a hatalmas érdeklődést, hogy már az első napon több, mint a jegyek egyharmada elkelt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Engedd, hogy a dolgok megtörténjenek veled! – születésnapi beszélgetés Horgas Eszterrel

„Úgy érzem, másképp fuvolázom. Mást gondolok minden egyes hangról, mint korábban” – vallotta meg interjúnkban Horgas Eszter, aki A nő arcai címmel ad koncertet – Koós Réka társaságában – augusztus 2-án, a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Zenés színház

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Könyv

Több mint tizenöt év kutatás és felkészülés előzte meg Grecsó Krisztián új regényét

Novemberben jelenik meg a József Attila-díjas író, költő legújabb, Apám üzent című család- és identitásregénye, amelyben a szerző a családi múlt felkutatására tesz kísérletet.
Jazz/World

„A zene lényege a töltekezés” – beszélgetés Weisz Gábor jazzszaxofonossal

A koronavírus idején asztalosnak állt, de az állandóan zsongó kereskedelmi rádió elkergette a műhelyből. Szerencsére Weisz Gábor ismét a szaxofonjával keresi a kenyerét. Számos formációban játszik, egyre sikeresebb, és már pontosan tudja, hogy a zene nem csak technikai tudásból áll.
Színház

Elhunyt Dobos Ildikó színművész

A Jászai Mari-díjas színművész hosszan tartó betegség után, 82 éves korában hunyt el. Drámai erejű alakításaira az eszköztelenség, a szereppel való teljes azonosulás volt jellemző.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Huszadik alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát

Július 21-én kezdődik a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, melyre rekordszámú hallgató jelentkezett, hogy a mesterkurzus és fellépéseik által fejlődhessenek, és közösen ünnepelhessék a jubileumi eseménysorozatot.
Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.