Klasszikus

Zenés utazás a Kodály Filharmonikusokkal

2014.08.11. 13:12
Ajánlom
Nyolc hónap alatt a világ körül. Ezzel a tematikus évaddal várja 2014/2015-ben a Kodály Filharmónia két együttese a koncertlátogatókat. A régi bérleteket augusztus 15-ig lehet meghosszabbítani.

A Rubányi Vilmos sorozat két bérletében (Napló és Korzó) 10-10 hangversenyre válthatnak belépőket az érdeklődők. A Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus segítségével az új évadban a közönség megismerheti a bécsi virtust, elbűvölheti a latin varázs, felülhet az orosz trojkára, megcsodálhatja az északi fényt, gyönyörködhet az olasz triptichon képeiben és egy hamisítatlan francia kávéházba is betévedhet. Az évad végén operacsemegék is várják majd a hallgatokat Medveczky Ádám vezényletével.

Az öt nagyszerű koncertprogramot felvonultató Gulyás bérletben ismét a költészet és zene kapcsolata kerül fókuszba Apollinaire-től Verlaine-ig. A vendégprodukciók sorában a 30 éves Amadinda ütőegyüttes elmúlt évtizedeinek legsikeresebb műsorszámai közül hallhatnak válogatást az érdeklődők, de eljön Debrecenbe a Budapesti Fesztiválzenekar is egy remek zongoramuzsikát felvonultató programmal, illetve az évad vendége lesz a Ránki család. Szintén a billentyűs hangszer áll majd a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjének középpontjában Balog József szólójátékával.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Klasszikus

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Zenés színház

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Plusz

A kínaiak ellopták a Szabadság hidat

Épül a Huawei új központja Tongkuan városában. A kínaiak európai építmények pontos mását húzták fel, köztük a Szabadság hídét.
Plusz

Hogyan tűnik le a hedonista művész mítosza?

A művész alkoholista és drogfüggő típusa halványodni látszik, helyettük már aszkéta művészeket csodáljuk, akik naponta 10-12 órát is képesek dolgozni. Miért?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus macska

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.