Klasszikus

Zeneszerző-pályázatot hirdet a Filharmónia Magyarország

2022.01.14. 11:30
Ajánlom
A zeneszerzőknek az Orgonák Éjszakája programsorozat valamennyi koncertjén elhangzó nyitányt kell komponálniuk, melyet március végéig küldhetnek el a pályázatra.

Vannak lelkek, akikben energia terem, mint kagylóban a gyöngy. …Akiben energia van, öntudatlan produkál.

– vélekedik az alkotás művészetéről Móricz Zsigmond. Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Filharmónia Magyarország szervezésében a kora augusztusi napra eső Orgonák Éjszakája, amelyet idén egy zeneműíró pályázattal is színesítenek.

A Filharmóniánál minden év augusztusa a „hangszerek királynőjéről”, az orgonáról szól. A cég számos eseménnyel próbálja népszerűsíteni a hangszert, annak széles körű lehetőségeit és valódi értékeit bemutatni. Az időszak egyik kiemelt programja az Orgonák Éjszakája, mely minden évben a nyár utolsó hónapjának első szombatján kerül megrendezésre, amely nyitóeseménye az országszerte közel 100 koncertet számláló OrgonaPont sorozatnak.

Idén először ezekhez a nyári programokhoz kapcsolódóan pályázatot hirdet a Filharmónia Magyarország orgonamű írásáról zeneszerzőknek.

A felhívás célja, hogy a nevezők az Orgonák Éjszakájához méltó kortárs, szólóorgonára íródott darabot szerezzenek, mely a programsorozat minden eseményén elhangozhat.

A pályázat győztes művei 2022. augusztus 6-án, a fentebb említett nyitóeseményen debütálnak, majd az OrgonaPont koncertsorozat eseményein mutatják be a közönségnek és a szakmának a díjazott alkotásokat.

A művek beérkezési határideje: 2022. március 31. éjfél.

A teljes pályázati felhívás megtalálható a www.filharmonia.hu oldalon.

Fejléckép forrása: Filharmónia Magyarország

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Plusz

Orbán János Dénes visszavásárolná műveit a KMTG-től

A Kossuth-díjas szerző ezt Tarr Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében jelentette be, amelyben arról is ír, szeretné tisztázni becsületét. Bejelentése azután érkezett, hogy a kulturális kormányzat feljelentést tett az ügyben.
Vizuál

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Tánc

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Klasszikus ajánló

Majestic Sounds: orgonakoncertek a nyár fővárosában

Július 20. és augusztus 17. között ismét igazi csemege várja a klasszikus zene és azon belül az orgonairodalom szerelmeseit Siófokon. Hétfőnként 20 órától öt alkalommal érkezik a Majestic Sounds hangversenysorozat nyolc kiváló művész változatos és színvonalas műsorával.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a fesztiválpezsgésben – különleges koncertek és zenei találkozások a 35. Művészetek Völgyében

Július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját. A klasszikus zene idén is kiemelt szerepet kap.
Klasszikus kritika

Kortárs zene a gyógyfürdőben – 15 sor klasszikus

„Persze a gyógyfürdő nem tesz lehetővé olyan elmélyült zenehallgatást, mint a koncertterem, ugyanakkor az ember másfajta fogékonyságra tesz szert.” Az alábbi rövid írás a Fesztivál Akadémia Budapestnek a Széchenyi Fürdőben megrendezett késő esti koncertjéről szól. 15 sor klasszikus.
Klasszikus hír

Jubileumok, találkozások és közös ünnep – így zárult a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Július 12-én este lezárult a 2026-os Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Az idei kiadás a Fantasia mottó jegyében arra vállalkozott, hogy bemutassa: a régizene egyszerre őrzi a múlt emlékeit, és ösztönöz alkotó szabadságra.