Klasszikus

Zsoldos Bálint olaszországi turnéja a Liszt-év alkalmából

2011.10.21. 17:00
Megosztom
A Fischer Annie-ösztöndíjas zongoraművész az október 22-ei jubileumhoz közeli napokban három egymást követő koncerten is fellép Olaszországban.

Zsoldos Bálint 13 éves kora óta rendszeres szereplője a hazai és nemzetközi koncertéletnek. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor György, Némethy Attila és Gulyás Márta tanítványaként végzett, és olyan neves művészek mesterkurzusain vett részt, mint Dmitrij Baskirov, Lazar Berman, Frankl Péter, Karlheinz Kämmerling, John Perry vagy Sebők György. Játszott többek között a Salzburgi Fesztiválon, a Santanderi Nyári Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Több magyar együttes mellett a Salzburger Solisten és a Hamburgi Filharmonikusok szólistájaként is fellépett, hangversenyeiről számos rádió- és tévéfelvétel készült.

A kiváló zongoraművész idén már második olaszországi körútját teszi Liszt-műsorral, ezúttal október 21-én a san marino-i Teatro Titano, 22-én a mantovai Teatro Bibiena, 23-án pedig a pármai Palazzo Cusani közönsége előtt lép a pódiumra. Önálló zongoraestjein Liszt-műveket és átiratokat hallgathatnak meg az érdeklődők. A koncerteken a versenyetűdök mellett felcsendülnek továbbá a Genfi harangok és az Obermann völgye című zongoradarabok, de elhangzanak Csajkovszkij, Schubert, Schumann és Bellini műveinek Liszt-parafrázisai is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.