Klasszikus

Zenei töredékek - Sugár Rezső és Veress Sándor művei

2003.08.11. 00:00
Ajánlom
Ki hallgat manapság kortárs komolyzenét? Nem sokan. Még a zeneakadémisták közül is inkább csak a zeneszerzést hallgatók. Valamint ahhoz a művelt értelmiségi réteghez tartozó emberek - orvostól a matematikatanárig –, akiknek Paul Klee, Henry Moore, vagy Marschall László neve sem cseng idegenül.

Vajon miből táplálkozik ez az ellenállás amellett, hogy az újdonságot mindig is nehezebben fogadjuk el, fogadjuk be? Zenei berkeken belül a leggyakrabban elhangzó érv: még Bachra, Mozartra sincs időm, miért hallgatnék Petrovicsot, vagy Lutoslawskit? A komolyzenére egyébként fogékony nem szakmai közönség pedig sokszor nehezen emészthetőnek, érthetetlennek, talán kimondhatom, megközelíthetetlennek találja a hangversenyeken elhangzó kortárs darabokat. Egy-két rossz élmény pedig sajnos elég ahhoz, hogy ne menjen el a következő koncertre, ahol mai szerző művét játsszák, és kikapcsolja a Bartók rádiót, ha az elektroakusztikus műhely műsora kezdődik.

A Sugár Rezső és Veress Sándor szerzeményeiből idén megjelent két Hungaroton kiadvány mindkét zeneszerető csoportnak kellemes meglepetést jelenthet. A cd-ken szereplő darabok ugyanis nagyon jól hallgathatóak, nagy részük majdnem tonális muzsika - vagy tán egészen az. A könnyen felismerhető neobarokk stílusjegyek, a klasszikus szonátaforma, vagy a magyaros hangvétel pedig segítenek, hogy könnyebben eligazodjunk a hangok – egyébként fölöttébb üdítő - tengerében. És ezen a ponton lett igazuk azoknak is, akik Bachot és Mozartot hallgatnak, hiszen e szerzők ismerete nélkül e majdnem mai darabokban sem jelentenének számunkra semmit az előbb említett zeneszerzői eszközök.

A Veress Sándor CD-n három zenekari mű hallható a szerző korai és késői alkotószakaszából. Az I. Szimfóniát hangszerelése teszi különösen érdekessé, már itt kiemelkedően nagy az ütőhangszerek szerepe, ami aztán majd a kiadvány utolsó darabjában, a klarinétversenyben teljesedik ki. Az első tétel, akárcsak Sugár Rezső némely kompozíciója, neobarokk stílusjegyeket hordoz. Az erőteljes fanfárok után polifonikus szerkesztésű rész indul. Az első, de még inkább a második tételben feltűnőek az impresszionista zeneszerzői eszközök. A fuvolák párhuzamos futamai pl. egy szélfútta mező ringására emlékeztetnek. A tétel magával ragadó, szépívű, magyaros hangvételű dallama egyik szólóhangszerről a másikra szállva egyre teljesebb és szenvedélyesebb lesz. A Finale tekergő, kanyargó színes forgatag, erejét az ütőkön megszólaló osztinátó adja. Érdekes a Szimfónia története is: a Japán Dinasztia 2600 éves fennállására kiírt pályázat díjnyertes alkotása volt 1940-ben! Újrafelfedezése a Szombathelyi Szimfonikusokhoz kapcsolódik. Ők játszanak ezen a felvételen is.

A Négy erdélyi táncot saját dallamokra írta a szerző. A népdalgyűjtő körútjain magába szívott népi intonáció hitelességét az utókor is igazolja: ez Veress Sándor máig legnépszerűbb műve. Az első tétel névjegyszerű kvarttoronnyal indul, majd magyaros lüktetésű, keserves jellegű dallam bontakozik ki. A második tétel fúga-szerű szerkesztése nem homályosítja el a címében foglalt „Ugrós” karaktert. Akár az I. Szimfóniában, itt is a súlyos lüktetés adja a tétel erejét. A Lejtős című tétel dallama a sötét mélységekből emelkedik egy egyre sűrűbb osztinátó szárnyán, majd egy visszafojtott pizzicato szakasz után robbanásszerűen teljesedik ki. A szvit feloldása a lendületes Dobbantós tétel.

Jó harminc évvel később keletkezett a klarinétverseny, a kiadvány utolsó darabja. Sűrű ködből, vészterhes, viharos égbolt mögül bújik elő lassanként a szólóhangszer, a klarinét. A hangulatfestésben az ütős hangszerek kapnak kiemelkedően önálló és fontos szerepet. Ez a hangvétel Bartók ún. „éjszaka zenéit” evokálja. Az attacca következő II. tételben a klarinét szédült táncba kezd, amelybe lassan bevonja a teljes hangszerparkot. A versenymű Horváth László klarinétművész, és a Szombathelyi Szimfonikusok előadásában szólal meg, vezényel Pál Tamás.

Frammenti Musicali – zenei töredékek a Sugár Rezső album és a CD-n található utolsó mű címe. A kiadvány a szerző kamarazenei terméséből nyújt színes metszetet. Az album első darabjának barokk stílusjegyein és klasszikus formálásán átütnek a magyar népzenei gyökerek. A háromtételes Barokk szonatinát Körmendi Klára erőtől duzzadó és élettel teli előadásában hallhatjuk. Nagyon jókedvű, őszinte zene ez; az archaizálás nem teszi pókhálóssá, avíttá az anyagát, hanem épp’ ellenkezőleg: mélyebb jelentéssíkokkal gazdagítja.
A Szvitet, avagy II. Vonósnégyest a Pro Camera Vonósnégyes játssza. A darab érdekessége, hogy különböző karakterű tételeit ritornellek, szólóhangszeres és a teljes apparátust igénybe vevő közjátékok szervezik ciklussá. A bevezetésben felhangzó szívhez szóló cselló dallam adja meg a darab alaphangulatát. Ami komoly, anélkül, hogy komor lenne, mély, de csak annyira, hogy még elérje a napfény. A feszes ritmusú tételeket hallgatva bántam csak igazán, hogy soha nem tanultam népi táncot, annyira vérpezsdítőek és lendületesek. A lassú tételek a „jajnótákkal” mutatnak hangulati rokonságot.

Az album harmadik darabja Szonáta hegedűre és zongorára Sőregi Wunderlich Nelly és Körmendi Klára előadásában. A hegedű mélyebb hangjainak annyira meleg, rezonanciadús színük van, hogy az ember egy pillanatra felkapja a fejét: biztos, hogy nem brácsa, vagy gordonka az, ami szól? A kéttételes mű nagy virtuozitást és kifejezésbeli gazdagságot követel mindkét játékostól. Kár, hogy a darabot nem nagyon hallani koncerten; az előadók biztos vastapsra számíthatnának.

Szintén kéttételes a III. Vonósnégyes, a válogatás talán legborúsabb hangvételű darabja. A már említett Pro Camera Vonósnégyes adja elő. A kiadvány címadó szerzeménye, a Frammenti Musicali fúvósötösre és zongorára készült. Az olasz cím jelentése ellenére (zenei töredékek) a hat rövid karakterdarab fűzére komplett egységet alkot. Csak annyira töredék ez, amennyire Rilke Archaikus Apolló-torzója.

„Változtasd meg életed!” Ha eddig nem tetted, hallgass kortárs zenét! Ezeket a kiadványokat mindenesetre érdemes.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.