Klasszikus

Zenexpedíció

2011.02.10. 12:00
Ajánlom
Az se baj, hogy ha felfedezzük Amerikát, persze, hogy nem baj. Az viszont baj volna, ha előtte, közben vagy utána nem volnánk nyitottak a mieinkre. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a széles közönség továbbra is megismerheti hazai előadóinkat, zenekarainkat, szerzőinket. A Müpában folyamatos expedíciós lehetőséget biztosítanak a Szimfonikus felfedezések.

Magyarország művészeti életében olyan kezdeményezések is léteznek, amelyek nemcsak elkezdődnek, hanem folytatódnak is, mi több: hagyománnyá lesznek. Erre jöttem rá, amikor átfutottam a Művészetek Palotájának sajtóanyagát, amelyben a Szimfonikus felfedezések hátterét vázolják fel. Rövid, tárgyilagos összefoglaló olvasható arról, hogy "már a Müpa hivatalos megnyitását megelőzően, az úgynevezett próbaüzem alatt is szinte naponta léptek fel magyar szimfonikus zenekarok, amelyek mintegy összképet adtak az ország zenekari életéről. Ennek a "spontán" kialakult áttekintésnek a kedvező tapasztalatai nyomán született meg az eseménysor megismétlésének a gondolata, immár tervszerű tudatossággal, egyszersmind a hagyományteremtés szándékával": elkezdődtek a Magyar Szimfonikus Körkép hangversenyei. Íme, egy sikerrel elindított és lebonyolított programsorozat.

Mondhatjuk úgy is, hogy hamarosan folytatódik, illetve újraindul ugyanez pepitában. Az elv alapjaiban nem változott: a programon 2011-ben nyolc magyar szimfonikus zenekar vesz részt, műsorkínálatukban azonban mindig találunk majd azonos elemet. Hangversenyeiken majdnem minden alkalommal magyar, legtöbbször fiatal szólisták lépnek fel, emellett minden alkalommal legalább egy 20. vagy 21. századi magyar kompozíció, vagy régebben keletkezett, ám nagyon ritkán játszott, vagy alig ismert magyar zenemű is elhangzik. Az év első, illetve második felében sorra kerülő négy-négy hangversenyre bérletet is lehet vásárolni. A jegyek az Előhang című hangverseny előtti beszélgetésekre is belépőül szolgálnak - ezeken az eseményeken a látogatók nemcsak a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg, de találkozhatnak a fellépő művészekkel is.

Nézzük, kik, és mivel várnak minket az első két koncerten! Február 15-én a Győri Filharmonikus Zenekar játszik három fantasztikus szólista közreműködésével. És akkor innen folytathatnám a programajánlót úgy, hogy leírom Várdai István csellóművész és Lendvay József hegedűművész hangszeres világversenyeken elért eredményeit, majd felsorolom Zsoldos Bálint zongoraművész szakmai érdemeit. Ezt azonban nem teszem. De nem azért, mert mindhárman ismertek a zenei életben, és amúgy is bárkiről, bármilyen információ elérhető egyetlen gombnyomással az interneten. Azért nem sorolom, mert velük kapcsolatban a felfedezés fogalma gondolkodtat el, és ez végképp elterel attól, hogy jólfésült koncertajánlót írjak. Szimfonikus felfedezések olyan előadókkal, akik a szó elsődleges és egyszerű értelmében voltaképpen már "fel vannak fedezve". A három említett fiatal mellett elég régóta ismeri a koncertlátogató közönség Gyöngyössy Zoltán fuvolaművészt is, aki március 1-jén a MÁV Szimfonikus Zenekarral muzsikál.

Fel vannak továbbá fedezve a felcsendülő zeneművek szerzői is: Ludwig van Beethoven, akinek a februári hangversenyen zongorás trióra és zenekarra írt versenyműve hangzik fel, ugyanígy Szokolay Sándor, akinek ugyanazon a koncerten Nyitány-fantázia (op. 185) című alkotását játsszák, ismerjük Borogyint és Mahlert, és élete során felfedezték már néhányszor Madarász Ivánt, ahogy a két hangverseny dirigenseit, Berkes Kálmánról és Kesselyák Gergelyről szintén elmondható ez. Hogy is lesz ez itt akkor? Jó, nem adom az ártatlant: a sorozat valódi értelme minden bizonnyal egyes ritkán játszott magyar zeneművek felfedezésének lehetősége, ami mindenképpen értékes elgondolás, egyfajta kultúrmisszió. Nemcsak alig ismert műveket tűznek azonban műsorra. A március 1-jei koncert közönsége ősbemutatón vehet részt, Madarász Iván második fuvolaversenyét az elsők között hallani unikális lehetőség.

A felfedezés öröme mégsem csak ezekre a zenei ritkaságokra érvényes, hanem az ismert előadók és a szerzők tekintetében is. A köztük lévő relációk okán például, hiszen egy-egy új felállásban ők egymást fedezik fel, és az inspirációt, amely találkozásukkal kel szárnyra. Nagy pillanatoknak lehetünk így tanúi, megérezhetjük, mint hangolódott egymásra megannyi résztvevő, hogyan lélegzik együtt alkalmi kapcsolatában a zenekar, a szólisták és a dirigens - mindez még akkor is új élményt ad, ha éppen ismert dallamok hangzanak fel.

Ki kit fedezhet hát fel ezeken a koncerteken? Azt hiszem, mindenki mindenkit. A színpad népe egymásra csodálkozik rá, a szólista akár még a zeneszerzőt is felfedezheti a hetedik sorban, mégis nekünk, a közönségnek adódik a legtöbb lehetőség: dallamok mellett zenekarokat, komponistákat, szólóhangszeres művészeket és karmestereket ismerhetünk meg, de ha kicsit már ismerjük is őket, ezekkel a sosemvolt felállásokkal olyan új közelségbe juthatunk, hogy csak győzzük hazacipelni az élményt. Ami tőlük van, és csak a miénk. 

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK

Lendvay József (hegedű), Várdai István (gondonka), Zsoldos Bálint (zongora) és a Győri Filharmonikus Zenekar

2011. február 15. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vez.: Berkes Kálmán

Szokolay Sándor: Nyitány-fantázia, op. 185
Beethoven: C-dúr hármasverseny, op. 56
Borogyin: II., h-moll szimfónia

Előhang Gyöngyössy Zoltán és a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjéhez

2011. március 1. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Gyöngyössy Zoltán (fuvola)
Vez.: Kesselyák Gergely

Madarász Iván: Fuvolaverseny, No. 2 - ősbemutató
Mahler: V. (cisz-moll) szimfónia

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Francia operaritkaság és történelmi oratórium is szerepel a Nemzeti Filharmonikusok jövő évi műsorában

Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, a 2026/27-es szezonban négy koncertből álló operabérletet hirdetnek és felköszöntik Kovács János karmestert hetvenötödik születésnapján.
Klasszikus ajánló

Májustól ismét nemzetközi kiválóságokkal vár a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál

Az esemény művészeti vezetője Mészáros Zsolt Máté. A május 3. és július 1. között zajló, mostanra már nemzetközi szinten is meghatározó fesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható.
Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.