Mozart: Figaro házassága – Susanna
„A Figarót is imádom. Az tényleg maga a csoda! Tizenhét éven keresztül énekeltem Susannát, aztán a Grófnét is. Az első rész fináléjában tizenhét év alatt minden alkalommal találtam újdonságot. Mindig másképp jöttek ki a zenei poénok és finomságok, árnyaltságok, főleg ha olyan gróf volt, mint Melis vagy Bende. Ők nagy művészek és igazi profik.
A Figarót sohasem untam, pedig fizikailag többet kivesz az emberből, mint egy Norma.
Állandóan rohangál, állandóan cselt sző Susanna, ez így megy végestelen-végig, meg sem áll. Nem véletlenül kell kényelmes cipő, ahogy Birgit Nilsson mondta, nemcsak a hang, a láb is fontos. Mozart éneklése pedig különösen jót tesz a hangnak, jól karbantartja.”
Mozart: Così fan tutte – Fiordiligi
„Fiordiligiként az 1979-es felújításon mutatkoztam be, amiről később Lukács Ervin azt mondta a növendékeinek, hogy csillagos órában született. Megint csak azt mondhatom: nagyon jó csapat jött össze: Takács Klára, Kalmár Magda, Melis György, Gulyás Dénes és Gáti István voltak a partnereim. Melis eleinte nem volt felszabadult, félrevonult és morgott, hogy mit keres ő a fiatalok között.
Ezért elhatároztuk, hogy aki éppen nincs színen, az majd odamegy hozzá, és beszélget vele, szórakoztatja.
Ettől úgy feldobódott, hogy a premier után csinált egy nagy partit, ahol ő maga főzött. Ez nagy öröm volt, hiszen aki ismeri, tudja róla, hogy nem nagy bulizós, sőt…”
Puccini: Bohémélet – Mimì
„Ha jön egy világsztár, az ember igyekszik – ha nem is felnőni hozzá (hiszen ő ő, én meg én vagyok), de a legjobbat nyújtani.
Ha a világ egyik, vagy akkortájt a legszebb férfihangja ott áll az ember mögött, és énekli a Rodolphe-áriát – mit gondol, ez milyen érzés?
Ott állunk, dől belőle a hang, s a szerep szerint nekem énekel – ez nagyon jó dolog.”
Puccini: Pillangókisasszony – Cso-cso-szán
„A Butterfly nemcsak hangilag súlyosabb, de ha valamennyire is közünk van a darabhoz, akkor igencsak megviseli az embert. Persze nem abban az értelemben, hogy a színpadon valami hatalmas katarzist kell átélnünk: azt nem átélni kell, hanem meg kell csinálni.
Nem nekünk kell sírni, hanem a közönségnek. Hullathatom én a könnyemet, amennyit akarom, ha azzal senkit nem sikerül meghatnom…
De mégiscsak skizofrén módon kívülről kell szemlélni és kontrollálni önmagam, ugyanakkor azonosulni a figurával.”
Respighi-dalok
„[Respigihtől] színpadon egy szerepet énekeltem, A lángban. Az egy teljesen más zenei világ, úgyhogy először a dalokkal kezdtem foglalkozni. Egy csomó kottát meghozattam, és olyannyira újdonságnak számítottak a világban is, hogy a Hungaroton készített velem egy Respighi-szólólemezt. Saint-Saëns-dalokat ugyanígy felvettünk, ezek világpremier lemezek voltak.
Mindig szívesen kutattam, külföldön elmentem kottaboltba, antikváriumba, hogy hátha találok valami olyat, amit még senki nem énekelt.
Öröm felfedezni és megtanulni új darabokat.”
(Forrás: Opera-Világ, Papiruszportál, Opera Café)
Fejléckép: Kincses Veronika Luciano Pavarottival a Bohéméletben (fotó/forrás: OPERA Archívuma)
hírlevél
