Klasszikus

Yo-Yo Ma művészeti tanácsadó lett

2009.12.21. 11:38
Ajánlom
A kínai-amerikai csellóművészt választotta Riccardo Muti, a Chicagói Szimfonikusok vezető karmestere a hangzatos "Judson and Joyce Green Creative Consultant" elnevezésű tanácsadói posztra.

Yo-Yo Ma januártól látja el a három évre szóló megbízatást a neves együttesnél. A frissiben alapított pozíció betöltőjének elsősorban a zenekar és Chicago kapcsolainak szorosabbá fűzésén, és a fiatalok megszólításán kell munkálkodnia. A csellóművész feladatai közé tartozik majd  többek között a zenekar képzési programjának irányítása, emellett iskolákban, művelődési házakban és fiatalkorúak börtöneiben (!) fog fellépni. 

A sokoldalú csellóművész a világ legelismertebb előadói közé tartozik. Rendkívüli nyitottságából adódó folyamatos útkeresése során a nyugati klasszikus hagyomány mellett más kultúrák és zenei stílusok képviselőivel is gyakran dolgozik. A kínai szülőktől származó művész Párizsban született, 1955. október 7-én majd hét éves korában a család New Yorkba költözött, hogy a kis Yo-Yo Ma Scholz János növendéke lehessen. A világhír 1978-ban köszöntött rá, amikor megnyerte az Avery Fisher Díjat. Szólistaként a világ legnevesebb zenekaraival lépett fel, kamarazenei és szólóesteket is gyakran ad. A klasszikus zene mellett számos egyéb stílus is megragadta, többek közt a brazil, az argentin, a kínai népzene és a bluegrass. Több mint 50 lemezt adott ki, 15 Grammy-díj és számos kitüntetés birtokosa. A fellépések mellett Silk Road Project nevű kezdeményezése is nagy elismerésnek örvend, a Selyemútról elnevezett zenei projektje keretet biztosít fesztiváloknak, oktatási programoknak és számos művészeti tevékenységnek, miközben a kultúrák közti párbeszédet, az örökség és az élő hagyomány szerepét erősíti. 2006. szeptember 21-én, a Béke Világnapján Kofi Annan hivatalosan is az ENSZ Béke Nagykövetévé avatta Yo-Yo Mát.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György beszédével avatták fel a Ligeti György utcát

A BMC mellett található, hajdani Imre utca vette fel Ligeti György nevét az évforduló alkalmából. Az avatóünnepségen jelen volt a zeneszerző özvegye, Ligeti Vera, valamint fia, Lukas Ligeti.
Vizuál

Magyar siker Cannes-ban – mutatjuk a fesztivál legnagyobb nyerteseit

A világ legrangosabb fesztiváljának fődíját Justine Triet francia rendező kapta, aki filmjében a független nőket érintő társadalmi előítéleteket vizsgálja. Buda Flóra Anna 27 című animációs filmjét a legjobb rövidfilmnek választották.
Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Klasszikus hír

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.
Klasszikus ajánló

13 éves az Anima Musicae Kamarazenekar

Ünnepi koncerttel zárja évadát az Anima Musicae Kamarazenekar, az együttes június 20-án ünnepli 13. születésnapját. Egy ígéretes tehetség, a Virtuózokból is ismert Patricija Avšič csatlakozik az együtteshez.
Klasszikus hír

Kurtág György beszédével avatták fel a Ligeti György utcát

A BMC mellett található, hajdani Imre utca vette fel Ligeti György nevét az évforduló alkalmából. Az avatóünnepségen jelen volt a zeneszerző özvegye, Ligeti Vera, valamint fia, Lukas Ligeti.
Klasszikus magazin

Kaleidoszkóp a 20. századból – száz éve született Ligeti György

Nem maradhatott Magyarországon, hát az egész világ megismerte a nevét. Születésének századik évfordulójáról világszerte megemlékeznek a muzsikusok és a zeneszerető közönség. Ligeti Györgyre emlékezünk.