Az Egy nap Bogányi Gergellyel című koncertfolyam valóban ajándék volt, egyfajta felajánlás és "áldozat", melyet célszerű ekként is értelmezni. A művek különösebb koncepció nélkül - értsd: valamiféle kierőszakolt struktúra látszatát kerülve - követték egymást, Bogányi meg sem próbálta a "megkomponált koncert" látszatát kelteni. Megszólaltatott egy-egy sorozatot Bach Kis prelúdiumaiból valamint a Két- és Háromszólamú invenciókból. Ő maga azt nyilatkozta, hogy a véletlenre bízza a válogatást, "ahol kinyílik a kotta, onnan kezdem el játszani a darabokat". Gyakran tűnt úgy a koncerten, hogy ez valóban így van. Egyrészt nem emlékszem arra, hogy Bogányi szólóestjein valaha is kottából játszott volna, ezen kis darabokkal most ez történt. Egyszer-egyszer, felfrissítendő az emlékezetet, hosszan nézte a kottatartóra kitett példányt, azután játszani kezdett. Majd lapozott és jött a következő darab. Persze nem úgy, ahogy a kiadványokban szerepel, az a-moll kétszólamú invenció után például nem a B-dúr jött; de olyan is volt, hogy az E-dúr után az e-moll következett... Mintha egy koncertre "preparált" füzetből játszott volna - azaz mégiscsak lehetett valamiféle válogatási koncepció. Érdekes volt, hogy a középső koncerten miként végződött ez a Bach "mini-ciklus". Bogányi eljátszotta a g-moll háromszólamú invenciót, majd lapozott, néhány másodpercig nézte a kottát, végül felállt és meghajolt: úgy tett, mintha az utolsó pillanatban gondolta volna meg magát. Más kérdés, hogy a g-moll invenció után a g-moll fantázia Liszt-féle átirata következett, a zenei logika szempontjából tehát nagyon is érthető volt, hogy miért itt ért véget a válogatás.
Feltűnt, hogy Bogányi inkább a moll hangnemű darabokból játszott, a tempókat - különösen az első részben - úgy választotta meg, hogy ne alakuljanak ki nagyobb kontrasztok, és a manapság divatos karakteres előadásmódtól is tartózkodott. Kizárólag a hangokra figyelt - de ez sajnos néha kevésnek bizonyult. Dinamikailag gyakran kiegyenlítetlenül játszott, meg-megszakadtak a dallamívek, a polifon szerkezet kissé töredezetté vált. Érdekes, hogy az első két koncert Liszt-darabjaiban is gyakran adós maradt a zenei szerkezet belső rajzolatainak megvilágításával. Mondhatnánk, hogy Bogányi ezen az estén elsősorban daloltatta hangszerét, de akkor miért nem derült ki a 123. Petrarca-szonettről a bel canto ihletettség?
A valóban nagy zenei pillanatokat a Bach-átiratoknak köszönhettük. Az A-dúr prelúdium és fúga, valamint a Dór toccata és fúga Bogányi átiratában csendült fel. Teljesen világos volt az átírást és az aktuális interpretációt is meghatározó regisztrációs elképzelés. És - paradox módon - Bogányi épp az orgonaművek révén talált vissza a zongorához, sokkal felszabadultabban játszott, az előadás a színek tekintetében valósággal kivirágozott, a dinamikai szintek architektonikus felépítettségével pedig roppant hangkatedrálisok nyúltak az égbe. Bennem fel sem merült, hogy e műveket milyen jó volna meghallgatni a Müpa orgonáján.
Úgy tűnt, hogy a műsor Liszt-programja is koncert napjáig formálódott, a tervezett Dante-szonáta helyett például a h-moll szonáta hangzott el, a Scherzo és induló helyett az E-dúr legenda. Bogányi az utóbbit (Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár) lélegzetelállító vízióként jelenítette meg. A már említett Petrarca-szonett előadásából viszont hiányzott az egységes idea, sőt kifejezetten szétforgácsoltnak hatott. A Velence és Nápoly ciklus (Gondilera, Canzone, Tarantella) bravúrelemei jól érvényesültek, a Tarantella utolsó hangja egy kirobbanó "bravó kiáltással" forrt egybe. Az első koncert végén játszott Chopin-ráadás (Forradalmi etűd) már a szellemi kiengedés jegyeit viselte magán, de az aggodalmat (Bogányi ezen a napon fáradékonyabb?) a második koncert fényesen megcáfolta.
Bach: Dór toccata és fúga, BWV 538, km.: Bogányi Gergely
A szünet nélkül játszott folytatás kimagasló száma a Dór toccata és fúga, valamint a Költői és vallásos harmóniák Ave Maria tétele volt. A gazdagon megrakott áldozati asztal legszebb és legőszintébb felajánlásai voltak.
Fájó szívvel ugyan, de az est harmadik koncertjét már nem vártam meg. A csúcs előtt (Esz-dúr prelúdium és fúga Bogányi négykezes átiratában, Weinen, Klagen változatok és a h-moll szonáta) kiszálltam. Kedves fórumozók, kiegészítenék ezt a beszámolót?
hírlevél
