Klasszikus

Zenei világokon utazhatunk keresztül a Zenezug Fesztiválon

2024.06.07. 15:10
Ajánlom
A Budapesti Vonósok idén hatodik alkalommal rendezi meg az Óbudai Zenezug Fesztivált. A háromnapos hétvégi rendezvény változatos koncertprogramokkal, táncházzal és kerti gulyáspartival várja közönségét.

Első nap az immár hagyományos Miből lesz a cserebogár-hangversennyel nyit a fesztivál,

ahol országos zenei versenyeken győztes gyerekek-fiatalok kapnak lehetőséget, hogy szólistaként, zenekari kísérettel mutatkozzanak be.

Még aznap este kerül sor a különleges, intim hangulatú „barangoló” koncertekre, ahol egyszerre négy helyszínen játszanak a Budapesti Vonósok művészei, kisebb kamaraformációkban. A közönség pedig bejárhatja az Óbudai Társaskör minden zegét-zugát, történeteket hallgatva szerelmes zeneszerzőkről, dallamokat múzsákról, ihletet adó vágyakozásról.

Szombaton, a második napon a népzene kerül középpontba, ami mindig erős, képzeletet felvillanyozó inspirációt jelentett az úgynevezett komolyzene számára, a barokk korszaktól napjainkig. Az egyik legkreatívabb népzenei banda, a Góbé Zenekar és a Budapesti Vonósok közös koncertje a magyar népi muzsika és a klasszikus zene sokféle kapcsolódását járja körül, Erkel Ferenctől Weiner León át Kodályig és Bartókig.

Az Óbudai ZeneZug Fesztivál közönsége ezúton kap ízelítőt a népzene felszabadító erejéből, és abból is, hogy miként lép ki ösztönösen minden zenész a népi muzsika hatására a mindennapi rutinból.

Koncert után, a Táncházban a közönség is megtapasztalhatja ezt a felszabadult érzést, ahol Góbé Zenekar húzza a talpalávalót.

Vasárnap a zárókoncerten a jazz kerül fókuszba, a nagyszerű jazz-zongorista és zeneszerző, Oláh Kálmán és kvartettje közreműködésével.  A Budapesti Vonósokkal közös est azonnal az ötödik sebességben indul Jörg Widmann 180 beats per minute című vonóshatosával, hogy aztán Dvořákon, Bachon és Oláh Kálmán saját kompozícióin keresztül a koncert egy jottányit se veszítsen a kezdeti lendületből. A végén pedig a művészek mindenkit vendégül látnak egy tányér gulyásra a Társaskör varázslatos udvarán!

VI. Óbudai ZeneZug Fesztivál a Budapesti Vonósokkal
Óbudai Társaskör, 2024. június 12-14.

Házigazda: Bolla Milán, koncertmester: Pilz János

Részletes program itt érhető el. >>>

Fejléckép forrása: Budapesti Vonósok

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.
Klasszikus ajánló

Jótékonysági hangversenyre készül a Budapesti Vonósok

A zenekar folytatja többéves jótékonysági koncertsorozatát: április 19-i barokk estjükön a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Általános Iskola és Gimnázium részére gyűjtenek támogatást.
Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.