Klasszikus

Zenélni minden áron

2009.08.03. 12:52
Ajánlom
Egy zenekart háborúban működtetni és újjászervezni azt a harcok után óriási feladat. Az Iraki Szimfonikus Zenekar igazgatója és első karmestere Karim Wasfi nemcsak ezt teszi: egy operaház felépítéséről és ismét pezsgő kulturális életről álmodik.

Meglehetősen nagy teljesítmény volt az Iraki Szimfonikus Zenekar menedzsmentjétől, hogy túléljék a háború sötét napjait. Az ő harcuk azt jelentette, hogy nem hagyták abba a zenélést és "működtek". Azokban az időkben, amikor véres küzdelem folyt az élelemért és a villanyért, a zenekar tagjai külföldre menekültek, és azok akik maradtak, ők titokban gyakoroltak, mert féltek a zenét iszlámellenesnek tartó katonák bántalmazásitól.

A zenekar jelenleg a fennmaradásáért küzd és a magánszféra, a nagyvállalatok támogatásáért, egy olyan országban, ahol egykor mindent az állam irányított (és irányít még ma is, bár az, hogy mit és miért támogat, átláthatatlan). Karim Wasfi jelenleg egy operaház építéséért lobbizik egy olyan országban, ahol az áram, a tiszta víz nem mindig áll rendelkezésre, és a szemétszállítás is igen ritkán elérhető szolgáltatás.

A legnehezebb az egészben, hogy a zenekar egy megosztott országban próbálja újjáéleszteni a kulturális életet. "Évtizedes izoláció, nemzetközi szankciók, háború, az ország vallási megosztottsága az oka annak, hogy a kultúra is romokban van. Irak sok eredményt ért már el, de az alapok még biztosak. A stabilitás nem csak azt jelenti, hogy az emberek már nem ölik egymást."

A zenekar jelenlegi otthona egy valamikori királyi koncertteremben van közel az óváros peremén, olyan ez, mint egy polgári és kozmopolita oázis. A polgárháborús vérengzések tetőpontján, 2006-ban és 2007-ben a zenekar létszáma 43-ra csökkent. Jelenleg 85 tagja van az együttesnek, közülük 13-an is nemrég tértek vissza szíriai és Egyesült Arab Emirátusok-beli száműzetéséből. A zenészek hiánya arra kényszeríti a zenekart, hogy új tehetségeket keressen és képezzen: a zenekar legfiatalabb tagja mindössze 15 éves.

Wasfi (aki egyébként kiváló csellista is) egy 120 tagból álló nagyzenekarról álmodik, és ennek, úgy tűnik, stabil alapja van: a kulturális minisztérium fizeti a tagok havi bérét (kb. ezer dollár). A zenekar az év további időszakára tervezett koncertjeinek száma 14, és még 10 kamaraelőadással számolnak országszerte.

A legutóbbi koncertjük július 16-án volt Sulaimaniyában, az északi kurd régióban, a műsorban Verdi, Liszt, Strauss, Webber, Gershwin és Dvorák művei mellett iraki klasszikus muzsika is felcsendült.

Első alkalommal tárgyalt Wasfi a következő évi előadásokról, Karbala és Najaf szent síita városaiban, ahol konzervatív vallási nézetek dominálnak. "Nincs illetlen zene" - mondta, magyarázva az érzékeny tárgyalásokat a vallásos vezetőkkel.

Irak továbbra is problémákkal teli hely marad, de "amikor már lesz egy operaházunk, amikor színházba megyünk, vagy megnyitunk egy galériát, amikor a politikai vezetők a parlamentben, és nem az utcán harcolnak, amikor félreteszik az ellenségeskedéseiket, és eljönnek egy koncertre, s mindez a mindennapi életünk részévé válik, akkor elmondhatjuk, hogy a zenekar volt a híd a jobb jövő felé" - mondta a karmester.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Klasszikus építészet

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus ajánló

Kocsis Krisztián is fellép a Balatonnál

A MOL által támogatott tehetségek, illetve Kovács Gergely, Érdi Tamás és Kocsis Krisztián ingyenesen látogatható koncertjeivel folytatódik a Klassz a pARTon! fesztivál.