Zenei katedrális – interjú Somos Csabával

„Ha el kellene hagynom a Földet, de ezt magammal vihetném, akkor meglenne minden örömforrásom, amire zenei, kulturális és lelki téren szükségem van” – nyilatkozta egy interjúban Liszt Krisztus című oratóriumáról. Miért jelent olyan sokat önnek ez a darab?

Régóta nagy álmom, hogy a teljes művet vezényelhessem! Rendkívül sok szép emlék köt hozzá, például a Liszt-évben, amikor az oratóriumot világszerte több együttes ugyanabban az időpontban szólaltatta meg, én a Rádiókórus akkori vezetőjeként az együttessel Párizsban, majd Bécsben járhattam a Krisztussal. Itthon pontosan ugyanabban az időpontban Kocsis Zoltán vezényelte a Szent István Bazilikában. Szóval több ízben is volt szerencsém betanítani a gigászi művet, több hazai szimfonikus zenekar élén pedig dirigálhattam egy-egy önálló zenekari tételt is. Természetesen a Nemzeti Énekkarral is foglalkoztunk már közösen a darabbal, sőt

Egyszóval régóta érlelődik bennem a darab, hiszen évtizedek óta csodálom, és készülök rá, hogy eldirigáljam.

Mennyire különbözik a felkészülés, amikor olyan darabot kell vezényelnie, amelyet jól ismer és szeret, ahhoz képest, amikor újdonsághoz fog hozzá?

Most azokat a részeket igyekszem leginkább elsajátítani, amelyeket még nem volt szerencsém vezényelni, csak karigazgatóként találkoztam velük. A darab elképesztően hosszú (tempóktól függően majdnem három óra, nálunk húzással valamivel több, mint kettő) mégis szerves egészet képez, ezért igazi kihívás mind intellektuális, mind technikai értelemben, hogy az egyes részeket összeillesszük.

Mitől alkotnak szerves egészet a részek, és hogyan tudja ezt megmutatni a karmester?

Túl azon, hogy az egész mű Jézus életét mutatja meg, a születésétől a feltámadásig, rengeteg olyan zenei motívum, harmóniai láncolat és egyéb kompozitórikus elem van, amely összefogja a darabot. Liszt például ugyanazokat a kvinteket, tehát a legalapvetőbb zenei alkotóelemekre épülő motívumokat használja, amikor az angyal bejelenti Jézus születését, mint a feltámadási rész legvégén a Hozsannában és az Allelujában.

Éppen ezért érdemes az egész alkotást egészében előadni.

Somos Csaba karigazgató és a Nemzeti Énekkar (Fotó/Forrás: Nemzeti Énekkar)

A zenetörténetnek számos olyan egyházi kötődésű alkotása van, ahol a hallgató akár meg is feledkezhet a témáról. A Krisztus-oratóriumnál viszont úgy érzem, mindig erősen jelen van a vallásos tartalom.

Így van. Liszt számára fontos volt a katolikus hitben való elmélyülés, ami a szöveg nyomán a zenéjében erősen megjelenik. Ugyanakkor az ő muzsikája annyira univerzális, hogy túllép a katolicizmusra jellemző egyházzenei törekvéseken. Magasztosság, őszinte hit hatja át a darabot, és például amikor a végén megszólalnak a harangok, olyan, mintha egy pravoszláv templomban lennénk.

Kapott is érte Liszt kritikát, amelyre azt válaszolta, ha Bruegel festhette a királyokat németalföldi alakokként, akkor ő miért ne jeleníthetné meg számára kedves, bajszos magyarokként?

Amikor Liszt a Krisztust írta, felmerült benne, hogy a mű talán nem lesz sikeres, csak a halála után.

Liszt hosszú időn keresztül komponálta a darabot, több mint tíz éven át egyesítette a tételeket, aztán érdekes módon a bemutató Németországban kevésbé volt sikeres, mint Pesten, a Vigadóban, ahol majdnem napra pontosan százötven évvel a mi koncertünk előtt, 1873 novemberében adták elő. Liszt a karmesteri teljesítményével és az előadókkal is elégedettebb volt, és persze lehetősége nyílt csiszolni a darabon a kettő közötti pár hónapban.

Már szó esett a mű nagy terjedelméről. Hogyan kell az énekkarnak felkészülnie egy ilyen megterhelő feladatra?

Hála Istennek a nagy a cappella tételeket viszonylag sűrűn előadjuk, repertoárszinten énekeljük, a teljes mű előadása viszont igazi ünnep a Nemzeti Énekkar számára. Vannak még ilyen darabok, például Bach h-moll miséje, amelyek hatalmas katedrálisként állnak előttünk. Technikai és interpretációs értelemben segíti a felkészülést, hogy már hónapokkal korábban elkezdtünk előpróbákat tartani, így van ideje beérnie a darabnak. Szükséges minél többször végigénekelni, hogy jól beüljön a művészek torkába, s ez persze az állóképesség szempontjából is fontos.

Emellett szerencsére Liszt úgy írta meg a darabot, hogy a nagyobb vokális tételek után hosszabb zenekari tételek következnek, azalatt lehet pihenni.

A nagy terjedelmen kívül miben ró még speciális feladatot a darab az előadókra?

A legintimebb, egy szólamú gregoriántól a leggrandiózusabb, szinte wagneri zenekar átvitelére is alkalmas hangzásig terjed a skála, amire az énekkarnak képesnek kell lennie. Ilyen szempontból egy kicsit olyan a darab, mint Verditől a Quattro pezzi sacri. Az első tételben azt kívánja Liszt, hogy a pásztor hangját előbb egy szoprán, aztán kettő, majd négy szólaltassa meg, a folytatásban pedig ugyanígy az altban.

rendkívül puritán, már-már középkori hangzással, aztán az egész egy hatalmas dicsőítéssé fejlődik, óriási zenekar mellett. A nagy terjedelmű a cappella tételekben, illetve egy szál harmóniumkísérettel megírt szakaszokban pedig tűpontosan kell intonálni, ami minden énekkar számára nagy kihívás. Egyébként Liszt pontosan azért komponált ezekbe a részekbe alkalomszerűen orgonát vagy harmóniumot, mert a 19. században Németországban még nem voltak annyira jó énekkarok, akik támaszték nélkül ilyen hosszú a cappella tételek megszólaltatására képesek lettek volna.

Somos Csaba (Fotó/Forrás: Posztós János / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

Bár minden évadban vezényel zenekari koncertet is, a munkássága nagy része a kórusokhoz köthető. Mennyire kell átállnia, illetve máshogy készülnie, amikor az egész zenei irányítás az ön feladata?

Karmesternek is érzem magam, a diplomám megszerzése óta folyamatosan dolgozom zenekarokkal. Volt időszak, amikor az operavezénylés állt az életem középpontjában, Debrecenben és Pécsett. Nem szükséges nagy átállás, sőt a zenekari dirigálás egy kicsit megfrissíti a karigazgatói látásmódomat, és ez fordítva is igaz. Tény, hogy elő kell vennem a karmesteri énemet, és olyan instrukciókat adnom, gesztusokat tennem, amiket egy hangszeres és egy énekes is világosan ért.

Mit kell tudni a koncert többi közreműködőjéről?

Nagyon örülünk, hogy a Szent István Filharmonikusok elvállalta a felkérést, Záborszky Kálmán karnagy úr rendkívül igényesen, nagyvonalúan sok próbával készíti fel a zenekart, úgyhogy ilyen szempontból nem aggódom, mert a mű nagy energiabefektetést igényel. Az utolsó előtti tételben kevés, de nemes feladata van a gyerekkarnak, a Kodály Zoltán Énekiskola Sapszon Ferenc és Sapszon Borbála által vezetett gyermekkórusa fog énekelni. A szólisták nagy része már szerepelt a darabban, Váradi Zitát így is ismertem meg. Szalai Ágnes, a Nemzeti Énekkar egyik legszebb hangú szopránja rendszeresen énekel szólókat. Schöck Atala, hazánk legkiválóbb mezzója, Szappanos Tibor pedig ugyan még nem énekelte a Krisztust, de sokszor dolgoztunk már együtt, nagyon kedvelem, és bízom benne. Sebestyén Miklós váratlanul, beugróként érkezett a csapatba, de örülök neki, hiszen ő is jól ismeri a művet. A baritonszólamot Fátrai János, szintén a Nemzeti Énekkar művésze fogja énekelni, ami azért fontos, mert ő magának Jézusnak a hangját szólaltatja meg.

A nyolc boldogság tételben végig a capella kell énekelni orgonával vagy kórussal, így a rendkívüli magasságok és más nehézségek mellett az intonáció volt az egyik fő szempont a megfelelő énekes kiválasztásánál. Ugyanakkor a Tristis est anima mea tételben drámai baritonhang szükséges, hiszen vastag a zenekari kíséret.

Miért gondolta úgy, hogy a Nemzeti Énekkar tagja szólaltassa meg Jézus szólamát?

Egyrészről azért, mert erre a szerepre nagyon jól megfelel a kollégánk, más szempontból pedig rendszeresebb és minőségibb műhelymunkát tudok végezni, ha az énekes ott van a házban. Bármikor tudunk akár ketten zongorás próbát tartani, vagy összepróbálni az adott részletet az énekkarral.

Ugyanakkor van egy üzenete is ennek a választásnak: az énekkar még inkább sajátjának érezheti a produkciót.

Így is van. Ilyenkor a kollégák nemcsak mérhetetlen módon szurkolnak a közülük kikerült szólistának, hanem hihetetlen empátiát éreznek, és extra energiákat tesznek a produkcióba.

Végezetül mit mondana azoknak a koncertlátogatóknak, akik egy kicsit megijedtek a darab hosszától? Hogyan, milyen gondolatokkal üljenek be a koncertre, hogy a Krisztus-oratóriumot maradéktalanul be tudják fogadni?

A művet egy szünettel játsszuk, ami a második rész után lesz. Liszt által javasolt rövidítésekkel egy-egy óra hosszúságú a koncert mindkét fele, a latin szövegek megértését pedig magyar szövegfordítás kivetítésével segítjük. A terjedelem ellenére úgy vélem, e műalkotás könnyen befogadható, mintegy tablósorozatként követhetjük végig Jézus életét.

az ember teljesen a székbe szegeződik a mű hallgatása közben.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Somos Csaba (fotó/forrás: Posztós János / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)