Klasszikus

Zeneszerzőversenyt hirdet a Beethoven Budán Fesztivál

2017.11.13. 15:41
Ajánlom
A 2018. május 1. és 7. között megrendezett zenei programsorozathoz kapcsolódóan első alkalommal hirdetik meg a Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyt, melyre külföldi és magyar zeneszerzők jelentkezését várják.
A pályázatra nevezni olyan önálló zeneművel lehet, ami Beethoven An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) című dalciklusának egy tetszőleges témájára írt variáció vagy parafrázis, és eddig sehol nem hallotta a nagyközönség.

A mű hossza 7-12 perc, zongorás kamarazenei műfajban. Egy pályázó maximum három pályaművel indulhat. A beérkezett műveket egy hattagú szakmai zsűri értékeli, amelynek elnöke Maros Miklós zeneszerző. A nemzetközi verseny összdíja 6000 euró. Az 1. helyezett 3000, a 2. helyezett 2000, a harmadik helyezett 1000 euró díjazásban részesül. A díjazott művek – az eredeti dalciklussal együtt – a Beethoven Budán Fesztiválon 2018. május 2-i koncertjén csendülnek majd fel a Budai Várban. A Beethoven-ihlette műveket 2018. március 14-ig várják a szervezők.

beethoven capitalotc com (1)

beethoven capitalotc com (1)

A 19. Beethoven Budán Fesztiválon több újdonsággal is találkozhatnak a zenerajongók. A tervek szerint egy héten keresztül, délutánonként házimuzsikálások lesznek, egyszerre több helyszínen is. Így például a Jókai Anna Szalonban vagy I. kerületi lakásokban játszanak majd ismert művészek, zeneakadémisták és amatőrök. Több Beethovennel kapcsolatos filmvetítésre és templomi koncertre is sor kerül.

A fesztivál a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és Purcell Kórus koncertjével indul a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébániatempolmban, ahol a C-dúr mise csendül majd fel. Május 3-án az Új utak Beethovenhez című sorozat első koncertje lesz a Budavári Városházán, melyen ifjú tehetségek szólaltatják meg Beethoven dallamait. Ugyanezen a napon a Várkert Bazárban – több éves hagyományként – a jazz-rajongókat várják, Beethoven-inspirálta feldolgozásokkal készül a Jazzical Trio. A következő napon Oláh Kálmán jazz-improvizációkkal a Budafoki Dohnányi Zenekarral lép fel a MOM Kulturális Központban. Május 5-én Fülei Balázs, Lesták-Bedő Eszter és Szőke Zoltán korhű hangszereken adja elő Beethoven műveit, majd szombaton, az Új utak Beethovenhez sorozat második koncertjén kamarazenét hallgathatnak az érdeklődők, fiatal művészek tolmácsolásában.

A fesztivál Beethoven 1800. május 7-i budai fellépésének évfordulóján emlékhangversennyel zárul. Ekkor kerül sor a tavaly elkezdődött Beethoven-szimfóniák sorozat 2. koncertjére, a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar előadásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Miller Lajos és Kecskés D. Balázs kapta a Bartók–Pásztory-díjat

A Zeneakadémia oktatóiból álló kuratórium 2025-ben Miller Lajos operaénekesnek és Kecskés D. Balázs zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.
Klasszikus ajánló

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.
Klasszikus ajánló

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.