Klasszikus

Zenével ajándékozta meg a rászorulókat a Concerto Budapest az adventi időszakban

2024.12.23. 10:05
Ajánlom
A Concerto Budapest évről évre járja az idősotthonokat, kórházakat, közösségi tereket az adventi időszakban, hogy a családjukat nélkülözni kényszerülő gyerekeknek és felnőtteknek, a szeretetotthonokban lakó idős embereknek elvigyék a karácsonyvárás örömét a klasszikus zene által.

Az idei évben a zenekar különös hangsúlyt fektetett arra, hogy az idősek és betegek mellett minél több gondoskodó közösségben nevelkedő gyermekhez is eljusson a klasszikus zene öröme, és ezáltal a rászorulók az ünnepre készülve lélekben is feltöltődhessenek.

A zenekar művészei november 27. és december 21. között nyolc helyszínen adtak ingyenes kamarakoncertet: a Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskolában, a szegedi Családbarát Idősek Bentlakásos Otthonában, a budapesti Irgalmasrendi Kórházban, az esztergomi Speciális Gyermekotthoni Központ, Általános Iskola és Szakiskolában, a győri Iránytű Befogadó Gyermekotthonban, a kecskeméti SOS Gyermekfaluban, a budapesti Egyetemi Templomban és a fóti Károlyi István Gyermekközpontban.

Concerto Budapest adventi koncertsorozata a szeretet és összetartozás üzenete, amely minden résztvevő számára maradandó emléket és meghitt pillanatokat jelentett az ünnepi időszakban. Az ilyen kezdeményezések megerősítik, hogy

a művészet és a kultúra képes hidakat építeni, megerősíti az együttműködés szellemét, és így a zenekar hozzájárulhat egy jobb, együttérzőbb közösség kialakulásához.

Reméljük, hogy ezek az ingyenes koncertek nemcsak az ünnepek alatt, hanem az elkövetkező években is inspirációt és örömöt szolgáltatnak majd, megerősítve a hitet abban, hogy a zene valóban összeköt bennünket” – nyilatkozta Keller András főzeneigazgató.

Mozart_Planet_Peto_Intezet2-095913.jpg

Koncert a Pető Intézetben (Fotó/Forrás: Concerto Budapest)

Devich Gábor főigazgató szerint a zenészek odaadása és a válogatott műsorok révén sokak karácsonya vált gazdagabbá és meghittebbé. „Az adventi időszak minden évben rendkívül zsúfolt a zenészeinknek, éppen ezért

nagyon büszke vagyok a zenekar művészeire, hogy évről évre, magukat nem kímélve, fáradhatatlanul járják az országot,

hogy a klasszikus zene lelket gyógyító ereje minél több rászorulóhoz eljusson. Az idei évben országossá bővítettük ezt a koncertsorozatot, hiszen a Concerto Budapest számára kiemelt küldetés, hogy az ország egész területén, minden korosztály a legmagasabb minőségben részesülhessen a klasszikus zene adta értékekből.”

A Concerto Budapest adventi koncertjei az idei évben is sokak szívét érintették meg. Az együttes magas színvonalú előadásai és az átadott műsorok gazdagsága megható pillanatokkal tették ünnepivé az adventi időszakot a családjukat nélkülözni kényszerülő idősek és betegek, valamint a gondoskodó közösségben nevelkedő gyermekek számára.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Koncert az idősek otthonában (fotó/forrás: Steirer Máté / Concerto Budapest)

Concerto Budapest

Magyarország egyik vezető nagyzenekara, történelmi múlttal és a fiatal zenészek dinamizmusával. Nagy ívű és innovatív műsorszerkesztésével, egyéni hangzásával új színt hozott a magyar zeneéletbe.

A Concerto Budapest karmestere, művészeti vezetője 2007 óta Keller András, aki szólistaként, koncertmesterként és kamarazenészként is világszerte elismert muzsikus.

A zenekar az elmúlt években számos nemzetközi fesztiválra, Európa, Amerika és a Távol-Kelet rangos koncerttermeibe is meghívást kapott. Visszatérő vendégei olyan világhírű művészek, mint Gidon Kremer, Boris Berezovsky, Heinz Holliger, Isabelle Faust, James Galway, Jevgenyij Koroljov. A klasszikus művekből álló repertoárt kortárs zeneművek, gyermek- és ifjúsági programok teszik még színesebbé.

A Concerto Budapest koncerteken, fellépéseken túl fontosnak tartja a tehetséges fiatalok képzését is: világszerte tarta mesterkurzusokat. Gyermek és ifjúsági sorozatokkal, valamint egy-egy eseményhez kötődő alkalmi ifjúsági koncerttel az egész család számára tartalmas és izgalmas szórakozási lehetőséget kínál.

Legolvasottabb

Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Vizuál

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Klasszikus ajánló

Más tollával ékeskedő zeneszerzőkkel indul az idei Pastorale-sorozat

A Szent István Filharmonikusok családi koncertsorozatában idén is kiváló szólisták, műfajokon és stílusokon átnyúló élmények, kultúrtörténeti érdekességek és persze csodás zenék várnak kicsiket és nagyokat a Pesti Vigadóban.
Klasszikus gyász

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Klasszikus hír

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus gyász

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.