Klasszikus

Zongoratitánok a PFZ következő évadában

2012.05.07. 14:37
Ajánlom
A Pannon Filharmonikusok a zongoraművészet olyan neves képviselőit kísérik a Müpában 2013-ban mint Bogányi Gergely, Ránki Dezső, Frankl Péter és Fazil Say.

A pécsi együttes 2013-ban immáron tizedik évadát fogja elindítani a fővárosban, de A zongora négy arca című hangversenysorozat előkészítéseként már novemberben is koncertezik a Müpában, méghozzá a francia csellista Jérôme Pernoo közreműködésével. A koncertszéria első alkalmára így jövő januárban kerül majd sor, amikor is a Bogányi testvérek (Bogányi Tibor, a pécsiek vezető karmestere és Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész) a tavalyi nagy sikerű közös fellépés folytatásaként ismét együtt lépnek a Müpa pódiumára. Műsorukon Bartók II. zongoraversenye, valamint Ravel és Szkrjabin művei szerepelnek.

Márciusban a Londonban élő, nemzetközi hírű zongoraművész Frankl Péter játssza Schumann a-moll zongoraversenyét a zenekarral. A hetvenhét éves előadóművész a legismertebb magyar zongoraművészek közé tartozik, s bár sikereit nagyrészt a határon túl érte el, utóbbi időben rendszeresen jár vissza hazánkba koncertezni. 2011-ben a nyári Kaposvári Kamarazene Fesztiválon is fellépett, de 2009-ben a Zeneakadémia - felújítás előtti - utolsó nyilvános koncertjén is ő működött közre: Kelemen Barnabással, Kokas Katalinnal és Kokas Dórával három Brahms-zongoranégyest szólaltattak meg a Nagyteremben. A sorozat második koncertjén Vass András dirigál, a hangversenyen Mozart Don Giovanni-nyitánya és Schubert A halál és a lányka című művének szimfonikus zenekari változata is felcsendül.

A harmadik koncert szólistája napjaink zenei világának egyik legszínesebb egyénisége, a török származású zongoraművész-zeneszerző Fazil Say lesz. A negyvenes éveiben járó művész most van csak igazán ereje teljében: több mint száz koncertet ad évente, ráadásul emellett aktívan komponál. A 42 esztendős pianista visszatérő vendége a Művészetek Palotájának, a Pannon Filharmonikusok tavaszi koncertjén Ravel G-dúr zongoraversenyét tűzte műsorra a román dirigens Cristian Mandeal vezényletével. A sorozatot Ránki Dezső szereplése zárja, aki Maxim Vengerov vezénylete mellett az elsők között próbálhatta ki az együttesnek otthont adó pécsi Kodály Központot. A tavaly 60. születésnapját ünneplő zongoraművész Mozart c-moll zongoraversenyét szólaltatja meg Bogányi Tibor vezényletével.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

5+1 filmújdonság könnyű nyári estékre

Régen volt ilyen bőséges kínálat nyáron a mozikban, sőt őszre is számos filmbemutatót ígérnek a forgalmazók. Könnyű, nyári estékhez gyűjtöttünk össze néhány új filmet, amelyeket a kertmozik műsorán is érdemes keresgetni.
Zenés színház

„Azért dolgozunk, hogy értéket teremtsünk” – amerikai turnéra készül az Operettissima

Egyedülálló nemzetközi együttműködés jött létre az Operettissima és a legnagyobb amerikai közszolgálati televízió, a PBS között, melynek eredményeképpen egy stream koncerten, valamint egy nagyszabású turné keretében ismertethetik meg az alkotók az operettet a helyi közönséggel.
Vizuál

Nagyszabású Cézanne- és szürrealista tárlat nyílik a Tate-ben

Cézanne alkotásai mellett a Surrealism Beyond Borders (Határok nélküli szürrealizmus) című kiállításon a szürrealisták világába nyerhetnek betekintést a látogatók, de az egyik legjelentősebb brit kortárs művészeti díj, a Turner nyerteseinek műveit is bemutatják – adta hírül a The Guardian.
Tánc

Augusztusban Miskolcon táncol a világ

Augusztus 24. és 28. között rendezik meg a tavaly elhalasztott Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált Miskolcon. A hazai és nemzetközi táncvilág legkülönlegesebb produkció érkeznek Miskolci Nemzeti Színház színpadára, de nem maradnak el a hagyományos kísérőprogramok sem.
Klasszikus

Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

María Granillo Reflejos-Tükröződések című művét hallgatva úgy érzékeltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

María Granillo Reflejos-Tükröződések című művét hallgatva úgy érzékeltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.
Klasszikus ajánló

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Klasszikus interjú

A szaxofon ismeretlen hangja – interjú Szepesi Bencével

A Budapest Saxophone Quartet alapítója úgy véli, van a szaxofonnak egy klasszikus hangja, amelyet alig ismerünk, de szépséggel kecsegtet. Beszélgetésünkben annak eredetéről és komolyzenei szerepéről mesélt, aztán kiderült, hogy még a szaxofonnál is jobban szereti másik hangszerét.
Klasszikus hír

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.
Klasszikus klassz a parton

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.