Klasszikus

Zenei felvételekkel támogatja a Müpa az iskolai zeneoktatást

2023.12.14. 12:30
Ajánlom
Közel száz zenei felvételt ad át a Müpa az iskoláknak, aminek köszönhetően a hat és tizenhat év közötti diákok minőségi tartalmakon keresztül ismerhetik meg a tananyagban szereplő zeneművek jelentős részét. A felvételek között Mozart, Liszt és Kodály művei ugyanúgy szerepelnek, mint Ligeti György Weöres Sándor verseire komponált dalciklusa vagy Ravel Bolerója.

A Müpa Közép-Európa vezető kulturális központjaként egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy elérhetővé tegye a magyar kultúra értékeit és hagyományait. Stratégiájában kiemelt helyen szerepel az oktatás és a jövő kultúraszerető generációinak kinevelése, ennek megfelelően produkcióit oktatási és archivá­lási céllal a kezdetektől rögzíti az utókor számára; az oktatási segédanyagok folyamatos elérhetővé tételével pedig az intézmény újabb lépést tett a kulturális fenntarthatóságért. A Müpa és az Oktatási Hivatal együttműködésének eredményeképpen

a kulturális és művészeti intézmény közel száz, a tanulók és a diákok számára befogadható és magas szintű élményt nyújtó zenerészlet kép- és hangfelvételét adta át az OH részére,

hogy gazdag oktatási segédanyagként az iskolai rendszerű oktatást támogassák. Az átadott művek, amelyek illeszkednek a hatályos tantervi szabályozók tananyagtartalmához és zenehallgatási ajánlásához is, regisztrációval rendelkező felhasználók számára már elérhetők a Nemzeti Köznevelési Portál médiatárában.

Mupa2023_NAT_BartokAkekszakalluhercegvara_c_Posztos_Janos_CAFe_Budapest-121755.jpg

Bretz Gábor és Szántó Andrea A kékszakállú herceg várában (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

A Müpa az értékek átörökítésének részeként a felvételekből elkészítette a Nemzeti Alaptantervnek megfelelő digitális tananyagot. „Mérföldkő számunkra ez a pillanat, hiszen alapításunk óta előadásaink jelentős részét rögzítjük, és egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy a felvételeket most és a jövőben is átadhassuk a fiataloknak. Hisszük, hogy közös felelősségünk megóvni és élhető formában továbbadni a kultúrát, valamint minden lehető módon segíteni az utá­nunk jövőket annak megőrzésében. Ez a mi kulturális fenntarthatóságunk – mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. –

Kiemelten fontossá válik, mit adunk át a következő nemzedékeknek, hogyan biztosít­juk, hogy ugyanolyan vagy még jobb kulturá­lis színvonalon élhessenek, mint mi vagy előde­ink.

Hiszen a kultúra bizonyos szempontból nem más, mint szüleink, nagyszüleink, őseink életének lenyomata. Lényeges kérdés, hogy hogyan tudjuk saját korunk művészetét, kultúráját a jelenünkhöz illeszteni és úgy meghatározni, hogy aztán ezt tovább tudjuk adni az utánunk jövő generá­cióknak.”

A Müpa a fennállása óta eltelt tizennyolc évben olyan előadókat, együtteseket, irányzatokat, műveket mutatott be, amelyek jelentősen hozzájárulnak a világ meghatározó kulturális folyamataihoz, minőséget és valódi művészeti értéket képviselnek. Az elmúlt években a Müpa Stúdiójának segítségével

elképesztően gazdag gyűjtemény állt össze a világ leghíresebb zeneműveiből, ezek lesznek mostantól elérhetőek a pedagógusok és rajtuk keresztül a gyerekek számára.

Az átadott anyagoknak köszönhetően az oktatási intézmények 1–10. osztályos tanulói rangos nagyzenekarok és világsztár szólisták produkcióin keresztül, kiváló minőségben ismerhetik meg az alaptantervben szereplő műveket, a pedagógusok számára is megkönnyítve a tantárgyi beavatást és a gyerekek bevonását a zene világába.

Mupa2023_NAT_ZubinMehta_BecsiFilharmonikusok_c_NagyAttila-121955.jpg

Zubin Mehta és a Bécsi Filharmonikusok (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

A ma gyermekei számára a minőségi kultúra befogadását és élvezetét minden bizonnyal könnyebbé teszi, ha nemcsak hallhatják, de láthatják is a Müpa által rögzített zeneműveket, illetve azok részleteit. A kiváló minőségű felvételek szinte testközelbe hozzák a produkciókat, láthatóvá válnak a zenészek, a karmester, sőt a közönség is. A felvételeken találkozhatnak Kocsis Zoltánnal, a fiatal generációt képviselő Pusker Júliával, Zubin Mehtával és a Bécsi Filharmonikusokkal, René Jacobsszal, Vásáry Tamással vagy Ránki Dezsővel. A sor szinte vég nélkül folytatható, a kilencven átadott mű mindegyikében neves előadók kápráztatták el a közönséget és mostantól remélhetőleg a fiatalokat is.

Az intézmény a jövőben is lépéseket kíván tenni a kulturá­lis fenntarthatóság területén, hiszen ahogyan bolygónk, úgy kultúránk megőrzése is külö­nös gondoskodást és odafigyelést igényel.

A Müpa továbbra is alapvető feladatának tartja, hogy a fenntartható fejlődést biztosítva a felnövő nemzedékeket megfelelő tartalmakkal készítse fel az elkövetkezendő korok kihívásaira.

A kulturális szektor és a kreatív ipar felelőssége ugyanis hatalmas abban, hogy a különböző generációk hogyan találják meg önmagukat a művészeti intézmények által felkínált kulturális térben. Fontos, hogy megtapasztalják a kreativitást, a fantáziát, az innovatív gondolkodást, hiszen a kultúra a mentális jólét eszköze, energiaforrás a hétköznapokban.

Fejléckép: Kovács János és a Magyar Rádió Zenei Együttesei (fotó/forrás: Posztós János / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Jazz/World

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Színház

Hatott az összefogás: 80 milliós támogatást ad a minisztérium Gobbi Hilda nyaralójának helyreállítására

Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.
Vizuál

Áradás – hamarosan a mozikban az év animációs szenzációja

Február 6-án debütál a magyar mozikban Gints Zilbalodis Áradás című animációs filmje, amely az elmúlt évben több tucat elismerést kapott különböző rangos fesztiválokon, és két kategóriában is esélyes Oscar-díjra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Újabb világsztár tart kurzust fiatal magyar tehetségeknek a Concerto Mesteriskola keretében

Február 11-én a klasszikus zenei élet egyik kiválósága, Pierre-Laurent Aimard a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzust tart a Concerto Mesteriskola keretében kiemelkedően tehetséges magyar zongoraművész-növendékek számára.
Klasszikus ajánló

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Klasszikus kritika

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Klasszikus ajánló

Cseh ínyencségeket tálal februári műsorán a Budapesti Fesztiválzenekar

Közép-Európa gazdag zenei öröksége áll a Budapesti Fesztiválzenekar közelgő hangversenyének középpontjában, amelynek február 15-én, 16-án és 17-én a Müpa ad otthont. Az esemény három kiemelkedő cseh zeneszerző műveit mutatja be.
Klasszikus ajánló

Hangot a télnek – február 22-én rendezik meg a Kórusok Téli Éjszakáját

A már hagyománnyá vált eseménynek a Magyar Zene Háza az otthont, amelyet az ország minden tájáról érkező énekkarok töltenek meg. Az egynapos minifesztivál idén nyolcadik alkalommal megrendezett téli kiadását is a Csíkszerda kórus önkéntesei szervezik.