Klasszikus

Zsolnay Fesztivál először

2012.04.13. 15:13
Ajánlom
Öt nap alatt 60 produkció több mint 450 fellépővel – az első Zsolnay Fesztivál számokban.

Az I. Zsolnay Fesztivál a kulturális célokra és kulturális küldetéssel újraálmodott hatalmas ipari műemlék-együttes, a Zsolnay Kulturális Negyed nyitórendezvénye, hagyományteremtő összművészeti fesztiválja, amelyet első alkalommal, 2012. április 27. és május 1. között rendeznek meg. A Negyed izgalmas nyílt és zárt terei öt napon át biztosítanak egyedi fesztiválhelyszínt a különböző nemzetközi és hazai előadóknak. A francia, portugál, román, szerb előadók mellett többek között a Csík Zenekar, Palya Bea, az Amadinda Ütőegyüttes, a budapesti Katona József Színház, a PTE Művészeti Kara és Kommunikációs Tanszéke, a Janus Egyetemi Színház, a Kaláka, a Hősök és neves DJ-k lépnek fel a fesztiválon - sorolta Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. igazgatója a fesztivál csütörtökön tartott, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az 50 millió forintos költségvetésből megvalósuló I. Zsolnay Fesztivál is a sokszínűséget hivatott felmutatni, ahol a gyerekek, a fiatal felnőttek és az idősek egyaránt megtalálják a kedvükre való programot. A komolyzenei hangversenyektől kezdve a jazz-, népzenei, elektronikus zenei koncerteken át a színházi előadásokig és a kiállításokig minden műfaj és minden korosztály képviselteti magát. Márta István elmondta, hogy kormányzati forrásból 500 millió forintot kaptak a Kodály Központ és a Zsolnay Negyed működtetésére, a város 442 millió forintot bocsát rendelkezésükre, a jegybevételből, bérleti díjakból és a szponzori támogatásokból pedig 4-500 millió forintos bevételt kell elérniük. Mindehhez  a Negyedbe 100-150 ezer látogatót kellene becsábítaniuk, emellett a Kodály Központban a tavalyihoz hasonlóan legalább 80 ezer látogatóval számolnak.

 

A fesztivál nyitónapján, április 27-én nyílik a 45 főt befogadó, digitális vetítőgéppel felszerelt Planetárium. A Zsolnay Fesztivál ideje alatt képzeletbeli időutazást tehetünk a Földről a Naprendszeren át a galaxisokig, barangolhatunk a lakóhelyünk égboltján látható csillagok között vagy képzeletbeli utazáson vehetünk részt a Földgolyón, csillagkép-vadászatot láthatunk a déli félgömbön. Az 50 perces előadások öt éves kortól ajánlottak.

A Fesztiválnyitány 27-én eset fél nyolctól Lackfi János és Márta István "kórusszösszenetének" ősbemutatója lesz pécsi kórusok előadásában. (A mű szövegének alapját Lackfi Bújócska című verse adja, amit a cikk végén olvashatnak.) A külföldi fellépők között megtalálható a Madredeus (P), a Boban és Marko Markovic Orkestar (SRB), a Fanfara Komplexa (RO) és a Les Tambours du Bronx (FR). A hazai előadók közül ott lesz a fesztiválon az Agostones, Rutkai Bori és a Specko Jedno, Lajkó Félix, a David Yengibarian Trió, a Kaláka együttes, a Csík Zenekar, az Amadinda Ütőegyüttes, a Deák Vonósnégyes, a Mandel Quartet, Palya Bea, Takáts Eszter & Müller Péter Sziámi.

A gyerekprogramok között lesz szakmai konferencia a bábjátékról, művészeti gyermekfoglalkoztató program, Péter és a farkas-bemutató a Bóbita Bábszínházban, a GoBe Társulat játékos táncszínházi programja, Kolompos-koncert, Bóbita kalandtúra - akadályverseny a Zsolnay Negyedben és Mandel Róbert hangszerismertetője a tekerőlantról. Május elsején egész napos Bóbita Családi Napot rendeznek a pécsi bábszínház ötvenedik szülinapjának apropóján.

Balázs Elemér, Balázs József és Lakatos Pecek Krisztián a rendezvénysorozat minden napján egy órás zenei workshopot tartanak - aki visz hangszert, be is szállhat a freestyle jam session-be.

A Zsolnay Színház bemutatja Tasnádi István Tranzit című előadását Hargitai Iván rendezésében. Az egyrészes "tánc, játék" zenéjét Pejcsik Péter szerezte, közreműködnek a Színművészeti Egyetem IV. éves zenés-színész hallgatói, báb-szakosai, a színházrendező-fizikai színház koreográfus osztály, valamint a Pécsi Gospel Kórus.

Április 30-án Csehov Platonovját mutatja be a Janus Egyetemi Színház Rácz Attila rendezésében, a friss Jászai-díjas Köles Ferenc főszereplésével. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Juhász Ferenc a Szarvassá változott fiú című előadását hozza Törőcsik Marival a főszerepben, Horváth Csaba koreográfiájával, Vidnyánszky Attila rendezésében.

Katona Maraton címmel a budapesti Katona József Színház egész napos maratoni előadássorozatot tart a Zsolnay Fesztiválon. Május 1-jén a Katona József Színház hat különböző előadását nézhetik meg az érdeklődők a Zsolnay Negyed különböző helyszínein. Műsoron lesz a Hullám és gumikötél (Nők Szabó Lőrinc életében - Kiss Eszter felsorolásában), a Lószúnyog, a Nordost (amelyet a POSZT versenyprogramjában is láthat majd a pécsi közönség), a Mennyekbe vágtató prolibusz (Weöres Sándor-versek) és a Szókrátész védőbeszéde. A hatodik előadás a nagysikerű, Máté Gábor-rendezte Mi ez a hang? (Dzsesztetés) című produkció lesz Fenyő Iván, Hajduk Károly, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Mészáros Béla, Nagy Ervin, Pelsőczy Réka, Rezes Judit és Szacsvay László előadásában. A Katona maratont május elsején éjféltől Vajdai Vilmos (DJ Vajdai) színész, rendező, zenei dramaturg zárja, aki ezúttal a fekete korongok mögött bizonyítja tudását.

A Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás április 19-én nyit hivatalosan és 20-tól látogatható a nagyközönség számára. A tárlat áttekintést ad az elmúlt bő másfél évszázad eseményeiről, a gyártörténet egyúttal a Zsolnay család szerteágazó és izgalmas története. A Zsolnay gyár a múlt századfordulón az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kerámiaüzeme volt. A sikerekben jelentős része volt Zsolnay Vilmos találmányainak, amelyek közül a porcelánfajansz és az eozin technika világhírnevet szerzett a Zsolnay névnek, a pirogránit pedig egy egész építészeti irányzatot, a magyaros szecessziót inspirálta a múlt századfordulón. A Zsolnay Mauzóleum, a Zsolnay-család nyughelye a Zsolnay-gyár melletti dombon eredeti pompájában, megújulva várja mindazokat, akik az eozin titkát keresik.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága szervezésében Pécsre érkező Látványtér 2012 kiállításon az elmúlt hét év legjobb és legizgalmasabb színházi díszleteit, jelmezeit és látványterveit ismerhetik meg a nézők. A Gyárturisták elnevezésű program keretében rendhagyó idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők a Cabaret Kutuzov tagjaival.

A Média- és Alkalmazott Művészeti Intézet, a Képzőművészeti Intézet festő és szobrász szakos hallgatói, valamint a DLA képzés hallgatói a Zsolnay Kulturális Negyed ihlette munkákkal, installációkkal vesznek részt a Zsolnay Fesztivál programsorozatában. A Média- és Alkalmazott Művészeti Intézet Elektronikus zenei médiaművész hallgatói számára kifejezetten inspiráló helyszínnek bizonyult a Negyed hangkeltő- és mozgó alkotások bemutatására, az itt található kémények pedig fényfestésre inspirálták őket. Születtek installációk, melyek interaktív szerepvállalásra késztetik a nézőt és olyanok is, melyeket csak szemlélni lehet. A Negyedben barangolva mindenesetre lépten-nyomon izgalmas műtárgyakba botolhatunk. A Zenei Intézet jóvoltából vonósnégyest, hegedű-, illetve gitárduót is hallhatnak az érdeklődők.

Közel négy évtizede, hogy egy családi örökségből hozzá kerülő boroskancsó felébresztette Winkler Barnabás Ybl-díjas építész „rózsaszínek" iránti szeretetét és elindította gyűjtőszenvedélyét, amelynek eredménye a Rózsaszín Zsolnay Kiállítás több mint ezer darabot meghaladó együttese. A tárlat azokat a mindennapi használati tárgyakat - kávés- és teáskannákat, szappantartókat, bögréket, kuglófsütőket, süteményes- és tortatálakat, zsírosbödönöket és boroskancsókat - mutatja be, melyek Zsolnay Vilmos pink-kísérleteinek nyomán születtek.

Továbbra is látható a Zsolnay Aranykora - Gyugyi László gyűjteménye a Zsolnay-kerámiák aranykoráról. A páratlan gyűjtemény minden darabja hosszú utat tett meg, míg újra visszatalált szülőhelyére. Zsolnay Vilmos egykor világhírű gyára ma már mint Pécs új, kulturális városrésze fogadja örökbe minden egyes hazatért remekművét.

A Bóbita Bábszínház interaktív bábmúzeummal várja a látogatókat. Az első teremben a gyerekek kipróbálhatják a bábszínház régebbi bábjait, megismerkedhetnek a különböző bábtechnikákkal. Kézbe vehetik Mosó Masát és Hermelinkét, Gőgös Gúnár Gedeont, Zsiga kutyát és a baromfiudvar többi lakóját, valamint a Holle anyó című előadás bábjait. A középső terem az időszakos kiállítások helyszíne, jelenleg Mátravölgyi Ákos bábtervező kiállítása tekinthető meg április 30-ig. A legbelső teremben a Bóbita alapítójának, Kós Lajosnak a bábjai láthatók.

A Zsolnay Kulturális Negyed három helyszínén művészpárbaj is indul április 30-án: 3 DJ, 3 fényfestő csapat és 5 festőművész "harcol" majd egymással. A három nagyon különböző, ám annál erősebb atmoszférájú "art-buli helyszínen" forognak a lemezek, játszanak a fények, mindeközben figyelemmel kísérhetjük az óriásfestmények megszületését.


Lackfi János: Bújócska

Nem jöttél el hozzám,
Nem mentem el hozzád,
Ha eljönnél hozzám,
Én is mennék hozzád.

Ha jönnél énhozzám,
Ha mennék tehozzád,
Csak helyet cserélnénk,
Ott volnék, itt volnál.

Összetalálkozni
Nem elég két szándék,
Hűlt helyem tágasság,
Hűlt helyed üresség.

Ne menjünk egyszerre,
Te arra, én erre!
Új ének úgy lesz csak,
Ha lesz, ki elkezdje.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.