Klasszikus

Zongorabillentyűk

2013.06.13. 14:10
Ajánlom
Jeles magyar muzsikusokról, Thomán Istvánról, Szalay Stefániáról és Böszörményi-Nagy Béláról szóló tanulmányokat ad közre a Gramofon-könyvek új darabja.

A kötet szerzője, Szirányi Gábor, aki a Liszt Ferenc Zeneakadémia könyvtárában dolgozva kollégájával, Gádor Ágnessel az intézmény történetét is feldolgozta, zenészcsaládban született - akárcsak testvére, Szirányi János, a Csalán utcai Bartók Emlékház igazgatója.

Maga a könyv, amelynek bemutatóját június 12-én tartották, több muzsikus- és tanárnemzedék történetét öleli fel a Zeneakadémia 1875-ös alapításától egészen 1950-ig, kitérve arra, milyen szerepe volt Liszt mellett Erkel Ferencnek, Mihalovich Ödönnek vagy éppen Thomán Istvánnak abban, hogy a zökkenőmentesnek éppen nem nevezhető kezdeti évtizedek problémái ellenére is sikerült megőrizni az oktatás folytonosságát, sőt létrejöhetett egy jelentőségteljes képzési műhely, amelynek neveltjei hamarosan világszerte ismertté tették a budapesti intézmény nevét. Jóllehet a Liszt nevével fémjelzett hagyományokra épülő, híres magyar zongoraiskola kiemelkedő tagjai a második világháború, majd az 1956-os forradalom után, sajnos, elhagyták Magyarországot, a pedagógia, a művészképzés hírét a 20. század második felében is számosan öregbítették világszerte Földes Andortól és Anda Gézától Frankl Péteren és Sebők Györgyön át Vásáry Tamásig.

A kötet második fele részben az egykori Bartók-tanítvány Szalay Stefániának (a szerző nagyanyjának) állít emléket, aki férjével, Fischer Ervin zongoraművésszel Nagyvárad pezsgő zenei életének főszereplője volt. A házaspár zeneiskolát is alapított a városban, és jelentős mértékben nekik köszönhető a nagyváradi Bartók-kultusz megalapozása és életben tartása.

A könyv személyes hangvételét erősíti Böszörményi-Nagy Béla pályafutásának ismertetése is. Szirányi Gábor édesapjának egykori osztálytársa Keéri-Szántó Imre növendékeként tanult a Zeneakadémián, és hamar a magyar zongoraiskola egyik csillagává vált, egy sorba kerülve Fischer Annie-val, Ferenczy Györggyel, Hernádi Lajossal, Földes Andorral, Solymos Péterrel. 1945 után a zongora szak vezetésével is megbízták, 1948-ban azonban az emigráció mellett döntött - így elhalványult emlékét időszerű volt megidézni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.