Klasszikus

Zene-bor ünnep tizedszer a 100 Tagú Cigányzenekarral

2005.12.08. 00:00
Ajánlom
A világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar 1985 novemberében alakult az első Magyarországi Kulturális Cigány Egyesületként. A Kongresszusi Központban 2005. december 30-án, pénteken várják az érdeklődőket, s a látogatók hat és hét óra között borkóstoláson vehetnek részt.

A különleges együttes állandóan megújuló, szisztematikus repertoár kialakításával mindig más oldaláról mutatkozik be a hallgatóságnak. Repertoárjukban Liszt, Brahms, Erkel, Hubay, Sarasate, Hacsaturján, Monti, Dinici, Offenbach, Reményi darabjai szerepelnek. Tagjai zeneakadémiát, konzervatóriumot végzett muzsikusok. A zenekarban jelenleg ötvenegy, a Magyar Köztársaság különböző érdemrendjével kitüntetett művész muzsikál. Az együttes művészeti vezetője Buffó Rigó Sándor, elnöke Raduly József.

Ebben az évben az együttes húsz esztendős jubileuma mellett egy másik évfordulót is ünnepelhet, hiszen a Budapest Kongresszusi Központban rendezett, nagysikerű Zene-bor Ünnepen először 1996-ban muzsikálhattak, így az idei immár a tizedik rendhagyó gálaestjük. A borkóstolást követően néptánc-együttesek bemutatóját láthatják a vendégek, majd a Pátria-teremben felhangzik a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjének első része, amelynek műsorában Offenbach, Brahms, Hubay, Szentirmay, Monti, Hacsaturján és Rossini kompozíciók szerepelnek; az összeállítást Bizet Carmenjének egyvelege zárja. A szünetben a vendégek elfogyaszthatják a vacsorát, amelynek előétele fűszerekben pácolt szarvas salátaágyon, amelyet tárkányos bárányragú leves követ, a főfogás pedig borjújava roston tejszínes gombaszósszal, rózsaborssal, vadrizzses és grillezett zöldségekkel. Desszertként tökös-mákos rétest kínálnak vaníliafagylalttal. A vacsora után folytatódik a hangverseny: a második rész műsorában Johann Strauss, Brahms és Liszt művei mellett R. Puj Brigitta cigány-show-ja is helyet kapott. A koncert műsorát Dinicu Pacsirtája zárja.

(A vacsorás koncertjegyek ára 21.800 forint, a hangversenybelépő 11.500 és 10.500 forintba kerülnek.)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Plusz

Anthony Hopkins… ááá, ehhez már nem lehet mit hozzátenni!

A hazai sajtón is végigsöpört a 83 éves angol színészlegenda legújabb videója. Nézze meg, hányféleképp találtak rajta fogást az egyes orgánumok. Szubjektív sajtószemle
Vizuál

Klausztrofób kollázs az emberi diszfunkcióról – Fliegauf Bence új filmje a Berlinalén debütált

Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjét a Berlinale harmadik napján láthattuk. Soha nincs könnyű dolga annak a rendezőnek, aki egy sikeres epizódfilm folytatására adja a fejét, ugyanis mindenki az elsőhöz fogja mérni az újat. Nem tettek másként a kritikusok sem. A filmről megjelent véleményekből válogattunk.
Vizuál

Enyedi Ildikó kémthriller sorozattervét díjazták a Berlinalén

A Balaton Brigád című sorozatot kilenc másik tervvel szemben találták a legjobbnak a Berlinale Co-Pro Series nevű rendezvényén – írta meg a hvg.hu.
Vizuál

Mindkét magyar film Ezüst Medvét nyert Berlinben

Mindkét magyar filmet, Nagy Dénes Természetes fény és Fliegauf Bence Rengeteg című alkotását is díjazták a 71. Berlini Filmfesztiválon. Míg Nagy Dénes a legjobb rendezőnek járó trófeát vehette át, addig Kizlinger Lilla a Legjobb Mellékszereplő díját nyerte el a Rengetegben nyújtott alakításáért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkij legnépszerűbb zongoraversenyével lép fel Farkas Gábor

Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.