Klasszikus

Zsigmond Vilmos majdnem sírt az örömtől

2015.04.10. 14:26
Ajánlom
Április 10-én megnyílt a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelynek 17 napja alatt több mint 40 helyszínen csaknem 200 program közül válogathat a magyar és a külföldi közönség.

A Művészetek Palotájában tartott megnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: "Azt kívánom, hogy ne tudjanak ellenállni a genius locinak, Budapestnek, a budapesti kultúra vonzerejének". Kiemelte a főváros és a kormány jó együttműködését a fesztivál fenntartásában, és hosszan méltatta a megnyitón jelen lévő Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát, akinek fotókiállításával megnyílt a fesztivál.

"Azt szeretnénk, hogy Budapest Közép-Európa egyik legerősebb központjává váljon, gazdasági, diplomáciai, kulturális és turisztikai szempontból is. A kormány ehhez szeretné biztosítani a feltételrendszert az adópolitika, a várospolitika és más szakpolitikák eszközeivel, a legfontosabb azonban a jó együttműködés Budapest vezetése és a mindenkori magyar kormány között. A Budapesti Tavaszi Fesztivál ennek az együttműködésnek egyik legsikeresebb területe" - mondta Balog Zoltán.

Úgy vélte, hogy a hosszú távú finanszírozási háttér megteremtése és az új szervezeti struktúra kialakítása új fejezetet nyitott az idén 35 éves fesztivál történetében, ennek első gyümölcseit már tavaly élvezhettük. Hozzátette: Káel Csaba és Bán Teodóra személyükben is garanciát jelentenek arra, hogy az új struktúrából valóban a legjobb bontakozzon ki.  A BTF idei támogatása 1 milliárd 480 millió forint, ezen belül külön fejezetet képez a fesztivál keretében másodszor megrendezett Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) 200 millió forintos kormányzati támogatása.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében szintén példásnak nevezte a kormánnyal való együttműködést. Mint mondta, a világviszonylatban is rangos BTF Budapestre hozza Európa és a világ kultúráját, aminek köszönhetően a főváros bő két hétre nyüzsgő kulturális központtá változik.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője, a fesztivált szervező operatív testület tagja szerint a BTF "a város fesztiválja, a kapcsolatok, az értékek és a közösségek fesztiválja", amelynek ideje alatt Európa fővárosává avathatjuk Budapestet. Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, a fesztivált szervező operatív testület elnöke köszöntőjében felidézte: az idei az első alkalom, hogy később, áprilisban rendezik meg a fesztivált, egyrészt a jobb idő reményében, másrészt a térség hasonló fesztiváljaihoz való igazodás céljából. Rámutatott, hogy még így is a BTF nyitja meg a közép-európai régió tavaszi fesztiváljainak sorát Prága és Bécs előtt. Fontos idei kezdeményezésnek nevezte, hogy mostantól fogva minden évben szeretnének adni egy kis fókuszt Liszt művészetének és annak napjainkig nyúló hatásának.  Fabényi Júlia, a Zsigmond Vilmos-kiállításnak otthont adó Ludwig Múzeum igazgatója köszöntőjében annak jelentőségét emelte ki, hogy az összművészeti BTF éppen egy kortárs képzőművészeti eseménnyel nyílik meg idén.

A megnyitó végén felszólaló Zsigmond Vilmos úgy fogalmazott: nagy öröm, egy álom megvalósulása számára a kiállítás. "Majdnem sírtam az örömtől, amikor először megláttam" - vallotta be.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Vizuál

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Jazz/World

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
Zenés színház

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.
Könyv

Beleolvasó – Edith Bruck: Gyönyörű romlásom

A Gyönyörű romlásom főhőse Nina, a magyar származású holokauszttúlélő, aki húsz éve rabja a férjének és a házasságának. Nem tud szabadulni attól a férfitól, aki saját függetlenségét minden emberi kapcsolat fölé helyezi. Nina egyúttal származásának is a rabja marad örökké. Olvasson bele ön is a kötetbe!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.