Klasszikus

Zenehíd lélektől lélekig – európai turnén a kijevi filharmonikusok

2022.04.21. 09:30
Ajánlom
Az orosz-ukrán háború kitörése óta először lépnek fel külföldön a kijevi filharmonikusok. A zenészek európai turnéja Lengyelországban kezdődik, majd Németországban folytatódik. A kulturális missziónak tartott előadás-sorozat első koncertjét április 21-én, Varsóban adják a kijevi muzsikusok.

Különleges engedéllyel hagyhatták csak el hazájukat a zenekar hadköteles korú férfitagjai, hogy turnéjukkal vigyék Ukrajna zenés üzenetét Európába, egy „másik fronton” – fogalmazott egyikük az AFP nemzetközi hírügynökségnek. Műsorukon ukrán zeneszerzők művei szerepelnek, valamint egy lengyel zenemű is hallható majd, olvasható több európai médiumban.

A zenészek a háború miatt már korábban otthonaik elhagyására kényszerültek, sokan mentek külföldre, és akik otthon maradtak, ők is csak családjuknak vagy az óvóhelyeken játszhattak.

Az európai turné olasz karmestere, Luigi Gaggero úgy nyilatkozott, reméli, hogy mind több európai város befogadja őket, zenélhetnek – akár a háború végéig. Az olasz dirigens a háború kitörésekor érkezett Kijevbe.

Az együttes 22 éves másodhegedűse, Olekszij Psenicsnyikov szerint fellépéseik egyfajta kulturális misszióként szolgálnak, nem menekülnek a háború elől, csupán egy „másik fronton” küzdenek, melyet a zene kínál számukra. Ahogy a zenekar egy másik tagja, a 25 éves hegedűs, Elizaveta Zajceva, aki békeidőben Nürnbergben tanul, elmondta,

„a zene segített megszabadulni a szörnyű valóságtól”. Majd így folytatta: „a zenén és a művészeten keresztül a lélekhez szólunk, fájdalmainkat, kívánságainkat, reményeinket közvetítjük az emberek szívébe”.

A végre próbáló, sőt fellépő zenészek remélik, hogy koncertjeiken keresztül az ukrán zenét is jobban megismerheti Európa. A Voice of Ukraine elnevezésű, eddig kilenc fellépésből álló turné első állomása Varsó, majd a łódzi közönség találkozhat az ukrán muzsikusok produkcióival. Az együttes varsói koncertjén fellép Janusz Wawrowski lengyel hegedűművész is, aki Henryk Wieniawski művében szólózik majd. Az ukrán filharmonikusok következő állomása Németország, ahol Drezda, Lipcse, Berlin és Hamburg hangversenytermeiben adnak majd koncertet. Jelenlegi terveik mindössze május elsejéig szólhatnak, a zenekar hadköteles muzsikusai eddig élhetnek különleges felmentésükkel.

(via hvg.hu, france24, filharmonia.pl)

Fejléckép: A Kijevi Szimfonikus Zenekar és Luigi Gaggero karmester (forrás: Kijevi Szimfonikus Zenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Neves baszk zeneszerző működik közre az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusában

Ramon Lazkano a kurzus során tanítja a fiatal karmestereket és zeneszerzőket, emellett beszélgetést hallhat vele a közönség, a zárókoncerten pedig műveit is játszani fogják.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.
Klasszikus hír

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.