Arabella Steinbacher (Fotó/Forrás: Peter Rigaud)

–„Harmonikusan lírai, ugyanakkor tele van tűzzel” – a New York Times így írt a játékáról, hozzátéve, hogy Ön a világ egyik vezető hegedűművésze, holott még mindig nagyon fiatal. Hogy sikerült ez a gyors felívelés?

– Az egyik alapvető attitűd, ami jellemez, hogy

soha nem szabad abbahagyni a tanulást, akármilyen sikereket is érek el.

A másik, hogy minden új lehetőségnek nagyon tudok örülni. Igazán szerencsés vagyok, mert sok csodálatos ember kísérte az eddigi pályámat. Az egyik legfontosabb közülük Ana Chumachenco, aki nyolcéves koromban felvett a hegedűosztályába. Azok az évek kiemelkedően fontosak egy fiatal muzsikus számára. Még a legtehetségesebbek zenéhez fűződő viszonyát is könnyű tönkre tenni, ha túl korán indul el a karrierjük, de Ana megvédett ettől a veszélytől. Óriási repertoárt kellett megtanulnom, és rendszeresen szervezett számomra fellépéseket diákzenekarokkal egészen kicsi koncerttermekben. Így volt időm rá, hogy felépítsem a személyiségemet muzsikusként. Csak 18 éves koromban éreztem magam elég „erősnek” ahhoz, hogy beleugorjak a zenei világ mélyvízébe. Emellett

soha nem múlt el a szerelmem a zenélés iránt, akármilyen nehéz időszakon is mentem keresztül.

– Létezik olyan muzsikus, akire ideálként tekint, és akivel azonosul hegedűművészként?

– A múlt században élt hegedűművészek közül tudnék idolokat választani, mint például Nathan Mironovich Milstein, Arthur Grumiaux, vagy a nagy énekes, Fritz Wunderlich. Azt hiszem, a hangjuk tisztasága és egyszerűsége vonz. A zene szerintem az emberi lélek tükre, és ha egy muzsikus képes megmutatni azt, ami benne rejlik, akkor meg tudja érinteni a hallgatóságot.

– Vannak kedvenc darabjai, amelyeket bármikor szívesen eljátszik?

– Ha össze kéne állítanom a kedvenceimet, az egy több század kompozícióiból álló keverék lenne. Beethoven hegedűversenye mindig meditálásra késztet és valamilyen különös gyógyító hatással van rám. Alban Berg az Egy angyal emlékére című darabja (a szerző hegedűversenye - a szerk.) talán az egyik legkülönlegesebb élményem. Általában nagyon szeretem a 20. században keletkezett műveket, különösen Prokofjev, Hindemith és Britten darabjait.

– Budapesten Erich Korngold romantikus hegedűversenyét játssza a Fesztiválzenekarral. Milyen a viszonya a darabbal és a szerzőjével?

– Tizenhat éves voltam, amikor előszőr hallottam ezt a csodálatos hegedűversenyt Ulf Hoelscher felvételén, és azonnal beleszerettem. Valahányszor meghallgattam, boldoggá tett, ezért újra és újra elindítottam a lejátszót.

Egy tündérmesére emlékeztet, és elrepít egy másik világba.

– Többször is dolgozott már együtt a budapesti koncertek karmesterével, Marek Janowskival. Mesélne róla?

– Marek Janowski először 2003-ban hívott meg, hogy Brahms hegedűversenyét játsszam a zenekarával Berlinben. Azóta nagyon sokat muzsikáltunk együtt, több közös felvételünk is készült. Ő ugyanakkor nemcsak szakmai partner számomra, igazán jó barát is, aki nagyon sokat jelent nekem. Számtalanszor segített az életem során.

– Önnek is jut energiája arra, hogy segítse az arra rászorulókat a világ különböző részein, legutóbb Japánban.

– Nem sokkal a 2011 tavaszán pusztító cunami után Tokióban léptem fel.

Édesanyám japán, úgy éreztem, már csak ezért is kötelességem segíteni azoknak a szörnyű helyzetbe került embereknek.

Tudtam, hogy fizikai segítséget nem nyújthatok, hiszen nem vagyok orvos, ezért azt adom, amit tudok, vagyis a muzsikát. Kiderült, hogy a zenének is van gyógyító hatása, így aztán 2011 decemberében négy német barátommal együtt elutaztunk Szendai azon részére, ahol a legnagyobb károk keletkeztek, és az ideiglenes hajlékokba kényszerült embereknek játszottunk. Meghatározó élményt jelentett mindannyiunk számára, amit ott tapasztaltunk. Különösen, amikor láttuk, milyen csodás segítséget nyújtanak a CARE humanitárius szervezet tagjai ezeknek az embereknek. Azóta pontosan tudom, mennyire felemelő dolog segíteni.

– Szívesen hallanék a Stradivarijáról. Hogy jutott Önhöz, és hogy „viselkedik”?

– Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ezen a szépséges “Booth” Stradivari hegedűn játszhatok, amely 1716-ban készült. A Nippon Music Foundation adta kölcsön immár 13 éve, azóta egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Olyan ez, mint egy szerelmi kapcsolat, amelyben egyre többet és többet tudunk meg egymásról – és persze mindkettőnknek vannak jó és kevésbé jó napjai.