Klasszikus

Zene zongorára

2014.03.08. 07:00
Ajánlom
Ritkán vállalkozik arra zongorista, hogy Beethoven monumentális ciklusát, a Diabelli-variációkat (op. 120) koncerten játssza végig. Olyan nagyszabású, szellemi, érzelmi és technikai szempontból egyaránt megterhelő kompozíciót pedig, mint Schubert G-dúr szonátája (D 894), pláne nem választ mellé.

Illetve egy esetben talán mégis, ha hangsúlyozni kívánja rendkívüli koncentrációs készségét és állóképességét, mintegy fejet hajtva az egyedire és elbűvölőre igényt tartó közönség várakozásának kaján felhangjai előtt, egyszersmind azonnal megelőző csapást is mérve rájuk. Mitsuko Uchida azonban, noha éppen ezt a két művet tűzte műsorára A zongora-sorozat február 26-i estjén a Művészetek Palotájában, semmi ilyesmit nem tett. Érzékenyen tartózkodó művészi egyéniségében nyoma sem volt a virtuóz mutatványossal rokon attitűdjének; komolyan, érzékeny figyelemmel játszott, egyetlen pillanatra sem zavartatva magát vállalkozása kereteinek beláthatatlanságától. Úgy adta elő a terjedelmes Schubert-szonátát és a variáció műfaját szinte elbeszélő költeménnyé transzponáló Beethoven-ciklust, hogy azok nem váltak sem egyhangúvá, sem egymáshoz hasonlatossá. Ellenkezőleg: noha lényegében mindkét kompozíció ugyanabból a korszakból származik, ráadásul azonos szélességi és hosszúsági pontokról is, ha úgy tetszik, és mindkettő végtelenül méltóságteljes időtlenségben bontakozott ki, körkörös, zárt formarészek füzéreként jelölve ki mozgásának lineáris irányát, mégis két nagyon eltérő koncepció rejlett a művek megszólaltatása mögött. Uchida nem erőltette az eltérő interpretációs elveket kidomborító gesztusokat, játékából mégis világosan érezhető volt a bennük rejlő felfogásbeli, szellemi különbség: a Schubert-szonáta minden ízében lírai alkotásként jelent meg ezen az estén, míg a Diabelli-variációk valamiképpen epikus, sőt lenyűgöző léptéküknél fogva csaknem mitikus hangütéssel szólaltak meg, miközben mindvégig fegyelmezett, tartózkodó fellépés és előadói fogalmazásmód zárta őket keretbe.

Ami azt illeti, a szonáta líraiságának finom és szinte meditatív szépsége néha szinte túlzásnak is hatott. Uchida hol csilingelően, hol szikrázóan és villogóan fényes zongorahangja egyetlen pillanatra sem hagyta el ugyanis a dinamika pasztelltartományát, elképzelhetetlenül puha, ringó akkordokkal, finoman, könnyedén pergő futamokkal gyönyörködtetve a hallgatókat. Széles, biztos és nyugodt időérzéke, elegáns, értő frazeálása ellenére azonban hiányzott előadásából az energia, az önmagába záruló melodikus elemekből építkező és a drámai céltudatossággal mit sem törődő szerkezetek időbeli feszességét, kérlelhetetlen haladását biztosító lendület. Ennek következtében a fenyegetően felhalmozódó, sűrűsödő és elhatalmasodó feszültség kirobbanó erőtlenségbe torkollt, az egész testtel jelzett, mégsem hallható, ernyedt dramaturgiai forráspontok pedig kissé hűvös, távoli, noha kétségkívül gyönyörű élménnyé változtatták a darab előadását.

Ez az inkább emocionális, mint technikai gát volt azonban az egyetlen, ami valamelyest gyengítette a műsor első felének szuggesztivitását, és a szünet után ez is átszakadt: a Diabelli-variációk hangvétele az első pillanattól kezdve nélkülözte ezt a megfoghatatlan árnyalatot, a nagyon is szó szerint vett líra formás, arányos testetlenségét. Az egymás után sorakozó variációk végtelen sokfélesége, az egész, csaknem vakmerően enciklopedikus, szinte minden ismert és ismeretlen kompozíciós technikának egy-egy fejezetet szentelő alkotás isteni lassúsággal mintegy önmagát kibontó folyama döbbenetes koncentrációval haladt előre, kérlelhetetlenül, szellemesen, szigorúan, magabiztosan, esendően, lenyűgöző következetességgel, azt a benyomást keltve a hallgatókban, hogy valamiféle különleges, absztrakt rítus tanúivá váltak, és a zene önmagáról szóló elbeszélését hallgatják.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kovács János az Operaház korrepetitorainak munkáját méltatta

"Szívből gratulálok nagyszerű billentyűs kollégáimnak" - írja.
Színház

Zongoraművésznek taníttatták, mégis inkább édesanyja nyomdokaiba lépett – Voith Ági 75 éves

Már debütáló előadása, A kaktusz virága megmutatta komikusi és zenei tehetségét, partnere pedig későbbi férje, Bodrogi Gyula volt. Március 17-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő. 
Plusz

Látott már kottaírógépet?

Az 1950-es évekbeli találmány soha nem terjedt el széles körben, furcsa alakjával azonban ma már zene- és dizájntörténeti ritkaság.
Klasszikus

Egy piros játékzongorával kezdődött a karrierje

A Zeneakadémia nagytermében ad szólóestet Nyikolaj Luganszkij, az ünnepelt orosz zongoraművész.
Könyv

Kukorelly Endre egymillió forintot ajánlott fel a Baumgarten-díj visszaállítására

Az író közösségi finanszírozásból javasolja a díj felélesztését, reagálva a nemzeti ünnepen kiosztott állami kitüntetések körüli visszásságokra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Lányával, Norával zenél Fischer Iván a Fesztiválzenekar új évadában

A Budapesti Fesztiválzenekar bejelentette új évadát, amelynek fénypontjába Monteverdi Orfeója kerül Fischer Iván befejezésével.
Klasszikus hír

Eötvös Péter az Évad Művésze a Müpa 15. évadában

Bryn Terfel, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikus Zenekar, Waltraud Meier, a Concentus Musicus Wien, Paavo Järvi és Rolando Villazón is fellép a Müpa 2019/20-as évadában.
Klasszikus hír

Tóth-Vajna Zsombor kapta a Bach Mindenkinek Fesztivál díját

A fiatal billentyűs művész tegnap vette át az elismerést.
Klasszikus magazin

Lehet, hogy hiába gyakorolsz, minden a genetikán múlik

Sokan úgy tartják, hogy a kimagasló eredményekhez gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás kell. Nos, ez nem igaz, sokkal több múlik a genetikán.
Klasszikus magazin

Jascha Heifetz ujjai lassított felvételen: ezért volt ő a 20. század Paganinije!

A filmrészlet az 1951-es Of Men and Music című portréból megmutatja, hogy a mindig tökélyre törekvő Heifetz milyen technikás játékos volt.