Klasszikus

Zene-közelben Klembala Géza és Molnár Adrienn

2014.10.16. 16:52
Ajánlom
Október 18-án 15:04-től Klembala Géza és Molnár Adrienn lesz a Magyar Katolikus Rádió stúdiójának vendége.

Klembala Gézát eddig elsősorban különböző régizenei együttesek előadójaként ismertük, pedig érdeklődési köre sokkal szélesebb és kiterjed a kortárs zenére is. Az eheti rádióbeszélgetésben részt vesz Laczó Zoltán Vince is, akinek szerzeményei, aktuális bemutatói is szóba kerülnek - zenei bejátszásokkal színesítve.

Molnár Adrienn történész  egy hamarosan sorra kerülő konferenciáról beszél, melynek témája: a verbunkos zene. E mellett más érdekes zenei kezdeményezések is szóba kerülnek a műsorban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.
Klasszikus hír

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Klasszikus hír

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.
Klasszikus ajánló

13 éves az Anima Musicae Kamarazenekar

Ünnepi koncerttel zárja évadát az Anima Musicae Kamarazenekar, az együttes június 20-án ünnepli 13. születésnapját. Egy ígéretes tehetség, a Virtuózokból is ismert Patricija Avšič csatlakozik az együtteshez.