Klasszikus

Zempléni Művészeti Napok

2003.07.22. 00:00
Ajánlom
Tizenkettedeik alkalommal tartják meg augusztus 16. és 23. között a Zempléni Művészeti Napokat az Antenna Hungária támogatásával. A fesztivál több településen kínál összművészeti jelleget öltő programokat, jóllehet továbbra is a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar a házigazda.

Merényi Judit fesztiváligazgatótól megtudtuk, a hagyományos nyitókoncertet augusztus 16-án este a Matáv Szimfonikusok adják a X. Nemzetközi Karmesterverseny egyik nyertese, a svéd Eric Solen vezényletével a pataki Rákóczi-vár udvarán. A Liszt Ferenc Kamarazenekar első alkalommal augusztus 19-én ugyanott ad hangversenyt, amelyen a többszörös versenygyőztes két fiatal hegedűművész, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin lesz a szólista. Második alkalommal 23-án a pataki református templomban játszanak a német Matthias Kirschnereit zongoraművész közreműködésével. A kamarazenekar néhány tagja külön is föllép: augusztus 21-én a füzérradványi Károlyi-kastélyban játszanak.

A fesztivál zenei programjában közreműködik még egyebek között a Cantemus Gyerekkórus, az Esterházy Ensemble és a Magyar Hárfaduó is. Különleges eseménynek ígérkezik augusztus 20-án a szlovákiai Borsiban, a Rákóczi-szülőházban tartandó koncert a Lavotta Kamarazenekar közreműködésével. Az eseményt éppúgy a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója alkalmából rendezik, mint ugyanezen a napon a kassai Rodostó-házban a Budaörsi Játékszín előadását, amelyen Tóth Máté Miklós Rodostó című darabját láthatja a közönség. Ha már a dramatikus előadásoknál tartunk: a Budapest Bábszínház augusztus 22-én este Sárospatakon mutatja be Mozart Varázsfuvoláját. Ezen a napon Tolcsván David Yengibarjan harmonikaművész ad koncertet, Szerencsen pedig a Csepeli Szent Efrém (bizánci) Kórus lép fel. Augusztus 17-én tartják a kedvelt hajókirándulást a Bodrogon Tokajba, ahol Pertis Zsuzsa és Róbert György csembaló-blockflöte duója csendül fel.

A kiállítási programban a többi között Patakon Szyksznian Vanda grafikus tárlata, a művelődési házban hollóházi porcelánkiállítás látható. Sátoraljaújhelyen, a piarista templomban Schmal Károly szobrász állít ki, a kőkapui Károlyi-vadászkastélyban a II. Nemzetközi Pocelánművész-projekt termése kerül közszemlére.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fesztivál

A zene mellett a tánc és a képzőművészet is megjelenik a Zempléni Fesztiválon

A 10 napos rendezvény 37 helyszínen 60 programmal várja látogatókat augusztus 10. és 19. között.
Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.