Ki ne szeretne lenyűgözni, elkápráztatni vagy épp meghökkenteni valakit? Van egy korszak, aminek művészei játszi könnyedséggel oldották meg ezt a vágyott hatást. Alkotásaikkal nemcsak meglepetést okoztak, hanem egyenesen áhítatot ébresztettek az emberek lelkében. Nem titok, hogy ez a korszak a barokk, ahol a dekorativitásnak, az erőnek, szenvedélynek, teatralitásnak központi szerep jut. Többek között a barokk kor csodálatos világába kalauzol a Nemzeti Filharmonikusok március 12-ei Zsoltár című koncertje.

Ezen az esten a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa, a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar garantálja, hogy biztos bekövetkezzék a varázslat, miszerint szív és lélek örömmel adja át magát a zene áhítatának.

Nemzeti Énekkar (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

A repertoár nagyon színes lesz. Nyitásként megszólal Bach III. Brandenburgi versenye. A barokk nagymester egyik leghíresebb alkotása a hat versenyműből álló darab, amit egy lelkes zenebarát őrgróf megrendelésére írt. Arról sajnos nem maradtak feljegyzések, hogy mennyit ért meg ez Christian Ludwig brandenburgi őrgrófnak, az azonban tény, hogy a gróf halála után maradt hagyaték számtalan művet tartalmazott (köztük Vivaldiét is), amiket egyenként négy garasos áron vettek leltárba. Csak remélni lehet, hogy Bach azért ennél busásabb jövedelmet kapott munkájáért, mégha Brandenburgban valószínűleg soha nem is adták elő őket, mivel a brandenburgi zenekar képességeit és létszámát erősen meghaladta a művek színvonala. Felcsendül Bach II. zenekari szvitje is, a zeneszerző termésének kivételes szépségű és széles körben népszerű darabja, a fuvolairodalom egyik közkedvelt gyöngyszeme, amit Bálint János az egyik legkiválóbb magyar fuvolaművész szólaltat meg, aki szólistaként és kamaramuzsikusként rendszeresen fellép hazai és külföldi közönség előtt is.

A sort Kodály Magyar zsoltára, a Psalmus hungaricus követi, melyet a zeneszerző Kecskeméti Vég Mihály szövegére írt. A zsoltár Pest, Buda és Óbuda egyesítésének félszázados évfordulójára született 1923-ban, s azóta a magyar zenetörténet nemzeti ereklyéjévé vált.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

Az est folyamán elhangzik Dubrovay László Kossuth- és Prima-díjas zeneszerző egyik jelentős műve is, a Cantata aquilarum (Sasok éneke), ami a szerző millenniumi kompozíciói között központi helyet foglal el. Ezt az egytételes kantátáját Dubrovay László Gyurkovics Tibor versciklusára írta. Az öt költeményből álló ciklus éppen olyan volt, mint amilyet a szerző megálmodott. A Sasok éneke a magyar múlt tragikus pillanatait, a jelen sorskérdéseit vázolja fel, és egy jobb jövőbe vetett hitet sugároz felénk. A mű a magyarság összetartozásának kifejezése. Dubrovay László millenniumi ciklusát szintézisnek tartja, amely a magyar zenetörténet – Liszt, Bartók, Kodály teremtette – hagyományait egyesíti napjaink korszerű hangzásvilágával és saját zenei nyelvével. S ki lehetne méltóbb megszólaltatója ennek az oratóriumnak, mint Fekete Attila, a jeles tenor, a Magyar Állami Operaház tagja, aki zenés színpadi művekben és oratorikus kompozíciók előadójaként egyaránt jelentős sikereket arat.

S hogy ennek a kora tavaszi estnek mi lehet az üzenete, azt talán Dubrovay László gondolatai fogalmazzák meg leghatásosabban: „…hogy összefogjunk, hogy együtt legyünk, hogy a közösségi érzésünket erősítsük. És hogy ha együtt vagyunk, mint ahogy így egy dallam tud egyesíteni bennünket, ugye nem kell mondani, egy gregorián dallam, vagy egy népének, vagy egy Beethoven Örömódája milliókat tud egyesíteni, úgyhogy nekem ez volt a feladatom, hogy olyan dallamokat találjak ki, ezzel természetesen a huszadik századi komplikált harmóniarendszerrel és azzal, amit az egész zenetörténet produkált és létrehozott, de olyan dallamot, ami mindannyiunkat egy közös cél érdekében, azért hogy építsük ezt az országot, hogy egy szebb világ legyen, hogy ilyen módon összefogjon bennünket.”

Támogatott tartalom.