Klasszikus

Zempléni Fesztivál 2006

2006.07.28. 00:00
Ajánlom
Két héten át közel 40 helyszínen, több mint 60 rendezvénnyel: operával, táncszínházi produkciókkal, kamara- és nagyzenekari koncertekkel, gasztronómiával egybekötött különleges rendezvényekkel várja Zemplén augusztus 11. és 26. között a látogatókat.

A négy központi helyszínen (Sárospatakon, Szerencsen, Tokajon és Sátoraljaújhelyen) túl olyan kisebb települések is egyre aktívabban kapcsolónak a fesztiválba, mint Tolcsva, Erdőbénye vagy a Tokaj-hegyalja borrégió központjaként emlegetett Mád.

Az idei programban az emlékéveknek köszönhetően helyet kapnak Bartók Béla és Wolfgang Amadeus Mozart életművének darabjai is. Az ősbemutatóként látható Makrokozmosz című zenés táncprodukciót Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című műve ihlette. Mozart remekműveit most rendhagyó produkciókban hallgathatja a közönség. A Mozart „Alla Turca” című koncerten a mester keleti ihletésű kompozíciói mellett az eredeti arab és török dallamok is felcsendülnek autentikus előadásban.

Mozart muzsikáját jazz zenészek is felhasználják majd különleges produkcióik során. Mozart másként című koncerten örökzöld áriák, szimfónia- és szonátatémák csendülnek fel improvizatív betétek, rögtönzött kadenciák kíséretében.

Természetesen a fesztivál immár hagyományos programjai sem maradhatnak el. A nyitóhangversenyen a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság Bartók és Kodály egy-egy művét tolmácsolja Kocsis Zoltán vezényletével, Cselóczki Tamás ének- és Kokas Katalin hegedűművész közreműködésével. A zárókoncerten Szlovákia egyik legkiválóbb, már sok nemzetközi sikert elért kamarazenekara, az Archi di Slovakia mutatkozik be a fesztivál közönségének.

Az idei programsorozat fellépő művészei között, a fent említetteken kívül megtaláljuk például Miklósa Erikát, Zádori Máriát, Megyesi Schwartz Lúciát, Bálint Jánost és a Ghymes együttest is. Hollerung Gábor idén is számos koncertet vezényel. A külföldi vendégek közül érdekes színfoltot képvisel az izraeli arab és zsidó zenészekből álló, hagyományos közel-keleti zenét játszó SheshBesh együttes.

A zenés színházi előadások számára hangulatos és különleges helyszínt biztosít a Disznókő Szőlőbirtok remek akusztikájú traktorgarázsa. Idén a Kolozsvári Magyar Opera vendégjátékával Verdi Rigolettóját élvezheti a közönség, Selmeczi György rendezésében. A társulat másik produkciójának, Csemiczky Miklós meseoperájának A brémai muzsikusoknak librettóját Varró Dániel írta. A Szabó Emese rendezésében látható előadás helyszíne a sátoraljaújhelyi Latabár Színház. A folklórprogramok kiemelkedő eseménye a Budapest Táncszínház Csárdás – A Kelet tangója című előadása lesz.

A fesztivál programján pár éve megjelent jazzkoncertek idén már minden este hallgathatók két állandó helyszínen, a sátoraljaújhelyi Jazz Udvarban és a sárospataki Patkó Caféban. A jazzprogramok közül kiemelkedik a Szakcsi család (Szakcsi Lakatos Béla valamint két fia, Béla és Róbert) önálló estje. Lesz Szakcsi Show, amelyen Borbély Mihály és Binder Károly duózik majd. Balázs Elemér és Dés László zenei ötletének, a Contemporary Gregoriánnak bemutatója is itt lesz.

Az esti nagy koncertek általában húsz órakor kezdődnek, és a zenei élményt többször is borkóstoló teszi teljessé, melyet idén a Béres Szőlőbirtok és Pincészet, a fesztivál hivatalos borszállítója biztosít. A programsorozat hagyományos rendezvényei a lakomák, amelyeken a gasztronómiai értékek mellett látványos műsorral szórakoztatják a vendégeket. Idén andalúziai ízeket kóstolhatnak az érdeklődők. Az étel- és italkínálat mellett vérpezsdítő flamenco-táncelőadás és zene varázsol mediterrán hangulatot.

A Zempléni Fesztivál finanszírozásának gerincét idén is a főtámogató, az Antenna Hungária Zrt. biztosítja. Emellett a programok létrejöttéhez jelentős mértékű állami forrás, magán- illetve önkormányzati támogatás is hozzájárul. A Nemzeti Kulturális Alapprogram idén először a költségvetés egy negyedét kitevő támogatást nyújt. A programok helyszíneit biztosító önkormányzatok anyagilag is segítik az esemény sikerét, összesen a költségvetés 15%-át kitevő arányban. A hűséges támogatók mellé (Raiffeisen Bank, Unitis Zrt., HVB Bank, Disznókő Szőlőbirtok) idén csatlakozott a Magyar Hivatalos Közlöny Kiadó is.
A fellépők között ott lesz a Dés-Balázs Elemér Quartet és a Voces 4 énekegyüttes is.

Részletek és felvilágosítás az alábbi honlapon, az (1) 462-0330-as telefonszámon, illetve az info@zemplenfestival.hu e-mail címen.

Jegyek az alábbi helyeken válthatók:
Interkultur Hungaria Kht. 1087 Budapest, Kerepesi út 29/b., Tel.: (1) 462-0330, Fax: (1) 342-9362
Rózsavölgyi Jegyiroda 1052 Budapest, Szervita tér 5. Tel.: (1) 266-8337
Broadway - Szabad Tér Jegyiroda 1134 Budapest, Hollán Ernő u. 10., Tel.: (1) 340-4883, 320-4830
Cultur Comfort 1061 Budapest, Paulay Ede u. 31. Tel.: (1) 322-0000
Sárospatak - A Művelődés Háza Eötvös u. 6. Tel.: (47) 311-811
Tokaj - Tourinform iroda, Serház út 1. Tel.: (47) 552 070
Sátoraljaújhely - Zemplén Tourinform Kossuth tér 5. Tel.: (47) 525 135

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.