Klasszikus

Xaver 45 – dupla koncert

2009.02.13. 00:00
Ajánlom
Mivel a novemberben meghirdetett áprilisi koncertre igen hamar elfogytak a jegyek, Varnus Xaver és vendége Jaques Loussier úgy döntött, hogy április 29-én délután kettőkor is koncertet adnak. Aznap tehát két hangversenyen is hallhatjuk az orgonistát és a jazzmuzsikust.

Varnus Xaver

Az orgonavirtuóz és a világ legkeresettebb jazzmuzsikusának számító francia zongorista Bach legnagyobb műveit, így többek között a híres d-moll toccata és fúgát adja elő, mozaikszerűen illesztve össze az eredeti, bachi zenei szövetet, és az arra rögtönzött jazz-betéteket. A hangverseny előtt a két művész három hetet tölt majd együtt Észak-Franciaországban, hogy kiválasszák a műveket, és együtt gyakoroljanak.

Generációk nőttek fel a 2009-ben pontosan 50 esztendős Loussier Trió Bach-felvételein, hiszen 1959-es bemutatkozásuk forradalomnak számított a zenei világban. Ebben az évben adták ki ugyanis a Loussier Plays Jazz című Decca-albumot, amelyen először volt hallható Bach muzsikája jazzes feldolgozásban. A lemez kiemelkedő eladási számot ért el: 30 millió példányban kelt el. A most 75 esztendős Jacques Loussier olyan művészekkel adott közös koncerteket, mint Pink Floyd, Elton John vagy Sting, és ezidáig több mint 200 millió eladott lemezével ő Louis Armstrong óta a legnagyobb példányszámokat elérő jazz-muzsikus.


Jaques Loussier

2000. július 28-án, Johann Sebastian Bach halálának 250. évfordulóján, Varnus Xaver temető-koncertjével egyidőben, Jacques Loussier és egy másik legenda, Bobby McFerrin 200 ezres tömeg előtt improvizált Bach zenéjére a lipcsei Tamás templom előtti téren, 20 méterre a szerző sírjától.

(2009. április 29. 14:00 és 19:00 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Varnus Xaver 45 – születésnapi Bach-orgonahangverseny a Jacques Loussier Jazztrióval)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.
Plusz

Anthony Hopkins… ááá, ehhez már nem lehet mit hozzátenni!

A hazai sajtón is végigsöpört a 83 éves angol színészlegenda legújabb videója. Nézze meg, hányféleképp találtak rajta fogást az egyes orgánumok. Szubjektív sajtószemle
Klasszikus

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Vizuál

Klausztrofób kollázs az emberi diszfunkcióról – Fliegauf Bence új filmje a Berlinalén debütált

Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjét a Berlinale harmadik napján láthattuk. Soha nincs könnyű dolga annak a rendezőnek, aki egy sikeres epizódfilm folytatására adja a fejét, ugyanis mindenki az elsőhöz fogja mérni az újat. Nem tettek másként a kritikusok sem. A filmről megjelent véleményekből válogattunk.
Vizuál

Enyedi Ildikó kémthriller sorozattervét díjazták a Berlinalén

A Balaton Brigád című sorozatot kilenc másik tervvel szemben találták a legjobbnak a Berlinale Co-Pro Series nevű rendezvényén – írta meg a hvg.hu.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkij legnépszerűbb zongoraversenyével lép fel Farkas Gábor

Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.