Hagyományos március 25-én, Bartók Béla születésnapján adják át a Bartók–Pásztory-díjakat, idén a járvány miatt megkésve, szeptember 3-án kapta meg az elismerést egy előadó- és egy alkotóművész: Kelemen Barnabás hegedűművész és Zombola Péter zeneszerző.

Kelemen Barnabás és Zombola Péter díjazottak, valamint Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a Bartók–Pásztory-díjak átadóján (Fotó/Forrás: Posztós János / Zeneakadémia)

Zombola Péterről Fekete Gyula írt laudációt, amelyben a magyar zeneszerzők középgenerációjának különleges alakjaként említi a kitüntetettet.

„Zombola tanárai, Orbán György és Jeney Zoltán kifürkészhetetlen alkotói szabadságát, illetve rigorózus szerkesztettségét vegyíti, műveinek központi gondolata a transzcendens keresése, a törekvés annak megszólaltatására hangokkal. Tanárként érzelmileg is bevonja hallgatóit, a társművészetek között pedig igyekszik hidat verni” – olvasható a méltatásban.

A zeneszerzővel az átadó napján készült rövid interjúnk itt olvasható.

Mit jelent ez a díj a művészi karrierjében?

Hatalmas megtiszteltetést. Az eszem is tudja, hogy ez nagy dolog, de az érzéseimmel is tudom, nagy energiát adott, amikor megtudtam, hogy alkotóművészet kategóriában én kapom meg a Bartók-Pásztory-díjat. Néhány éves alkotói válságból kezdtem kilábalni, a tavaly bemutatott Echo című opera volt az első lépcsőfok. És ezt segíti ez a díj is, ami az én szememben a legmagasabb elérhető szakmai díj.

Két híján száz évvel született Bartók Béla után. Mit jelent Önnek Bartók zenéje?

Nagyon korán találkoztam az ő életművével, de különös módon nem a Gyermekeknek vagy a Mikrokozmosz gyakorolt rám nagy hatást – persze én is tanultam őket zongorán –, hanem a nagy zenekari művek, a Concerto, a Zene és a Cantata profana. De nem csak a zenével voltam így, hanem a társművészetekkel is. A tévében sem meséket néztem, hanem Stanley Kubrick és Tarr Béla filmjeit.

Ha ki kell emelni néhány mérföldkövet az életművéből, melyek a legjelentősebb alkotásai?

Három művemre gondolok. Az első a Requiem című oratórium, amelyet a 2012-es Tavaszi Fesztiválon mutattak be, ez volt az első olyan alkotásom, aminek minden hangjáért felelősséget vállalok. A másik a Passió volt, szintén egy oratórium, a harmadik pedig a tavaly bemutatott Echo.

Három nagy formátumú mű.

A kis formák kevésbé állnak közel hozzám. Írok persze olyanokat, de a nagy formátumban érzem otthon magam.

Mennyire komponál az eszével és mennyire a szívével?

Ha felkérésre dolgozom, és van határidő, akkor persze az eszem dominál. Az előbb említett három mű viszont szívvel készült. Ez ilyenkor több időt jelent. A Requiemet például hat évig írtam, nem folyamatosan, mert megesett, hogy fél évig egy hangot sem jegyeztem le. De akkor is gyűjtöttem az impulzusokat.

Zombola Péter a Bartók–Pásztory-díjak átadóján (Fotó/Forrás: Posztós János / Zeneakadémia)

A laudációban is elhangzott Arvo Pärt neve, akinek a zeneszerzési technikáját elemezte doktori disszertációjában. Folytatható életmű az övé?

Igen. Persze nem a forma és az eszköztár, amivel dolgozik, mert az csak az övé. De táplálkozok az ő zenéjéből, főleg a hangzásvilágából, abból a letisztultságból, amelyben nincsen egyetlen felesleges díszítés, egyetlen felesleges hang sem.

Min dolgozik most?

A következő nagy oratóriumon, amely a Kádis szövegére készül, héber és magyar nyelven. A Nemzeti Táncszínházban pedig Gergye Krisztiánnal és a Soharóza kórussal készülünk bemutatóra, ennek még csak munkacíme van: A test emlékezete.

Fejlécfotó: Szecsődi Balázs