Klasszikus

Zenei élmények és mesterkurzusok

2021.08.23. 10:20
Ajánlom
Miranda Liu hegedűművésznő által alapított New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál a klasszikus zene mellett, a műfaj tehetségeinek szakmai fejlődést helyezi középpontjába, amelyet idén harmadik alkalommal rendeznek meg.

A fesztivál szervezői a rendkívüli járványhelyzetre való tekintettel az első sikeres év után a tavalyi évben koncertek nélkül, online mesterkurzusokkal készültek, amelyek nagy sikernek örvendtek mind a hallgatók, mind a közönség köreiben a közösségi oldalakon, a nézők élőben követhették a kurzusokat. A NMICMF más mesterkurzusok közül kiemelkedik abban, hogy ösztöndíj felajánlásával nyújt segítséget a zenészeknek a szponzorainak köszönhetően. 

2019-ben és 2020-ban Magyarországról, az Egyesült Államokból, Angliából, Ausztráliából, Görögországból, Japánból, Kanadából, Lengyelországból, Malajziából, Németországból, Oroszországból, Spanyolországból, Oroszországból, Tajvanból és Ukrajnából is felvételt nyertek hallgatók.

Az idei évben ösztöndíjjal, illetve rugalmas és magas színvonalú kurzuskínálattal várja a tehetséges fiatalok jelentkezését a fesztivál tanári kara.

A hallgatók online, illetve hibrid (online és Budapesten zajló) három alkalmas órára jelentkezhetnek. Az egy alkalmas kurzusokra pedig teljes ösztöndíjat kapnak a felvételt nyert művészek, ezzel is támogatva a tehetségeket a ebben a pandémia utáni nehéz időszakban.

A fesztivál oktatói kiváló művészek, tanárok, akik hazai és nemzetközi tapasztalatukat innovatív és személyre szabott módon közvetítik a résztvevők felé. A kurzusokra meghosszabbított határidővel július 15-ig lehet jelentkezni.

A felvételhez szükséges információk a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál oldalán érhetőek el.

2021-ben újra élőben találkozhat a közönség a fesztivál visszatérő művészeivel és új vendégekkel, öt délutáni és öt esti kamarakoncerten.

A nyitóesemény egy különleges kültéri helyszínen, a Szabó Ervin Könyvtár kertjében indítja újtára a zenei élményeket 2021. augusztus 26-án, majd ezt követően a Régi Zeneakadémia, a Hubay Palota, valamint a Zenetudományi Intézet (Erdődy-Hatvany Palota) ad otthon a koncerteknek.

Az idei programban több kiemelkedő magyar zeneszerző is középpontba kerül:

Liszt Ferenc és Hubay Jenő egykori otthonaiban hallhatjuk a szerzők darabjait, ezenkívül Ligeti György, Szokolay Sándor és Balassa Sándor művei is elhangzanak olyan kiváló nemzetközi művészek által,

mint Miranda Liu, Győri Noémi, Borbély László, Bábel Klára, Haruka Nagao, Szalai Éva, Georgy Tchaidze, Bartosz Koziak vagy éppen a Central European String Quartet. A magyar zene mellett Bach, Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, Debussy, Dvorak, Saint-Saëns, Szymanowski, Lutoslawski, George Crumb, Federico Mompou műveit is hallhatja a közönség a magas színvonalú, de elérhető árú koncerteken, amelyeken a nyugdíjasokat és a diákokat kiemelt kedvezményekkel várják.

A fesztivál zárókoncertjén pedig a Central European String Quartet II. Nemzetközi Zeneszerzőverseny győztes darabját, az olasz Andrea Vanzo Wires (2020) című művét fogja bemutatni a CESQ.

Georgy Tchaidze nem először látogat el hazánkba, az orosz származású művész ugyanis a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei fesztivál visszatérő vendége debütálása óta. A The Telegraph a Wigmore Hallban játszó fiatal zongoristáról azt írta, Georgy Tchaidze „finom érzékenységgel és tökéletes technikával” rendelkezik.

A koncerten többek között Schubert híres duóját adja elő Miranda Liu hegedűművésszel, a fesztivál művészeti vezetőjével. A koncertek szervezésében a Cadenza Művészeti Ügynökség kiemelt szerepet vállal.

NMICMF_press_release_2_2021_fotos_Suha_Peter1-095631.jpg

Miranda Liu (Fotó/Forrás: Suha Péter)

2019 óta a küldetésünk a kiemelkedő kamarazene bemutatása a leghitelesebb formában, a ’baráti zene’ megosztása, valamint az, hogy a koncertjeinket a legvonzóbb és legmeghittebb helyszíneken rendezzük meg.

A hosszú, elmélkedésre szánt szünet után a fesztivál művészei nagyon boldogok, hogy újult energiával játszhatnak, ismét élő közönség előtt. Ezen kívül a fesztivál mesterkurzus-kínálata lehetőséget teremt a hallgatóknak, hogy egyéni és kamarazenei repertoárt tanulmányozhassanak a fesztivál művészeivel egy-egy személyes kurzus alatt. A mesterkurzusok minden korosztályú és nemzetiségű haladó zenész számára nyitottak. A járvány miatt ebben az évben maximális rugalmasságot kínálunk, lehetőséggel online és/vagy személyes részvételre. Hálásak vagyunk szponzorainknak a nagyvonalú ösztöndíj-felajánlásokért.(Miranda Liu a fesztivál alapító-művészeti vezetője)

Miranda Liu hegedűművésznő az USÁ-ban született és a salzburgi Mozarteumban és budapesti Zeneakadémián végezte tanulmányait,

19 évesen lett Magyarország legfiatalabb koncertmestere a Concerto Budapestnél.

Második hazájának tekinti Magyarországot, amelynek zenei életében nagyon aktívan vesz részt nemcsak szólistaként, kamarazenészként és koncertmesterként, hanem innovatív nemzetközi projektek ötletgazdájaként és elindítójaként is.

2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Szóló Művészeti Ösztöndíját kiemelkedő művészi munkájáért, és a hazai zenei életért indított különleges kezdeményezéseiért.

Idén 15-szörös túljelentkezés mellett rekordszámú, közel 1600 művész vett részt a hároméves művészeti alkotómunkát támogató pályázaton, amelyet immár negyedik alkalommal hirdettek meg. Októberben 23-án, a 1956-os forradalom kitörése emléknapján pedig a Concerto Budapest Magyar Kincsek fesztiválján Lehár Ferenc ritkán hallható hegedűversenyét fogja előadni szólistaként az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével a Zeneakadémia Nagytermében.

Online jegyvásárlás, valamint bővebb információk a fesztivál honlapján érhetők el. 

Fejléckép: Suha Péter

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.