Klasszikus

XXII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

2003.03.24. 00:00
Ajánlom
2003. március 29-én és 30-án a budapesti SAP Rendezvénycsarnokban és a Körcsarnokban huszonkettedik alkalommal kerül sor a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet nagy éves seregszemléjére.

A rendezvényen a magyar tájak és a Kárpát-medence népeinek képviseletében műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek lépnek fel. A program gerince:
- Aprók Bálja
- Játszóház
- Kézműves foglalkozások
- A Kárpát-medence táncai
- Táncházak
– Tánctanítások
- Népművészeti vásár
- Mesterségbemutatók
– Filmvetítések
- Népszokások
- Néptáncműsorok
- Hagyományőrző népművészek fellépése

A helyszínen jubiláló együttesekkel ünnepelhet: a Hegedős, a Kalyi Jag, a Méta idén 20, a Kalamajka pedig már 25 éves. Ezenfelül népzenei kamarakoncertek, zeneiskolások fellépése, az "Új élő népzene 9." lemez bemutatója hangszerkiállítás, CD-k, kazetták, néprajzi kiadványok és persze folk-kocsma, össznépi mulatság tarkítja a programot. Szombat este 10 órától a Fővárosi Művelődési Ház (Bp., XI. Fehérvári út 47.) éjszakai bálnak ad otthont.

A rendezést és szervezést bonyolító Táncház Egyesület szeretettel vár mindenkit a Budapesti Tavaszi Fesztivál záró hétvégéjén!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Egyedül Baráti Kristófnak engedik meg, hogy vezényelje a Liszt Ferenc Kamarazenekart

Szeptember 30-án rendhagyó hangversennyel indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2018/2019-es zeneakadémiai koncertsorozata. Az együttes egyik fő sajátossága, hogy csak karmester nélkül, kizárólag koncertmester irányításával lép fel. Baráti Kristóf hegedűművész kedvéért most kivételt tesznek.
Zenés színház

Aki hidat vert az opera és a pop között: Andrea Bocelli 60 éves

Gyerekként egy baleset következtében veszítette el a látását, így az operaszínpad helyett arénakoncerteken és a lemezstúdióban találta meg az otthonát. Pavarottit elragadta a hangja, de énekelt a pápa előtt és a legnagyobb popsztárokkal is.
Klasszikus

Ennio Morricone abbahagyja

Nem fog többet komponálni a 90 éves Ennio Morricone, de azt mondja, továbbra is fellép a művei karmestereként.
Könyv

Íróként saját magam és szereplőim igazságát képviselem - Interjú Légrádi Gergellyel

Ügyvéd, író, de mindezek felett egy gondolkodó, kételyekkel élő ember. Légrádi Gergellyel harmadik, Nélkülem című kötetéről és a gondolkodás, lassítás, valamint a pillanatok megélésének fontosságáról beszélgettünk.
Tánc

Ne maradj le a CAFé Budapest rendkívüli táncbemutatóiról!

Sokszínű tánckínálattal jön a CAFé Budapest: többek között világhírű koreográfusok modern balettdarabjai, szürrealista táncelőadás és nagysikerű újcirkusz produkció közül válogathatunk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus bfz

Arvo Pärt megkönnyezte a Fesztiválzenekar játékát

A klasszikus zene főpapját meghatotta, ahogyan a Budapesti Fesztiválzenekar és a Cantemus Vegyeskar a Te Deum című művét adta elő szeptember 21-én a Müpában.
Klasszikus szemle

Schiff András szerint ez a hangköz jellemzi Magyarországot

Schiff András évek óta nem lép fel Magyarországon, de még interjút sem nagyon ad a hazai sajtónak. Az Indexszel most kivételt tett, de csak írásban volt hajlandó válaszolni.
Klasszikus fesztivál

Rahmanyinov áll az első Orosz Zenei Fesztivál középpontjában

Két évforduló az apropója annak, hogy Szergej Rahmanyinov áll a fókuszában az először megszervezett Orosz Zenei Fesztiválnak szeptember 29-től október 6-ig Budapesten és Debrecenben.
Klasszikus ajánló

Egyedül Baráti Kristófnak engedik meg, hogy vezényelje a Liszt Ferenc Kamarazenekart

Szeptember 30-án rendhagyó hangversennyel indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2018/2019-es zeneakadémiai koncertsorozata. Az együttes egyik fő sajátossága, hogy csak karmester nélkül, kizárólag koncertmester irányításával lép fel. Baráti Kristóf hegedűművész kedvéért most kivételt tesznek.
Klasszikus Film

Ennio Morricone abbahagyja

Nem fog többet komponálni a 90 éves Ennio Morricone, de azt mondja, továbbra is fellép a művei karmestereként.