Klasszikus

Zenei ügynökséget indított Körner Tamás

2012.04.10. 15:42
Ajánlom
A Budapest Fesztiválzenekartól januárban nyugalomba vonult Körner művészeti menedzsmenttel foglalkozó egyszemélyes ügynökséget nyitott. Baráti Kristóf hegedű- és Várjon Dénes zongoraművész, valamint Hamar Zsolt karmester már le is szerződtek a volt igazgatóval és már jelentkeztek további magyar és külföldi muzsikusok is.

"Jóval korábban elhatároztam, hogy 65 esztendős koromban elköszönök az igazgatói széktől, azonban úgy hozta az élet, hogy még egy évet ráhúztam - nyilatkozta Körner Tamás. "Úgy vélem, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar túl rangos és komoly intézmény ahhoz, hogy megengedje magának azt a luxust, hogy bevárja, míg egy kifáradóban lévő embertől kényszerűen búcsút kell vennie. Van bennem elég energia, semhogy nem létező vidéki birtokaimra visszavonuljak és a könyveim közé temetkezzem. Sok elképzelésem volt, de végül úgy alakult, hogy egy ügynökséget alapítottam. Pontosabban még alapítom, mert a névsor még nem végleges" - fűzte hozzá Körner, majd hozzátette: legfeljebb hat-hét zenésszel foglalkozna egyszerre, mert véleménye szerint egy igazi impresszárió személyes munkát végez, csak úgy tudja megnyugtatóan és eredményesen képviselni a vele szerződöttek érdekeit. Ez pedig behatárolja a létszámot, így csupán szólistákat, előadóművészeket vesz a listájára Körner, kvartetteket már nem.

6AB0B7F9-DC17-4B48-B391-B7A8588CA1DD

Az ajándékkal, a Nádler-festménnyel.

„Menedzselésükkel kapcsolatban olyan ismert művészeket kerestem meg, mint Baráti Kristóf, Várjon Dénes és Hamar Zsolt. Rajtuk kívül, magyar és külföldi előadóművészekkel is tárgyalok, de konkrétumokba még nem szeretnék bocsátkozni, mert a váltást először még a jelenlegi menedzserekkel kell megbeszélnem. Korábban volt olyan terv, hogy külsősként részt veszek a BFZ külföldi turnéinak és a magyar vendégművészek munkájának előkészítésben, de végül megváltozott ez a koncepció. A szálak mindenesetre a zenekar és köztem elszakíthatatlanok maradnak, húsz évet nem dob ki az ember" - zárta gondolatmenetét a volt igazgató.

Körner Tamás édesapja építészmérnök volt, de a Zeneakadémiát is elvégezte, egyik nagybátyja pedig a milánói Scala zenekarában játszott. Körner bölcsészként került a párizsi Magyar Intézethez, itt kereste meg Fischer Iván 1992-ben, ugyanis ebben az évben az addig évi 3-4 alkalommal összeállt zenekar elnyerte a főváros támogatását, és így állandó zenekarrá válhatott. A Budapesti Fesztivál Zenekarnál végzett munkájáért Körner Tamást 2012-ben Bánffy Miklós-díjjal tüntették ki.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.