Klasszikus

Zene Ünnepe 2011

2011.06.02. 20:01
Ajánlom
Június 21-én idén is több mint száz országban, köztük Magyarországon is megrendezik az egésznapos rendezvénysorozatot.

A Zene Ünnepét 1982-ben rendezték meg először Franciaországban, Maurice Fleuret francia zenetudós javasolatára, aki a nyár első napját a világon mindenütt zenével képzelte el. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával meg is valósult. Először Hollandia csatlakozott a kezdeményezéshez, majd a mozgalom nagy sebességgel terjedni kezdett az egész kontinensen. Azóta Európa több nagyobb városában, minden évben ugyanazon a napon, június 21-én egyszerre kerül megrendezésre a hatalmas utcabál, hogy napkeltétől napnyugtáig zene töltse be minden település összes sarkát, zegzugát.

A Zene Ünnepe olyan egész napos, ingyenes, politikamentes rendezvény, amely a zene valamennyi formájára és stílusára kiterjed. Zeneiskolák, zenei múzeumok nyitják meg Európa-szerte kapuikat, komolyzenei együttesek, jazzisták, népdalénekesek, dj-k és rockzenészek váltják egymást a szabadtéri és a klubszínpadokon.

Magyarország 1997-ben csatlakozott a mozgalomhoz, amikor Budapest is aláírta a Zene Ünnepe nyilatkozatot, melyben az ingyenesség, az összefogás és az önkéntesség vezérelveit jelölik meg elsődlegesen követendőként. A cél, hogy egyszerre, egy időben, az egész ország területén és határainkon túl ezen a napon minden a zenéről szóljon. Idén Budapesten hozzávetőlegesen 60 helyszínen, országosan pedig 20 további helyszínen nagyságrendileg 160 produkció látható majd ezen a kivételes napon.

A Zene Ünnepe nemzetközi hálózat hazai koordinátorának révén Magyarország 2010 novemberétől ismét a Zene Ünnepe Európai Hálózatának (European Music Day Network) hivatalos tagja. Szintúgy a hálózat teljes jogú partnere a Zene Ünnepe Alapítvány, melynek bejegyzése folyamatban van. Az alapítvány létrehozói a kultúra mellett elkötelezett szervezetek, a PORT-Data Kft, a Fonó Budai Zeneház és a NarRator Records.

A Zene Ünnepe Alapítványnak fővédnökei is vannak Horgas Eszter fuvolaművész, Gulyás Dénes operaénekes, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, Kocsis Zoltán karmester, zongoraművész és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora és Sztevanovity Zorán - előadóművész, zeneszerző.

A programok teljes listáját kedden jelentette be sajtótájékoztató keretében Kischner Péter, a Zene Ünnepe Alapítvány kurátora, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, Kirchkeszner Ágnes, a megmozdulás kiemelt helyszínének, Ferencvárosnak képviselője, François Laquièze, a budapesti Francia Intézet igazgatója és Náray Márton, a Zene Ünnepe Alapítvány hazai főkoordinátora. A részletes program ide kattintva érhető el.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Esterházy Péter túl fogja élni a könyveket” - Kemény István köszöntője az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár megnyitóján

Az Evangélikus Országos Gyűjtemény legújabb ékessége, a mintegy 12 ezer kötetet számláló új könyvtár január 24-től látogatható előzetes regisztráció után. Az avató ünnepségen személyes hangú beszédet mondott Kemény István író is, aki elsőként a Fidelio olvasóival osztotta meg írását.
Klasszikus

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 
Színház

Tragikusan fiatalon elhunyt Mokány Csaba színművész

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező adta hírül a Komáromi Jókai Színház facebook oldala. "Isten veled, Csabi! Emléked megőrizzük!" - búcsúznak tőle kollégái.
Klasszikus

„Minden művészet a káoszból épül fel” – Beszélgetés a Chaos String Quartet tagjaival

Második helyezést ért el a tavaly ősszel tartott Bartók Világversenyen, és a Fidelio különdíjával is gazdagodott a bécsi központú, de különböző nemzetiségű fiatalokból álló Chaos String Quartet. A vonósnégyes két hegedűse, Susanne Schäffer és Kruchió Eszter mesélt együttesükről, a versenyen szerzett élményekről és arról, hogy milyen különleges helyszíneken léptek már fel.
Klasszikus

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Minden művészet a káoszból épül fel” – Beszélgetés a Chaos String Quartet tagjaival

Második helyezést ért el a tavaly ősszel tartott Bartók Világversenyen, és a Fidelio különdíjával is gazdagodott a bécsi központú, de különböző nemzetiségű fiatalokból álló Chaos String Quartet. A vonósnégyes két hegedűse, Susanne Schäffer és Kruchió Eszter mesélt együttesükről, a versenyen szerzett élményekről és arról, hogy milyen különleges helyszíneken léptek már fel.
Klasszikus ajánló

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.
Klasszikus hír

A kóruséneklés legnagyobbjait díjazta a KÓTA a magyar kultúra napján

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége tizennégy kategóriában díjazta azokat a karnagyokat, tanárokat és zongorakísérőket, akik munkájukkal segítik a hazai kóruséletet.
Klasszikus hír

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 
Klasszikus interjú

Otthon a zenében – Ismerd meg Borsos Kata hegedűművésznőt!

Ki gondolná, hogy a finom vonású, fiatal hegedűművésznő idejét a doktori képzés és három gyermek tölti ki? A Zeneakadémia fiatal tehetségeit bemutató portrésorozatunk első részében Borsos Katával ismerkedhet meg a közönség, akinek DLA zárókoncertjére január 25-én kerül sor a Solti Teremben.