Mennyire volt rázós a ti meghallgatásotok? - szögezte neki a kérdést olvasóinak a Classical Music Humor Facebook-oldal. A követői pedig komolyan vették a kérdést és személyes élmények tucatjait osztották meg arról, min kellett keresztülmenniük, hogy bekerüljenek egy iskolába, megkapjanak egy munkát vagy ösztöndíjat.
Meghallgatásra felkészülni! (Fotó/Forrás: Classical Music Humor)
"Alig hét ütemet játszottam a kiválasztott műből, amikor leállítottak. A gitár tanszék vezetője közölte velem, hogy ilyen csapnivaló hangszínt még életében nem hallott és kijelentette, hogy a gitáromnak olcsó hangzása van. Amikor aztán megtudta, hogy két évig tanultam gitározni az egyik egyetemi csoporttársánál, némileg megváltozott a stílusa és jobban haragudott a csoporttársára, mint rám, de azért a fenébe is... mindketten felejthetetlen első benyomást szereztünk a másikról!" - számolt be az élményéről egy kommentelő.
"Néhány (meghallgatás) rázós volt, néhány pedig nagyszerű. A legrosszabb élményem az volt, amikor a zongorakísérőm hihetetlenül gyorsan indította a darabot, aztán pedig folyamatosan váltogatta a tempót. Egy barokk darabnál! Még így is sikerült a meghallgatás, de csak mert körülbelül a felénél megkértem, hogy inkább ne játsszon." - idézi fel egy másik hozzászóló.
"Jézusom, abszolút meg tudom erősíteni! Az első (sikertelen) meghallgatásomon a hegedű tanszék vezetője még meg is kérdezte tőlem, hogy a hangszeremet az Ebay-ről rendeltem-e... Belül teljesen összeomlottam. Nagyon küzdöttem a könnyeimmel, mert az a hegedű rengeteg pénzébe került a szüleimnek. (Ja és nem az Ebayről származott, hanem egy nebraskai hegedű üzletből)"
"Szóval, a meghallgatáson a bizottság egyik tagja közölte: Jézusom! Legjobb esetben is csak közepes! Nem érdemel meg egy ösztöndíjat". Hál' istennek a bizottság másik két tagja felszólalt az érdekemben, így végül az enyém lett az ösztöndíj."
"Annyira izgultam, hogy nem vettem észre, hogy a trombita felvételimet a klarinétosok meghallgatásán adtam elő!"
"Amikor besétáltam a terembe, ahol a meghallgatás zajlott, kiderült, hogy zenész, akinek a művéből készültem, ott ül a bizottságban. Tulajdonképpen nagyszerű élmény volt. Felvettek és egy csodás évet töltöttem ott."
"A meghallgatás egész könnyű volt. Minden más inkább hasonlított a fenti rajzra" - írta valaki, alatta pedig rögtön meg is erősítették a tapasztalatait. "Bekerülni nem volt nehéz, viszont bent maradni kész őrület volt."
Volt, akit ezek az élmények el is tántorítottak a pályától: "Uh... már a rajztól és a meghallgatások puszta gondolatától (vagy a vizsgák emlékétől) szorongani kezdtem. Ezért váltottam a zenéről a gyógyszerészetre - a gyógyszerészvizsgák sokkal kevésbé ijesztőek, mint a zenei megfelelőik."
A beszélgetés egy ponton elkanyarodott a tanárok felé is. Akadt olyan kommentelő, aki szerint a meghallgatásokon a már kész zenészeket keresnek - legalábbis szerinte korábban ez volt a helyzet: "Régebben már szólistának kellett lenned, hogy a professzoroknak ne kelljen veled olyan keményen dolgozniuk, de meglegyen a lehetőségük villogni azzal, hogy "mit alkottak" azzal, hogy a szárnyuk alá vettek. Most meg már szabad a vásár! bárkit felvesznek, csak hogy meglegyen a létszám és az intézmények elkerüljék bizonyos szakok bezárását." - vélekedett az egyik nem túl optimista hozzászóló.
Más azonban épp az ellenkezőjét állította: "Nekem az összes meghallgatásom igazán kellemesen zajlott. Csak észben kell tartani, hogy a tanárok azért vannak ott, hogy segítsenek neked, olyan diákot akarnak találni, akivel tényleg együtt AKARNAK dolgozni, nem azért hogy kínozzanak és elérjék, hogy abbahagyd. Ha a te élményeid ilyenek, akkor talán nem az a megfelelő iskola a számodra. Találj egy olyan tanárt, aki veled akar dolgozni, felemel és segít neked, hogy munkát találj!"
Akadtak azért pozitív példák is:
"Az egyik énekes ismerősöm mesélte, hogy a meghallgatásán annyira bepánikolt, hogy hiába készült fel NAGYON JÓL a darabból – elfelejtette a szövegét. Valahogy sikerült kimagyaráznia a dolgot, kapott egy második lehetőséget és fel is vették." - írja az egyik hozzászóló.
És olyan is, aki egész egyszerűen meghackelte a rendszert: "Nos, én ismertem 2-3 embert a bizottságból és az öltözködéssel is kitettem magamért: a tengerészgyalogos egyenruhámban voltam, a kitüntetésekkel és a jelvényekkel, fehér kesztyűben és az altiszti kardommal az oldalamon. Senki nem volt megközelítőleg ilyen elegáns. Mint kiderült, az egyik tanszéki tanár (nem a bizottság tagja) ideges lett a kardtól, amit nem nagyon értettem, mert a ceremóniákhoz használt karddal egy süteményt sem lehet felvágni. A kürt tanárom, aki benne volt a bizottságban később nagyon jól szórakozott azon, hogy az én meghallgatásomat még 20 évig fogják emlegetni (egyelőre 10 év telt el azóta)" - idézte fel a történetet egy kürtös kolléga.
Más pedig nagyon könnyen vette a dolgot: "Leonard Bernstein Elégia Mippy-hez II. (szóló trombitára) című darabját játszottam. A történet szerint Bernstein kutyája, Mippy nagyon lusta volt és sokkal jobban szeretett heverészni, mint sétálni menni. A gond az volt, hogy a darab közepén eszembe jutott a sztori és annyira elkezdtem nevetni, hogy szünetet kellett tartanom. :) Nagyon vicces volt"
És olyan is akadt, aki megmutatta, miért is kell átesni ezeken:
"Egészen könnyen ment a dolog, figyelembe véve, hogy 4500 mérföldet repültem, szenvedtem az időeltolódástól, egy idegen országnak voltam és az egyik tanárom tagja volt a bizottságnak. abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy bekerültem a 10 kiválasztott közé. Egy 7000 fős városból egy metropoliszban találtam magam, ami tömve volt múzeumokkal, történelemmel, zenével, művészettel, tánccal, balettel, könyvesboltokkal és annyi minden mással. Enyém volt a világ. Ennek már 46 éve."
Kinek milyen tapasztalatai voltak a meghallgatásokon, felvételiken?
hírlevél
