A Vajdahunyad várának udvarán, a Magyarság Házánál, a Várkert bazár főbejáratánál, az óbudai Fő téren, a Szent István-bazilika lépcsőinél és a margitszigeti zenélő kútnál a helyszínekhez kötődő rövid műsorok hangzanak el vezető magyar szimfonikus zenekarok muzsikusaiból álló kamaraformációk előadásában. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezésében, a főváros és a Miniszterelnökség támogatásával megvalósuló koncertek pénteken, szombaton és vasárnap hangzanak el egymást követő órákban, kivéve a bazilika lépcsőit, ahol vasárnap, hétfőn és kedden csendül fel a muzsika.
Helyszínenként naponta két 15-20 perces koncertet hallhat a közönség. A sorozat érdekessége, hogy a program változik, így az érdeklődők hétről-hétre új műveket is hallhatnak. Götz Nándor klarinétművész, a koncertsorozat zenei vezetője elmondta: a Vajdahunyad várának udvarán erdélyi népzene szól majd, a budai Várban található Magyarság Házánál magyar szerzők, elsősorban Liszt és Erkel művei csendülnek fel egy operaénekessel kiegészülő fafúvós-együttes előadásában, a Várkert Bazárnál huszárruhás rézfúvós együttes lép fel többek között Händel Vízizenéjével és Tűzijáték-szvitjével, az óbudai Fő téren polkákat, Johann Strauss műveit egy szaxofon együttes idézi fel, a Szent István-bazilika előtt egy templomot formázó harangállványzatról főleg Mozart és Haydn művei szólalnak meg, végül a margitszigeti zenélő kút pavilonjában rokokó öltözetű női vonósnégyes lép fel egy klarinétművésszel.
A sorozatban a Nemzeti Filharmonikusok, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Concerto Budapest és a Duna Szimfonikus Zenekar muzsikusai, összesen 62 zenész lép fel különböző kamaraformációkban - tette hozzá Götz Nándor.
A Zenélő Budapest koncepciója Götz Nándor mellett édesapjától, Götz Bélától származik. A díszlettervező, aki a koncertsorozat művészeti vezetői posztját tölti be, úgy vélte, a hat helyszín a következő években bővíthető lenne továbbiak bevonásával. Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője úgy vélte, hogy az idén debütáló Zenélő Budapest jól kiegészíti a Budapesti Nyári Fesztivál programjait, tovább erősítve a főváros turisztikai vonzerejét.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes a kerületek bevonásával megvalósuló széleskörű összefogást méltatta a sorozat megszervezésében, egyúttal kiemelte, hogy a koncertek több nemrég megújult helyszín kulturális kínálatát is gazdagítják. Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott elmondta: a Miniszterelnökségen örömmel fogadták a tervezetet, amelyet véleménye szerint - amennyiben az idei sorozat népszerű lesz - a következő évadban utcazenészek bevonásával lehetne gazdagítani. A koncertekről részletes információ a honlapon érhető el.